23. Mi lesz velünk?

Itt is van a következő rész. Köszönöm az előzőhöz írt kommenteket, nagyon jól esik, hogy írtok!! :) Jó olvasást!

Zayn Szemszöge

Elég hamar végeztem, ezért visszamentem az iskolához. Leparkoltam egy közeli parkolóba és gyalog mentem oda. Az épülettel szemközti oldalon volt pár pad, ezért odamentem és leültem az egyikre. Fél óra múlva véget ért a felvételi, legalábbis az ajtón kitóduló tömegről erre következtettem. Mikor megláttam Chelsea-t felálltam, hogy könnyebben észrevegyen a tömegben. A táskájában kutatott valami után, amikor megállt mellette egy sötétített üvegű autó. Felé kapta a tekintetét majd beszélt valakivel, aki benne ült és beszállt. Ki ülhet az autóban?  Egy régi ismerőse? Igen, minden bizonnyal, hiszen minek szállna be egy idegen autójába? Haza viszi őt? Lehet, hogy nem is kéne tovább várnom. Ekkor csörögni kezdett a telefonom.

-         Mondjad – szóltam bele.

-         Hazaértetek már? – kérdezte Niall.

-         Nem, még nem, de ti hol vagytok? – kérdeztem vissza.

-         Liam, Danielle, Louis és Eleanor elmentek dupla randizni, mi pedig eljöttünk enni, utána pedig beugrunk Paulhoz, mert segítenünk kell neki. Tényleg, most jut eszembe, Paul üzeni, hogy holnap megbeszélés lesz a rendezővel a klippünkhöz – tájékoztatott.

-         Rendben, van még valami? – érdeklődtem.

-         Nincs. Szia – köszönt el, majd letette.

Ekkor az autó - amibe az előbb Chelsea beszállt – visszajött és megállt ugyan ott ahol 13 perccel – azért tudom, mert néztem az időt - ezelőtt. Chels kiszállt, megvárta, míg elmegy az autó, majd elővette a telefonját. A telefonom csörögni kezdett.

-         Szia. Végeztél? – kérdeztem.

-         Igen, most ért véget. Akkor, el tudsz értem jönni? – miért hazudik?

-         Persze, a közelben vagyok, mindjárt odaérek – mondtam, majd letettem.

Visszamentem a parkolóba az autóhoz, onnan pedig vissza az iskolához Chelsea-ért.

-         Na, hogy sikerült? – kérdeztem mihelyst beszállt.

-         Nem tudom… először jól ment, aztán az utolsó feladatot elrontottam. Nem fűzök hozzá túl nagy reményeket – szomorodott el egy pillanatra majd hatalmas mosollyal az arcán fordult felém – nem megyünk el enni valahova? Farkas éhes vagyok.

-         Elmehetünk. Hova akarsz menni? – ez nem is olyan rossz ötlet. Legalább kettesben lehetek vele, mármint nyilván lesznek ott mások is, de a srácok nem lesznek ott.

-         Akármi jó lesz csak még az előtt, érjünk, oda mielőtt elhaláloznék az autóban – mondta azzal az elképesztően gyönyörű mosolyával.

Pár perc kocsikázás után megálltam egy étteremnél. Kinyitottam Chesl-nek az ajtót majd a bejáratnál előreengedtem, ahogy azt illik. Az étteremben nem voltak sokan délután lévén, de azért óvatosságból a legeldugottabb asztalhoz ültünk le. Pár perc múlva a pincér is megjelent és leadtuk a rendelést.

-         És azon gondolkoztál már, hogy mit csinálsz majd, ha esetleg nem vesznek fel? – kérdeztem.

-         Hidd el, sokat gondolkozom ezen, de nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni, ha nem vesznek fel. Hülyeség volt tőlem, hogy csak oda jelentkeztem, pedig tudtam, hogy nincs túl sok esélyem a többiekkel szemben, de csak arra tudtam gondolni, hogy fel kell, hogy vegyenek, hiszen ez az álmom – ekkor a pincér kihozta a rendelésünket – én csak… igazából nem is tudom mit gondoltam. Neked voltak terveid, hogy mit csinálsz majd, ha nem jön be az x-factor?

-         Tudom, hogy ez elég furcsának tűnhet tőlem, de én tanár szerettem volna lenni, ha az éneklés nem jön be. Hogy jöttetek össze Jeremy-vel? – arca komor lett, eltűnt róla az a bájos mosoly, ami eddig ott volt.

-         A szokásos sablon sztori. Az iskola legmenőbb embere elhívja egy randira a szürke kisegeret és az a szürke kisegér, van olyan hülye, hogy beleszeressen… nagyjából ennyi. Mi történt veled és Perrie-vel? – barna szemei kíváncsiságtól csillogtak.

-         Akkor találkoztunk, amikor jótékonysági célból együtt dolgoztunk a 2011-es x-factoros versenyzőkkel. Nagyon kedves volt és jól kijöttünk. Elhívtam randizni, és nagyon jól éreztem magam vele. Járni kezdtünk és én azt hittem ő is, szeret engem. Nem hittem a többieknek, amikor azt mondták, hogy csak kihasznál engem. Amikor rájöttem, hogy igazuk van, rögtön szakítottam Perrie-vel, de a történtek a padlóra küldtek. Sokáig tartott, míg teljesen kivertem a fejemből őt, de szerencsére sikerült és most van egy másik lány a láthatáron… - meséltem.

-         Milyen lány? Együtt vagytok? – kérdezősködött.

-         Nem vagyunk együtt, de szeretném, ha a barátnőmnek mondhatnám – ha tudnád, hogy rólad beszélek…

-         Elmondtad már neki, hogy mit érzel iránta? – tette fel újabb kérdését.

-         Nem mondtam még el, félek a reakciójától – vajon mit reagálnál, ha elmondanám, hogy tulajdonképpen rólad beszélünk?

-         Ugyan már, melyik lány mondana neked nemet? – erre nem válaszoltam – Tudod mit? Gyakorolj rajtam – felhúzott szemöldökkel néztem rá – Gyerünk! Hallgatlak – átültem a mellette lévő székre és egymás felé fordultunk.

-         Chelsea szeretném, ha tudnád, hogy attól a pillanattól kezdve beléd vagyok esve, hogy megláttalak ketchup-osan és csoki szirupban a kajacsatánk után.  Mikor elestünk, és nem hagytad, hogy megcsókoljalak csalódott voltam, de megétettem, hogy miért nem hagytad, hiszen akkor ért véget a majd’ két éves kapcsolatod. Amikor nem tudtuk, hogy hol vagy nagyon féltettelek, majd’ beleőrültem a tudatba, hogy talán soha se látlak már többet – miközben beszéltem egyre közelebb hajoltam hozzá és mostanra ajkaink csaknem elérték egymást – aztán a kórházba újra láthattalak, de tele voltál sérülésekkel, és rossz állapotban voltál. Azt éreztem, hogy meg tudnám ölni Jeremy-t amiért ezt tette veled. Most pedig itt ülünk egy étterembe, és bár te azt hiszed, hogy csak gyakorlok rajtad, igazából ezt érzem irántad, mert te vagy az a lány, akiről beszéltem – mondandóm befejeztével megszüntettem azt a kis távolságot is ajkaink közt, ami volt.

Óvatosan csókoltam, meg akartam hagyni számára minden lehetőséget, hogy eltoljon magától és ezt sajnos meg is tette. Eltolt magától majd felállt és elment. Kifizettem a számlát és utána mentem. Az autónak támaszkodva, lehajtott fejjel várt.

-         Chels, én komolyan gondol… - mondtam volna, de félbeszakított.

-         Kérlek, csak menjünk végre haza – mondta s közben rám sem nézett.

Beszálltunk az autóba és elindultunk haza. Mit ronthattam el? Azt hittem vagy is reméltem, hogy ő is érez irántam valamit, hogy viszonozza az érzéseimet, ha nem is ugyan akkora mértékben. Úgy látszik tévedtem. De megöl ez a némaság. Inkább kiabálna, csak tudnám, hogy mit érez.

-         Mondj valamit, kérlek – néztem rá egy pillanatra, aztán figyelmemet ismét az útra irányítottam.

-         Sajnálom én csak… jelen pillanatban nem tudom, mit érzek, össze vagyok zavarodva. Kérlek, adj egy kis időt, míg rájövök, hogy mit érzek irántad – mondta kétségbeesetten.

-         Annyi időt kapsz amennyit, csak akarsz – biztosítottam.

Tehát van még remény számunkra. Egyelőre ez is elég. Annak is örülök, hogy nem vágta rá azonnal, hogy köztünk nem lehet semmi több egyszerű barátságnál.

Mikor hazaértünk, ő azonnal felrohant a szobájába. Még szerencse, hogy nem értek még haza a többiek, mert így nem kérdezősködnek.

**

Az autóban ülünk és éppen a megbeszélés felé, tartunk. Danielle és Eleanor csajos napot tart. A volán mögött pedig Chelsea ül. Miért? Van valami dolga errefelé és hosszú győzködés után elérte, hogy ő vezethessen. Nem is tudtam, hogy van jogosítványa, sőt még Niall sem tudta… De ez most nem is lényeg, hiszen fél év alatt, amíg nem látták egymást, simán megszerezhette. Az autó lassítani kezdett majd megállt egy nyugodta környéken.

-         Mindjárt jövök, csak egy perc, ígérem – mondta Chels majd kiszállt és odament az autótól nem messze álldogáló fura fazonhoz. Első látásra úgy néz ki, mint aki rosszban sántikál és második ránézésre is. Chelsea ad neki valami mire a furcsa kinézetű fiú a zsebébe tesz valamit, ami úgy néz ki, mint… mint…

-         Srácok, ugye rosszul látom azt, amit látok? – szólalt meg sápadtan Niall. Lehet, hogy tegnap is vele találkozott, amikor beszállt abba az autóba?

-         Ha azt láttad, hogy épp drogot vett, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy én is azt láttam – mondta Louis.  Chelsea visszaszállt a kocsiba és újra úton voltunk.

-         Mi van fiúk, szellemet láttatok? – kérdezte nevetve.

-         Chels, mond meg az igazat. Te drogot vettél? Drogozol? – kérdezte Niall. A nevetés a torkára fagyott és arca komor lett.

-         Semmi közöd hozzá – válaszolt ridegen.

-         Mióta? – kérdez ezúttal Liam.

-         Semmi közötök hozzá, nem voltam az előbb elég érthető? – kérdezte hátrafordulva.

Mikor visszafordult, fékezett, de már késő volt. Elütöttük a zebrán áthaladó férfit.

-         Édes Istenem – suttogta Chelsea könnyes szemekkel. Mindannyian kiszálltunk a kocsiból és odamentünk a férfihoz. Borzasztó látványt nyújtott. Mindannyian pánikba estünk.

-         Hívja valaki a mentőket – mondta Harry. Chelsea pedig már tárcsázta is őket. Elmondta, hogy hol vagyunk és, hogy baleset történt. Mire letette, már a rendőrök is megérkeztek.

-         Mi történt? – kérdezte az egyik rendőr azt a nőt, aki látott mindent és hívta őket.

-         Azok a fiatalok – mutatott ránk – elütötték azt a férfit. Még csak nem is fékeztek.

-         Miért hazudik? – kiáltottam rá.

-         Miért, talán azt állítja, hogy nem maguk ütötték el? – kérdezte a rendőr.

-         Nem, mi ütöttük el, de nem direkt és próbáltunk megállni, de már nem tudtunk – magyaráztam.

-         Igen, pontosan így történt – helyeselt Niall.

-         Forduljanak az autó felé és tegyék rá a kezüket – mondta a másik rendőr. Úgy tettünk, ahogy mondta. Chelsea áttett valamit a zsebéből az enyémbe és mire rájöttem, hogy mi az, addigra már engem kutattak át – Ez meg mi? – húzta elő zsebemből a drogot. Kezeimet hátrahúzta és megbilincselt – letartóztatom kábítószer birtoklásért, jogában áll hallgatni, bármit, amit mond felhasználható ön ellen, jogában áll ügyvédet fogadni, amennyiben nem teszi, a városi bizottság jelöl ki magának egyet – a rendőrautó felé vezetett. Mindenki meg volt rémülve. Niall-nek már folytak a könnyei, Harry-t sem sok tartotta vissza sírástól. Nem hiszem el, hogy Chelsea ezt tette velem.

-         Ezt nem teheti, az nem is az övé – mondta Louis. A rendőr beültetett az autó hátsó ülésére.

-         Nyugodjon meg, magukra is sor kerül – mondta gúnyosan a másik rendőr – ki vezetett? – mindenki Chels-re nézett mire a rendőr odament hozzá – Jogosítványt, forgalmit.

-         Nincs jogosítványom – mondta, mire mindenkinek kikerekedtek a szemei. A rendőr őt is megbilincselte, elmondta a jogait, majd mellém, ültette. A következő, aki megbilincselve az autóban kötött ki az Louis volt, mégpedig azért mert veszekedett a rendőrökkel és hátráltatta a munkájukat.

Mi lesz velünk? Mi lesz a bandával? Egy ilyen balhét a mi hírnevünk sem bír el. Vége van mindennek. Nem lesz több koncert…