7. Forrócsoki

Meghoztam a következő részt. Sajnálom, hogy ilyen későr... mostantól próbálom tartani a 4-5 napos határt, de nem biztos, hogy sikerülni fog. Megkaptam az első negatív kritikát. Szeretném megköszönni, hogy utána kifejtetted, ígérem mostantól odafigyelek arra, hogy mit, hogyan írok. Szeretnélek megkérni titeket, ha esetleg nektek is van benne valami ami nem tetszik azt írjátok le mivel csak akkor tudok javítani rajta a későbbiekben! Tovább nem is rabolnám az időtöket... Jó olvasást!

Nem szóltam bele csak letettem. Üveges tekintettel néztem magam elé. Ki lehetett ez a lány? Talán megcsal vele? Az utóbbi időben elég furcsa volt. Még az egyik randinkat is lemondta arra hivatkozva, hogy „temetésre kell mennem”. Jézusom! Miket gondolok én? Ez hülyeség, ilyeneket nem találna ki, a temetéssel kapcsolatban biztos nem hazudott. De attól még nem kizárható, hogy megcsal. Lehet, hogy már hetek vagy akár hónapok óta összejárnak a hátam mögött. Sőt, lehet, hogy soha nem is szeretett, csak játszott velem. Az Istenért! Minek kell nekem rögtön összeesküvés elméleteket szőnöm? Mikor lettem én ilyen gyanakvó és bizalmatlan? Jobb lenne inkább előbb megbeszélni ezt Jeremy-vel mielőtt ilyeneken, gondolkoznék. Csak, hogy már késő, ugyan is bogarat ültettem a saját fülembe. Kellett nekem felhívni őt… most már mindegy, úgy is ezen fogok rágódni egész nap, ha nem tovább. Miért teszem mindig ezt magammal? Legszívesebben felpofoznám magam…

-Chels, minden rendben? – kérdezte Niall miközben aggódó tekintettel vizslatott.

- Persze, semmi baj, csak elbambultam – próbáltam minél hihetőbben mondani, de sajnos nem jött be. Túlságosan jól ismer.

- Ezt mond annak, aki beveszi. Na, ki vele: mi a baj? – követelőzött.

- Hát csak tudod… szóval… tudod milyen, vagyok, már megint túlgondoltam valamit és nem hagy nyugodni – jobb, ha nem tudja konkrétan mi a baj, még a végén megint összevesznénk.

- Ez úttal min gondolkoztál? – na, hát pont ettől féltem: hogy rákérdez.

- Nem fontos, majd, ha többet tudok róla, elmondom – remélem ez bejön.

- Kit hívtál az előbb? – a fenébe, már megint a lényegre tapintott. Gyanakszik! Most mit tegyek? Ha elmondom, kiakad.

- Jé, hogy elment az idő – mondtam a karórámat nézve – ideje lenne visszamenni a többiekhez.

- Rendben, de nehogy azt hidd, hogy megúsztad – figyelmeztetett. Végül is nekem mindegy, az a lényeg, hogy nem most kell beszélnem. Kifizette a számlát és már mentünk is. Egész úton hazafelé attól féltem, hogy ismét rákérdez. Most nem lett volna menekülésre esélyem. Állati nagy mázlim volt ugyanis az egyik haverja felhívta így az egész úton lefoglalta.

- Hol voltatok ilyen sokáig? – kérdezte Lou mikor beléptünk az ajtón.

- Niall-al beugrottunk a Nando’s-ba – válaszoltam.

- Akkor hiába haltunk éhen, hogy megvárjunk titeket az ebéddel? – kérdezte csalódottságot és sírást színlelve fürtöske.

- Nem, én még bírok enni!! – szólalt meg bátyám. Ki gondolta volna, hogy mihelyst hazaérünk enni fog? (Szerintem mindenki…)

- Én meg addig beszélek a szüleimmel – miközben mondtam már indultam is az emeletre.

- Rendben, de ebéd után medencézünk – szólt utánam Liam. Csak bólintottam egyet és már mentem is tovább. Becsuktam magam után az ajtót, ráugrottam az ágyra és már hívtam is anyát. Nagy meglepődésemre hamar felvette.

- Szia kicsim, én is éppen hívni akartalak. Csodás híreim vannak – mondta lelkesen és én, már most tudom, hogy csak számára csodásak azok a hírek – képzeld, édesapáddal úgy döntöttünk, hogy New York-ba költözünk most, hogy végre vége mind két válópernek. Már a házat is megvettük. Hatalmas szobád lesz, külön fürdőszobával. Imádni fogod. Már egy iskolát is kinéztünk neked. Természetesen tánc suli és… - csak, mondta, mondta és mondta én, pedig egyre dühösebb lettem.

- Most csak viccelsz, ugye? – kérdeztem ezzel félbeszakítva áradozását.

- Mármint miben? – kérdezett vissza.

- Azt most rögtön elfelejthetitek, hogy én valaha is odaköltözöm veletek – nyugalom, csak nyugodj le!!

- Nem kislányom, te felejtsd el azt, hogy Londonba költözöl! Mi vagyunk a szüleid, és azt teszed, amit mondtunk. Megértetted?? – kérdezte ordítva én, pedig keserűen felnevettem. Felálltam az ágyról és fel-alá kezdtem járkálni a szobában miközben beszéltem.

- A szüleim, hát ez vicces… tudsz egyáltalán egyetlen olyan pillanatot is mondani, amikor úgy viselkedtél volna, mint egy anya a lányával? Tudod, egyáltalán mikor van a születésnapom? Volt egyáltalán olyan, amikor a munka nem lett volna fontosabb nálam? És még te nevezed magad az anyámnak? – mondtam szemrehányóan – Nem tudom észre vetted-e, de az utóbbi időben már azzal sem tisztellek meg, hogy „anyának” szólítalak. Tudni akarod, hogy miért? Azért mert nem érdemled meg! Az égvilágon semmit sem tettél értem. Soha! Tudod Patrick több időt fordított rám egy nap alatt, mint te egész életed során. Pedig ő egy orvos és sok időt kell a munkahelyén töltenie, míg te csak egy egyszerű kis rendezvényszervező vagy. Ráadásul a főnök szóval akkor jöhetnél haza, amikor csak akarsz, de te e helyett inkább ott vagy még akkor is, ha nincs dolgod. Mondhatom szép! – most azt gondoljátok, kiabálok, de ez nem így van. Az elmúlt 18 évem alatt rájöttem, hogy a kiabálásnál sokkal hatásosabb a nyugodt és rideg hangnemen folytatott beszéd. Vártam egy kicsit hátha reagál valamit, de a döbbenettől megmukkanni sem tudott – ja és mivel már elmúltam 18, én döntöm el, hol szeretnék élni. Ebbe nincs jogod beleszólni – mondtam csak úgy mellékesen – Most, hogy mindent megbeszéltünk már nem is zavarlak tovább, hiszen biztos most is a munkahelyeden vagy és valami nagyon fontos dolgot csinálsz…– mondtam cseverésző hangnembe váltva, majd kinyomtam.

Tudom, tudom: kegyetlen voltam. Nem beszélhetnék így az anyámmal stb… Igazából nem érdekel, ki mit gondol most rólam emiatt. Ha akárki is tudná milyen volt úgy felnőni, hogy van anyukád, de még sincs, akkor az megértene. Egész életemben, abban a hitben éltem, hogy a szüleim azért nincsenek velem, mert utálnak, mert nem tudnak elviselni. Tudja egyáltalán valaki milyen érzés az, ha az anyukád számára minden más gyerek előrébbvalóbb, mint te magad? Nem hinném, és nem is kívánom senkinek, hogy megtudja, mert szörnyű. Még is csak akkor vágta el igazán magát nálam, amikor 15 éves koromban közölte velem, hogy egyedül megy el nyaralni, mert én és Patrick csak zavarnánk őt a pihenésben. Hát mond ilyet egy anya a gyerekének és a férjének? Mert szerintem nem!

Mindegy ez már a múlt. Ami megtörtént azon már nem lehet változtatni. Nem fogom hagyni, hogy a múltam beárnyékolja a jövőmet és a jelenemet. Jól fogom magam érezni, és többet nem gondolok rá. Valaki halkan kopogott az ajtómon.

- Gyere – szóltam ki hangosan, hogy az ajtón túl is hallani lehessen. Zayn dugta be a fejét, az ajtón.

- Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy mivel eleredt az eső és hideg is van, nem tudunk medencézni – mondta letörten.

- Mi lenne, ha játszanánk helyette valamit? – kérdeztem mosolyogva és már mentem is a nappaliba a többiekhez. Mindenki a nappaliban ült és azon bánkódott, hogy nem lehet medencézni – úgy tesztek, mint ha valaki meghalt volna… na, mindenki felkel és most mindenki, jól fogja érezni magát – adtam ki a parancsot.

- Miért, mit fogunk csinálni? – kérdezte izgatottan Louis.

- Twister-ezünk! – jelentettem ki mire Harry felszaladt az emeletre majd pár pillanattal később a játékkal a kezében jelent meg.

- Én pörgetek – mondta Niall miközben a játékot vettük ki dobozából.

Már elég régóta játszunk, de még senki sem adta fel. Viszont a következő lépés mindenki számára a halált fogja jelenteni, ugyanis annyira összegabalyodtunk, hogy akár merre is fog mozdulni a soron következő – ez esetben Harry – az magával fog rántani mindenkit. Így is lett, mihelyst megmozdult, mindenki a földön kötött ki. Amivel semmi gond nem lett volna, ha nem én vagyok legalul. Elég nehéz levegőt venni, ha négyen is rajtad fetrengenek. Végül röhögésben törtünk ki mind a hatan. Mikor leszálltak rólam végre levegőhöz is jutottam.

- Ki kér forrócsokit? – kérdezte Lou.

- Én – szólaltunk meg egyszerre.

- Oké akkor megcsinálom, addig válasszatok valami jó filmet – mondta majd már ment is a konyhába. Mi pedig megnéztük milyen filmek, vannak meg. Szerintem mondanom sem kell, hogy nagyon sok filmjük van. Pár perc múlva már csak két film volt a terítéken. Egy horror és egy vígjáték. Én személy szerint a vígjátékot szerettem volna nézni, mert nagyon félős vagyok. De a többség nem volt velem egy véleményen, ezért nagy sajnálatomra, a horrort nézzük. Mikor betettük a filmet a lejátszóban Louis is megjelent kezében egy tálcával és azokon a forró csokival. Mindenki elvett egyet és már indítottuk is a filmet. Beleittam a forró csokimba, ami nagyon finom volt. Amikor én csinálok akkor soha sem ilyen jó.

- Ez nagyon jó. Mit tettél bele? – kérdeztem, de pár pillanat múlva magamtól is rájöttem. Éreztem, hogy légutaim egyre szűkebbek és egyre nehezebben kapok levegőt.

- Fahéjat tettem bele – válaszolt. Ekkor én köhögni kezdtem a levegőhiánytól, Niall pedig mihelyst meghallotta Lou válaszát rohant a telefonjáért…