17. Vége

Sajnálom, hogy rossz hírt kell közölnöm, de a következő részt csak jövőhét hétfőn tudom hozni, mert nem leszek itthon, utána meg vendégem lesz... Előbb akartam hozni ezt a részt ami sajnos mint láthattátok nem jött össze. :( De most terelődjünk vidámabb vizekre. Az oldal megélte a 2000 kattintást is!! :) Már van 16 rendszeres olvasó is aminek én nagyon örülök és nagyon szépen köszönöm!! És természetesen köszönöm a kommenteket is! :D Jó olvasást! 

Az ablak lenne még egy jó lehetőség, de nem férnék ki rajta. Mind a három túl kicsit ahhoz, hogy akár ki is kiférjen rajta. Esetleg egy gyerek kiférne. Most már tényleg búcsút mondhatok mindennek és mindenkinek. Ha most beengedi és elkap, akkor már nem lesz több lehetőségem.

Az ajtótól legtávolabb eső sarokba húzódtam mikor kinyílt. Jeremy azonnal félrelökte az erdészt, aki a földre esett. Felém jött majd mikor odaért hozzám, rángatni kezdett az ajtó felé.

-         Köszönj el az életedtől drágaságom, mert nem éled meg a napfelkeltét – mondta gúnyos hangon és kilökött az ajtón.

A földön kötöttem ki, ismét. Megpróbáltam felállni, de nem bírtam, mert hasba rúgott, amitől összegörnyedtem. A torkomon akadt a sikoly, nem kaptam levegőt. Iszonyatosan fájt. Könnyeim végigfolytak arcomon, amin ő csak felnevetett. Megfogta hajamat és felrántott a földről. Ütésre emelte a kezét én pedig becsuktam a szemem. Ekkor meghallottam egy halk koppanást, majd azt követte egy hangos puffanás. Mikor kinyitottam a szemem, Jeremy a földön feküdt eszméletlenül, előtte pedig az erdész állt, kezében egy nagy kővel.

-         Vigyük be és kötözzük meg még mielőtt magához, térne, aztán hívjuk a rendőrséget – mondta, miután eldobta a követ.

Én megfogtam a jobb-, ő pedig a balkezét és húzni kezdtük. Nagyon lassan haladtunk, mivel elég nehéz volt. Ki sem nézné belőle az ember. Vagy csak én vagyok legyengülve? Igazából ez ésszerűbben hangzik, mint az, hogy Jeremy egy tonna. Most, hogy így belegondolok, mintha kicsit szédülnék és hányingerem is, van, ráadásul a fejem is fáj. De most ilyen hülyeségekre nincs időnk. Pár perc, szenvedés után behúztuk a házba, már csak fel kéne tenni a székre valahogy és odakötözni. Karját mindketten a vállunkra tettük és felemeltük. A súlya alatt majdnem összecsuklottak térdeim. Pár másodperc múlva már a széken volt és próbáltam ott tartani, amíg az öregember keres egy kötelet.

Jó erősen odakötöztük, a biztonság kedvéért négy kötéllel. Ez után felhívtuk a rendőrséget és vártunk, hogy megérkezzenek. El sem hiszem, hogy vége! Most már tényleg vége ennek a rémálomnak. Visszamehetek és elfelejthetem ezt az egészet. Bár nem hiszem, hogy ezt valaha is el fogom majd felejteni. Pedig mindennél jobban szeretném, de, ha csak nem leszek amnéziás, akkor ez örökre megmarad. Beleégett az emlékezetembe és onnan már semmi sem távolítja el.

Az a gyűlölet és megvetés, amit iránta érzek leírhatatlan. Remélem egy büdös cellában fog rohadni élete végéig. Kár, hogy a kivégzés itt törvénytelen. Na jó talán nem kéne ennyire szadistának lennem, de megérdemelné ezek után. A hasam még mindig iszonyatosan fáj, nem beszélve a kezemről, amin egyre csúnyább a seb. A szédülés és a fejfájás pedig egyre csak erősödik. A levegőt is elég nehezen veszem, mert fáj a tüdőm. Egy kiadós alvás jót tenne tekintve, hogy mióta elrabolt nem nagyon aludtam. Egyszerűen nem ment. A félelem és a folyamatos szorongás mellett lehetetlennek bizonyult, hogy 1-2 óránál többet tudjak aludni. Akkor is rémálmaim voltak.

Vajon min mennek keresztül a többiek? Feladták már, vagy még mindig reménykednek, hogy előkerülök? Kiborultak vagy meg sem érintette őket az eltűnésem?

Mary biztos most is dolgozik. Nem hiszem, hogy ott hagyott volna mindent a saját lánya miatt. Maura úgy lehet, még jobban aggódik értem, mint anyám, sőt biztos vagyok benne. És Bob meg biztos otthon maradt „anyával” Amerikában. Apa pedig… szerintem az őrület határán lehet.  Ő mindig is aggódott értem, még akkor is, ha nem volt semmi komoly bajom. Egy egyszerű náthánál is úgy kezelt, mint, ha halálos beteg lennék. Megtett értem mindent. Bár szerintem, ez lenne egy szülő dolga. Ezért is gondolok Rick-re úgy, mint, ha a vérszerinti apám lenne. A mindig vidám Niall-t nem tudom elképzelni, ahogy otthon ül a szobájában és várja, hogy valami hír legyen rólam.  Pedig biztos vagyok benne, hogy aggódik értem, de akkor sem tudom elképzelni. A többieket pedig még nem ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, vagy legalább sejtsem, hogy mit csinálnak ilyen helyzetben.

A rendőrök hangos szirénázás közepette megérkeztek végre. Igaz eddig nem vettem észre, mert a gondolataimba merültem, de ekkor már Jeremy is magához tért. Az erdész ajtót nyitott nekik és beengedte őket. Felolvasták, Jeremy jogait, majd megbilincselve az egyik autóba ültették és elvitték. A rendőrök minket is bevittek a rendőrségre, majd megkezdődött a kihallgatás. Először az öregembert kérdezték ki, én addig kint vártam.  Nem tudom mennyi idő elteltével, mert nem néztem az időt, én voltam a soros, hogy vallomást tegyek. Egy kicsi szobába vezettek. Nem volt ott más csak egy asztal és egymással szemben egy-egy szék meg a sarokban egy szemetes. Tisztára olyan érzésem lett, mint, ha egy filmben lennék. Bent két rendőr várt rám. Leültem az egyik székre és vártam, hogy mi következik most.

-         Mindent, amit mond, felveszünk. Ha valótlant állít, és ez a későbbiekben kiderül akkor feljelentést, tehet maga ellen a vádlott. Kérdéseket fogok feltenni magának, amikre válaszolnia kell. Mi a neve? – tette fel az első kérdést.

-         Chelsea Heidi Horan – válaszoltam.

-         Hol lakik? – kérdezte. A másik rendőr, aki bent van a folyamatosan jegyzetelte, hogy mit mondok, bár nem értem minek, ha hangfelvétel is készül róla.

-         Jelenleg Londonban a bátyámnál – mondtam majd lediktáltam a címet is.

-         Milyen kapcsolatban áll az elrablójával? – tette fel e következő kérdést.

-         Ő a volt barátom. Csaknem két évig jártunk, aztán megtudtam, hogy megcsal ezért szakítottam vele – az emlékek hatására sírhatnékom támadt. Na nem, mint, ha még fájna a dolog, mostanra inkább már csak utálom őt.

-         Hogyan és mikor rabolta el magát a vádlott? – tudom, hogy nem rég történt, de még is nehezemre esett a visszaemlékezés. Talán túlságosan is kimerült vagyok már ehhez.

-         Nem tudom pontosan mikor, majdnem két héttel ezelőtt. Este elmentem otthonról, mert összekaptunk a bátyámmal. A Temze partján kötöttem ki. Éppen telefonáltam, amikor befogta a szám és valamit beadott, amitől pár pillanattal később eszméletemet vesztettem. Ez után már csak arra emlékszem, hogy egy idegen házban ébredek – próbáltam mindent elmondani.

-         Hol és milyen körülmények között tartotta fogva? – jött a következő kérdés.

-         Kétnaponta változtatta a helyet. Minden utazás előtt beadott valami. Mikor felébredtem már mindig máshol voltunk. Rendszerint egy elhagyott, régi házban voltunk, aminek a közelében nem volt semmi és senki más. Minden nap egyszer hozott nekem kaját, de nem nagyon ettem. Féltem, hogy tesz bele valamit ezért csak akkor, és annyit ettem amennyit, muszáj volt – meséltem.

-         A sérüléseit ő okozta? – ez meg milyen kérdés? Biztos én vertem meg magam…

-         Mindet ő okozta a tenyeremen lévő sebet kivéve, mert az szökés közben keletkezett – mutattam fel a kezem.

Ezek után kérdeztek még egy csomó dolgot. Megkértek, hogy mondjam el részletesen, hogyan sikerült megszöknöm. Kérdezték melyik sérülést mikor és, hogy okozta. Az összes szemmel látható sérülést lefényképezték, mivel a tárgyaláson már nem biztos, hogy látszani fog. A kérdezgetés alatt egyre erősödött a rosszullétem, de megpróbáltam nem foglalkozni vele mivel az a legfontosabb, hogy Jeremy-t lecsukják. De amikor éreztem, hogy jön fel valami, akkor már nem hagyhattam figyelmen kívül. Szaladtam a mosdóba, ahogy csak tudtam. Az volt a szerencsém, hogy a szomszédos terem volt a mosdó. Mivel nem ettem és ittam semmit csak gyomorsav jött ki, ami iszonyatosan marta a nyelőcsövemet. Olyan volt, mint, ha tüzes vasat nyeltem volna. Pár másodperces szünet után újra megindult, de ezúttal már véres volt. Megijedtem. Nem tudtam, mitől van ez és, hogy mennyire komoly a baj. Újabb „adagot” adtam ki magamból, ami most már teljesen vörös lett a vértől. Ekkor megérkezett az egyik rendőr és mikor meglátta, hogy véres a szám rögtön tárcsázni kezdett. Egyre rosszabbul lettem. Foltokban láttam és szédültem. Talán nem kellett volna figyelmen kívül hagynom ezeket, a dolgokat és szólnom kellett volna. Leültem a csempére, még mielőtt elájulnék. Egész testem remegni kezdett. A végtagjaim egyre nehezebbek lettek és zsibbadni kezdtek. Aztán már nem is éreztem őket. Még is mi történik velem?...