14. Tehetetlenség

Sziasztok! :) Meghoztam a 14. fejezetet. Ezt most azért hoztam egy nappal előbb mert egyrészt holnap nem biztos, hogy feltudnám tenni, másrészt mert az előző részhez sokan írtatok. (legalább is az eddigiekhez képest) Még egyszer nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a feliratkozásokat, nagyon jól esnek!! :D A következő részt viszont csak szerdán hozom, úgy mint, ha holnap tenném fel ezt a részt. De addig is itt van ez. Jó olvasást!

Niall szemszöge

Hol lehet már? Miért nem jött még haza? Az lesz a legjobb, ha felhívom. Bár lehet, hogy annyira haragszik, hogy fel sem veszi majd, de egy próbát megér.

Elővettem a telefonom és a névjegyzékben kutatni kezdtem a megfelelő név után. Megnyomtam a hívás gombot és vártam. Kicsöng… Gyerünk, vedd már fel! Mire vársz még? Végre felvette!

-         Hála Istennek! Jól vagy? Hol vagy? Miért nem jöttél még haza? – rohamoztam meg kérdéseim hadával.

-         Nyugodj meg semmi bajom. Itt vagyok a Temze partján, és nem tudom, hogy… - itt megakadt majd hallottam egy halk puffanást. Mi volt ez?

-         Chelsea ott vagy még? Mi történt? – nem válaszol. Semmit sem lehet hallani a vonal másik végéből. Kezdtem megijedni – Hallasz engem? Ha hallasz, kérlek, válaszolj! – hangom egyre hisztérikusabbá vált.

Gyorsan felvettem a cipőmet és futva indultam a Temze partjához. De még is hol lehetett? A Temze elég hosszú ahhoz, hogy ne találjam meg őt. Oké gondolkozz! Csak azt a részét ismerheti ahol voltunk, amikor megmutattuk neki a várost, tehát ott kell lennie. Miközben futottam folyamatosan hívtam őt, de nem vette fel. Végre oda értem, de mivel már sötét van, nem nagyon lehet látni semmit. Nem messze tőlem egy ember alakjának körvonalai rajzolódtak ki a szürkeségbe. Megörültem, hogy Chelsea az, de mikor közelebb értem csalódnom kellet, nem ő volt az. Még mindig folyamatosan őt hívtam, amikor a folyó közvetlen közelében megláttam valami fényesen világító tárgyat. Átmásztam a korláton, ami távol tartja az embereket a folyótól és odamentem a világító tárgyhoz. Chelsea telefonja volt az, de ő nincs itt. Hol lehet? Mi történhetett? Egyre jobban félek a válaszoktól.

Másfél héttel később

Még mindig nem került elő. Aznap mikor eltűnt, napfelkeltéig kerestük őt a többiekkel, de nem jutottunk semmire. Reggel elmentünk a rendőrségre és feljelentést tettünk, de ők azt mondták csak 48 óra után nyilvánítható eltűntnek, és csak akkor kezdhetik el keresni. Tudom, hogy nem valami tisztességes dolog és akár még bajba is kerülhetünk miatta, - ami megjegyzem, a legkevésbé sem izgat ebben a helyzetben - de lefizettük őket. Már aznap keresni kezdték, de nem találtak semmit.

Szóltunk apának, Mary-nek és Patrick-nak is Chelsea eltűnéséről, de apát és Mary-t nem nagyon izgatta. Milyen szülő az ilyen? Rick viszont nagyon aggódik érte. Minden nap hív, hogy van-e valami hír. Ide akart jönni, de meggyőztem, hogy felesleges, hiszen úgy sem tud mit tenni.

Három nappal ezelőtt a Temzében is keresni kezdték, úgy gondolják, lehet, hogy beleesett és meg… meg… szóval értitek. De én nem hiszem, hogy ott megtalálnák. Nagyon jól úszik és, ha csak nem bántották akkor kizárt, hogy ott legyen. Legalább is nagyon remélem, hogy igazam van. Túlestünk jó pár kihallgatáson és a veszekedésünk miatt én is gyanúsított, vagyok. El tudja ezt valaki hinni? Felháborító, hogy ahelyett, hogy az igazi elkövetőt keresnék inkább engem, csesztetnek.

Az elmúlt másfél hétben három koncert is elmaradt, egyszóval az összes. Nem vagyok képes kiállni a színpadra és énekelni miközben a húgom, lehet, hogy már nem is… Bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett vele. Annyi lehetőség van, annyi megválaszolatlan kérdés. Minden egyes nap elteltével egyre kétségbeesettebb vagyok és minden egyes nap elteltével kevesebb az esély arra, hogy megtalálják. Mi van, ha már soha többé nem láthatom? Ha az lesz az utolsó emléke rólam, hogy veszekedtünk és haragszik rám? Még csak el sem tudtam mondani neki, hogy mennyire szeretem, hogy mennyit jelent nekem az, hogy mindig mellettem, van még akkor is, ha meg sem érdemlem.

Körülnéztem és csak most döbbentem rá, hogy a nappaliban vagyok a többiekkel. Mindenki maga elé meredve néma csendben ül. Ekkor a telefonom életre kelt.

-         Haló?! – hangom szinte suttogásként hatott.

-         Jó napot, Collins rendőrfőnök vagyok, Niall Horan-t keresem – szólt bele egy mély férfihang.

-         Miben segíthetek, van valami hír a húgomról? – hangom most már erőteljesebb volt és tele volt reménnyel.

-         Fél órával ezelőtt találtunk egy lányt… - kezdte, de én közbevágtam.

-         Hol van most? – Istenem végre megvan. Erre mindenki felém kapta reménykedő tekintetét.

-         Kérem, előbb hallgasson végig – utasított komoran – szóval találtunk egy lányt a Temzében és be kéne jönnie a halottas házba, hogy azonosítsa a holttestet – a szívem kihagyott egy ütemet, majd eszeveszett sebességre váltott. Éreztem, hogy elsápadok.

-         Értem én… indulok – nyögtem ki nehezen majd letettem a telefont. Nem lehet, hogy ő legyen az. Biztos csak nagyon hasonlít rá. Igen, nem ő az!

-         Niall, mi történt? – zökkentett ki gondolatmenetemből Danielle nyugtalan hangja.

-         Ta-találtak egy holt… testet ami… ami hasonlít… rá és be kell… be kell mennem, hogy azonosítsam – mondtam meg-meg akadva a visszafojtott sírástól. Nehezen rávettem magam, hogy felálljak és elindultam az ajtó felé, hogy minél előbb túlessek ezen és kiderüljön, hogy nem ő az. Nem lehet ő az!

-         Veled megyünk – jöttek utánam.

 Hangulat aláfestő zene.

Nem foglalkoztam semmivel, csak beültem az autó hátsó ülésére. Ilyen állapotban nem lennék képes arra, hogy vezessek. Ahhoz túlságosan is zaklatott vagyok. Mi lesz akkor, ha ő az? Mi lesz akkor, ha meglátom őt… holtan. Mióta eltűnt most először mondtam ki ezt a szót. Most tört össze bennem végleg valami. Most, hogy szembesülnöm kell vele, hogy lehet, hogy ő már nincs többé.

Emlékek tömkelege rohamozták meg elmémet. Az első halloween-i cukorgyűjtésünk. Én ördögnek öltöztem ő, pedig angyalnak. Emlékszem azon versenyeztünk, ki tud többet összegyűjteni, aztán mikor megettük a sok cukortól fájt a hasunk. Az első versenye. Mikor nyert, büszkén kiabáltam a nézőtérről, hogy ő a húgom, ő pedig csak mosolygott ezen. Az első szakításomon is ő segített továbblépni. Ha éjszaka hívtam fel őt az sem zavarta, akkor is csak vígasztalt. Miatta jelentkeztem az x-factorba. Ha ő, nincs akkor nem lett, volna elég bátorságom hozzá. Hetekig győzködött mire elszántam magam. Mikor elmondtam neki a nagy hírt sikítozva ugrott a nyakamba. Mikor továbbjutottam ő volt az első, akit felhívtam. Először nem jutott szóhoz majd sikítozni kezdett én meg csak nevettem. Miután letettük a telefont örömtáncba kezdett. Ezt onnan tudom, hogy Rick felvette kamerára, és mikor hazamentem megmutatta nekem. Azokat a mozdulatokat soha sem felejtem el. Úgy nézett ki, mint akinek hangyák vannak a ruhája alatt. Ha lehetséges még nálam is jobban izgult mikor megjelent az első kislemezünk. Őt volt a legnehezebb otthon hagyni mikor turnéra indultunk. Ő hiányzott a legjobban. Az emlékek hatására egy halvány mosoly jelent meg arcomon, de mihelyst visszatértem a jelenbe eltűnt onnan és helyét átvette a komorság.

-         Niall, megérkeztünk – szólt halkan Harry. Csak bólintottam. Nem volt erőm még ahhoz sem, hogy megszólaljak. Mindenki kiszállt az autóból és bementünk az épületbe. Egy férfi várt ránk.

-         Adam Collins rendőrfőnök vagyok. Csak a hozzátartozó jöhet be, addig a többiek üljenek le a várakozóba – adta ki az utasításokat majd elindult.

Mindenki leült egy székre én pedig remegő lábakkal követtem. Egy hosszú folyosón mentünk végig. A falak fehér csempékkel voltak kirakva, amik ridegen néztek vissza rám. A folyosó végén benyitott egy helységbe. Azonnal megcsapta az orromat egy kellemesnek nem mondható számomra eddig ismeretlen szag. Bent a falakba építve fióknak kinéző „tárolók” voltak. A helység közepén pedig egy kórházi ágy rajta egy fekete hullazsák és abban feltehetőleg a holttest, amit azonosítanom kell.

-         Készüljön fel, a látvány gyomorforgató lesz. Napokig a víz alatt volt, ami megviselte a testét – tájékoztatott majd lassan széthúzta a cipzárt.

Mielőtt még megláthattam volna, becsuktam a szemem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy lássam. És mi lesz azután, miután kiderül, hogy ő az? Mit fogok tenni?

Sikerült rávennem magam, hogy kinyissam a szemem, de először nem az arcára néztem, ahhoz még erőt kell gyűjtenem. Először a karját láttam, ami kilátszott az elázott, rongyos ruhákból. A bőre mállott, én pedig rosszul lettem a látványtól, gyomrom kavarogni kezdett. Tekintetemet egyre feljebb vittem és megállapodott az arcán. Szemembe könnyek gyűltek és akármennyire is nem férfias, de zokogni kezdtem. Mikor kicsit sikerül megnyugodnom szólásra nyitottam a számat, hogy meg tudjam mondani a rendőrnek, hogy…

Zayn szemszöge

Mindenkit megviselt Chelsea eltűnése. Louis nem mesél vicceket, Harry nem perverzkedik és még a lányokon is látszik, hogy nagyon kivannak, pedig nem is ismerik Chels-t.   Én is nagyon kikészültem. Hiányzik. Már megszoktuk, hogy itt van és nélküle már semmi sem ugyan az. Még is a legjobban Niall-t viseli meg ez az egész. Alig eszik valami és folyamatosan a szobájában, van. Ma is csak azért volt lent velünk a nappaliban, mert lerángattuk, hogy ne egyedül legyen. De szerintem neki ez fel sem tűnt. Teljesen érzéketlen lett a külvilágra.

 Most pedig itt ülünk és várjuk, hogy Niall kijöjjön és közölje velünk, hogy ez nem Ő. Fontos lett nekem ez alatt a kis idő alatt. Ha Niall kijön, és azt mondja, ez ő, akkor nem tudom mi lesz velünk. Senki sem lesz már a régi. Ezek után nem lennénk képesek felhőtlenül nevetni Louis hülyeségein, se semmi máson. Olyan lenne, mintha elveszítenénk magunkból egy kicsi, de létfontosságú darabot. Léptek zaját hallottuk, majd pillanatokkal később megláttuk Niall-t a folyosón, ahol percekkel ezelőtt eltűnt. Idegességében mindenki felállt és várta, hogy mondjon valamit. Szemei könnyekkel telve voltak. Szólásra nyitotta száját, de azon egy hang sem jött ki…

Ui: Szerintetek Chelsea volt a hullazsákban? Vagy nem? Ha úgy gondoljátok, hogy nem akkor szerintetek mi történhetett vele? És mi alapján jutottatok erre a következtetésre? Ha nem nagy kérés akkor írjátok meg a válaszaitokat kommentben. Köszönöm!