8. Támadt egy zseniális ötletem...

Hát ez most egy ilyen kis rövidke rész lett... de nézzük a jó oldalát! Időben hoztam. :D Jó olvasást!

Mindenki ijedten nézett engem. Nem tudták, hogy mi bajom van, bár úgy láttam Liam már, sejtegeti. Légutaim teljesen elzáródtak és én már hiába próbáltam levegőt venni. Teljesen bepánikoltam. Mi lesz, ha a mentősök nem érnek ki időben? Nyugalom, nem ez az első eset, hogy allergiás rohamod van és nem is a második, de még is itt vagy és élsz! Próbáltam nyugtatni magam nem sok sikerrel. Niall visszajött és leült mellém.

- Próbálj megnyugodni! Tudom, hogy ijesztő, de ha nem nyugszol meg csak még rosszabb lesz – mondta kétségbeesetten, miközben simogatta a hátamat.

A helyzet egyre rosszabb lett. Fekete foltokat láttam magam előtt és az idő haladtával egyre csak nőttek, végül minden elsötétült előttem és már nem érzékeltem a külvilágot.

**

- Miért nem ébredt még föl? – hallottam meg egy kétségbeesett, féltő hangot a közelemből. Azt hiszem, kezdek magamhoz térni. A tünetek már teljesen megszűntek. Levegőt is kapok, mindenféle akadály nélkül.

- Nyugodj meg Niall, az orvos azt mondta, hogy nem soká felébred, nem azt, hogy most rögtön – szólt rá Liam teljesen nyugodtan.

- Jó, de mi van, ha valami baja lett? – akadékoskodott.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit túl reagálod a dolgokat? – kérdezte Harry.

- Már, hogy ne reagálnám túl, amikor a húgomról van szó? – azt hiszem, kezd kissé bepöccenni.

 Lassan kinyitottam a szemem és körbenéztem. Senki sem vette észre, hogy már nem vagyok eszméletlen. Liam, Niall és Harry egymással voltak elfoglalva, Louis kövülten meredt maga elé, Zayn pedig csak figyelte a körülötte zajló eseményeket.

- Niall nyugodj már meg! Ez csak egy allergiás roham volt, ráadásul nem az első – szólaltam meg halk, rekedt hangon. Pillanatnyilag csak ennyire tellett tőlem.

- Ne kezd te is – szólt rám majd villámcsapásként érte a felismerés, hogy én szóltam hozzá. Félrelökve a többieket odasietett hozzám és leült mellém az ágyra, majd jó alaposan megszorongatott – hála az égnek jól vagy – mondta egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében – nem fáj semmid? Kapsz már rendesen levegőt? – ajajj, kezdődik. Fintorogtam egyet, amitől kb., úgy nézhettem ki, mint aki citromba harapott. Soha sem szerettem, ha körülugrálnak vagy ennyire aggódnak értem. Ezzel csak azt szokták elérni, hogy gyengének és tehetetlennek érezzem magam.

- Nem tehetnénk úgy, mint ha ez az egész meg sem történt volna? – könyörögtem és most már a hangom is helyrejött.

- Figyelj Chelsea, én nem akartam… nem tudtam, hogy allergiás vagy a fahéjra. Sajnálom, hogy miattam kórházba kerültél – szegény Louis teljesen kétségbeesetten kért bocsánatot.

- Ne hülyéskedj már! Nem tudhattad, hogy ez lesz, hisz nem mondtam. Nem te tehetsz róla, hogy itt vagyok, nekem kellett volna jobban figyelnem. Gyere ide – mondtam kitárt karokkal és megöleltem – szóval… mikor engednek ki? Kezdek egy kicsit éhes lenni – mondtam, mire mindenki mosolyogni kezdett.

- Ha eddig lett volna egy szemernyi kétségem is afelől, hogy te meg Niall rokoni kapcsolatban álltok egymással, most már nincs – jegyezte meg vigyorogva Harry, mire mindenki nevetni kezdett.

- De most komolyan! Mikor mehetek el? – kérdeztem meg újra.

- Az orvos azt mondta, ha felébredtél, még megvizsgál és utána, ha minden rendben, akkor hazavihetünk – válaszolt kérdésemre Zayn.

- Van még esetleg valami, amiről tudnunk kéne, még mielőtt megint a kórházba juttatunk? – érdeklődött csak úgy mellékesen Louis.

- Nincs, ha csak az alvajárást nem vesszük ilyennek. De nem hiszem, hogy e miatt itt kötnék ki – mondtam.

- Ez tök baró! És, hogy jöttél rá, hogy alvajáró vagy? – kérdezősködött.

- Hát, tudod nem nehéz rájönni, ha egyszer csak arra ébredsz, hogy a kényelmes és puha ágyad helyett a kemény és hideg konyhapulton fekszel – válaszoltam ironizálva mire mindenki nevetni kezdett.

**

Miután az orvos megvizsgált és nem talált semmit, ami miatt bent tarthatott volna éjszakára, megírta a zárójelentésem és azzal a feltétellel, hogy nem hagynak egyedül éjszaka, hazaengedett. Ezt a feltételt már megszoktam az ilyen esetek végett, viszont arra nem számítottam, amit a fiúk akartak. Egy tolószéket toltak be az ajtón és az ágy mellé „parkoltak” le vele.

- Ugye ezt most nem gondoljátok komolyan? – kérdeztem megrémülve kikerekedett szemekkel.

- De, halálosan komolyan gondoljuk – válaszolt Louis vigyorogva.

- Tudok a saját lábamon is menni. Az biztos, hogy én ebbe bele nem ülök – tiltakoztam hevesen.

- Chels, kérlek! Ez az egyetlen esélyünk van arra, hogy – ha csak egy napra is – de szerezzünk egy tolószéket magunknak – könyörgött bátyám.

- Rendben, de jöttök nekem ezért cserébe egyel! – mikor bólintottak, karba tett kézzel ültem a tolószékbe.

- Ja, mielőtt elfelejteném, ezt vedd fel – adott a kezembe göndörke egy napszemüveget meg egy sálat.

- Napszemüveg? Sötétedés után? Sál, nyáron? – néztem rá hülyén – Azt hiszem innentől kezdve már semmin, sem fogok meglepődni…

- A paparazzi valahonnan megtudta, hogy itt vagyunk a kórházban, és ugye nem szeretnénk, ha rájönnének ki is vagy – magyarázkodott Liam. Nem szóltam semmit csak felvettem a napszemüveget és magamra tekertem a sálat, hogy ne látszódjon az arcom.

Niall kitolt a kórterem ajtaján majd végigmentünk egy hosszú folyosón, aminek a végén egy liftbe szálltunk be. Két szintet mentünk le, majd végre kijutottunk a parkolóba, ami tele volt fotósokkal. Még a napszemüvegen keresztül is zavartak a vakuvillanások vakító fényei. Nem értem a fiúk, hogy bírják ezt elviselni rendszeresen. Ha nem lenne rajtam a szemüveg már rég megvakultam, volna. Na, de a lényeg az, hogy sikerült eljutni az autóig. Sikeresen hazaértünk és végre én is kiszállhattam abból a hülye székből. Helyemet rögtön átvette Lou, aki az első öt percben sikeresen feldőlt vele. Szóval ő ott feküdt a konyha csempéjén, míg az egyik kerék – nyílván, amelyik nem a földön volt – még mindig forgott. Szerintem mondanom sem kell, hogy mindenki nevetésben tört ki és még egy képet is sikerült készítenünk róla, amit Harry – bosszúból a reggeli miatt – rögtön fel is tett twitter-re. Közben pedig a többiek ráugrottak a még mindig fetrengő barátjukra és kicsi a rakást játszottak. Ezek veszélyesen hülyék. Persze csak is jó értelemben!! Hogy fogom én kibírni velük az egész nyarat? Hm… azt hiszem támadt egy zseniális ötletem…