15. Hiába futsz!

Itt is lennék a 15. fejezettel. Ismét csak szeretném megköszönni a kommenteket!! :) El sem hiszem, hogy már 10 rendszeres olvasóm is van! Köszönöm! Ezt a részt MsStyles -nak ajánlom, mert minden egyes részhez kitartóan ír még akkor is ha meg sem érdemlem! :D  Jó olvasást!!!

Chelsea szemszöge

Már másfél hete, hogy bedrogozott és elhozott. Nem tudom milyen drogot használt, de rögtön eszméletemet vesztettem. Azóta egyik városból hurcol a másikba. Nem tudom, hol vagyunk, az út előtt mindig elkábít. Egész nap kába vagyok és gyenge. Szerintem, ha nem ő öl meg akkor túladagolásban halok meg. Nem tudom, meddig bírom még ezt épp ésszel. Mindenhol tele vagyok kék-zöld foltokkal a szám, pedig felrepedt. Fáj mindenem.  Akárhányszor ellenkezek megver. A lehető legrosszabb dolgot is megtette velem… kétszer is. Hiába próbáltam megakadályozni, hiába próbáltam lelökni magamról, erősebb volt nálam. Ezek után már a halál is megváltás lenne. Nem akarok tovább itt maradni, de nem tudok megszökni sem. Be vagyok zárva vele egy házba és minden ablakon rács, van. Mindig olyan helyen vagyunk ahol nincsenek a közelben mások így még, ha sikítoznék, sem vennének észre. Egyedül akkor vagyok pár percre egyedül, amikor fürdeni megy, de akkor is magával viszi a telefonját, így még segítséget sem tudok kérni. Nem tudom elhinni, hogy ez velem történik. Abban reménykedem, hogy ez csak valami furcsa, szadista álom, hogy mindjárt felébredek. De mind ez csak vágyálom, mert ez a kegyetlen valóság.  Minden egyes itt töltött nap reménytelenebbé válik a helyzetem. A rendőrség és Niall-ék már biztos keresnek, de ha így megy ez tovább, akkor sosem fognak rám találni. Esetleg, ha nem mennénk el kétnaponta máshová, akkor lenne rá esély, de így nincs. Teljesen megőrült, kifordult magából. Sosem néztem volna ki belőle ilyet. Egyáltalán, hogy képes ilyenre akárki is?

Egy poros szobának egyik sarkában, térdeimet átölelve ülök és ringatom magam előre-hátra miközben Niall-től kapott nyakláncomat, szorongatom. Ez az egy dolog ad nekem erőt. Ha így haladok napokon belül, megőrülök.

Léptek zaja ütötte meg fülemet. Remegni kezdtem a félelemtől. Vajon most mit akar? Belépett a szobába, és amikor meglátta, hogy félek kárörvendően elmosolyodott majd továbbment a fürdőbe. Szóval most van kb. 7-8 percem. Na jó gondolkozz! Lassan felálltam és a falnak támaszkodva elindultam. Remegő lábakkal átmentem a másik szobába, ami egy nappali lehetett egykor. Most egy poros, pókhálós, dohos szoba. A házban nincs áram, már csak azon lepődöm meg, hogy víz van. De hiába is nézelődök, nincs itt semmi, ami a segítségemre lehetne, hogy megszökjek. Nem hiszem, hogy egy fotellel fogok kijutni innen, vagy egy korhadt kis fa asztallal.

De mi az ott az asztalon? Közelebb léptem hozzá és nem hittem a szememnek. Komolyan itt felejtette a telefonját? Úgy látszik, már képzelődök is. Vagy mégsem? Na jó, ha meg tudom fogni, akkor van esély arra, hogy kikerülök innen, ha pedig nem akkor hivatalosan is megőrültem.

Még közelebb mentem és lassan érte nyúltam. Sikerült megfonom, nem képzelődök. Gyorsan tárcsázni kezdtem. Négyszer kellett újraírnom, mert annyira remegett a kezem, hogy félrenyomtam. Végül aztán fél perc, szerencsétlenkedés után sikerült.

-         Segélyhívó központ, miben segíthetek? – kérdezte egy női hang a vonal túloldaláról.

-         Kérem, segítsenek! Elraboltak, nem tudom, hol vagyok. El akarok menni innen, nem akarok tovább itt maradni – egyre jobban pánikba estem saját hangom hallatán, amely halk, rekedt és megtört volt.

-         Nyugodjon meg és mondjon el mindent az elejéről, tehát hol tartózkodik most? – kérdezte.

-         Maga tetteti vagy csak szimplán hülye? Az előbb mondtam el, hogy nem tudom, hol vagyok! – emeltem fel a hangom, de aztán rájöttem, hogy nem nagyon kéne hangoskodnom.

-         Így nem tudok segíteni! Mi a neve? Az elrablója nevét tudja? – kérdezősködött tovább.

-         A nevem Chelsea Horan. Aki pedig elrabolt, Jer… - ekkor kezemből kikapta a telefont és a földhöz vágta. Hajamnál fogva hátrarántotta a fejemet. A fájdalomtól felsikítottam és könnyek szöktek a szemembe.

-         Jól jegyezd, meg amit most mondok! Még egy ilyen és megöllek! Értetted? – bólintottam mire elengedte a hajam majd pofonvágott. Az ütéstől a földön kötöttem ki.

-         Miért teszed ezt? Mit ártottam én neked? Miért nem engedsz el végre? – kérdeztem hisztérikusan.

-         Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod babám – mondta kárörvendően miközben nevetett.

-         Te beteg vagy, egy őrült! Kezeltesd magad! – ordítottam a képébe miután feltápászkodtam.

-         Nem vagy abban a helyzetben, hogy ilyeneket mondj. Ha akarom, akkor akár most rögtön meg is ölhetlek – kiabált miközben karomnál fogva rángatott, majd visszalökött a földre. Fejem találkozott a földdel, egyszóval jól bevertem a fejem. Iszonyatosan fájt. Már meg sem lepődtem, amikor megéreztem, hogy végigfolyik a homlokomon valami meleg. Kezemmel odakaptam, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg vérzik. Aztán már csak azt éreztem, hogy megint belém szúrja az injekciós tűt. Már meg sem próbáltam ellenkezni a sötétség ellen. Jobb nekem eszméletlen állapotban, akkor legalább nem szenvedek…

**

Egy halk ajtócsapódást hallottam, majd kellemetlen benzinszagot éreztem. Próbáltam végtagjaimat megmozdítani, de nem nagyon akart sikerülni. A szer, amit beadott még mindig hatással van a szervezetemre. Vajon most kevesebbet adott be vagy kezdek hozzászokni? Valószínűleg inkább a második.

A szag alapján most éppen megállt tankolni. Most talán lenne esélyem a szökésre, hiszen most nem számít rá, hogy próbálkozok. Lassan kinyitottam szemeimet és körbenéztem. Jeremy éppen most megy be fizetni. A semmi közepén vagyunk egy autópálya melletti benzinkúton, aminek másikoldalán egy erdő van és már a nap is lement. Rajtunk kívül még két autó áll itt, de nem ül benne senki. Valószínűleg ők is bent vannak fizetni. Végre sikerült megmozdítani végtagjaimat. Kikapcsoltam a biztonsági övet majd rögtön a „kilincs” felé nyúltam és megpróbáltam kinyitni az ajtót, de nem sikerült, mert zárva volt. Azt azért el kell ismerni, hogy ez a szemétláda mindenre gondolt.

Gondolkozz! Talán itt hagyhatnám és elmehetnék a kocsival. Na jó ezt azért én sem gondolhattam komolyan, kulcsok nélkül nehezen tudnék elmenni… Gyerünk, mindjárt visszajön és akkor esélyem, sem marad. Talán, ha betörném az ablakot. Igen, ez jó lehet!

Amilyen gyorsan csak tudtam levettem a pulóveremet és a kezemre csavartam. Ököllel beleütöttem az üvegbe, de még csak meg sem repedt ellentétben a kezemmel. Hangosan felszisszentem. Remélem nem tört el. Ez nem fog menni, túl gyenge vagyok, még mindig a drog hatása alatt vagyok. Esetleg lábbal sikerülhet. Forgolódni kezdtem az ülésben, összegyűjtöttem minden erőmet és belerúgtam. Sikerült, el sem hiszem. Az üveg, szilánkosra törött. Újra forgolódni kezdtem, majd kimásztam az ablakon, de megbotlottam és ráestem az üvegszilánkokra. Felszisszentem, ahogy a tenyerembe fúródott, de ezzel most nem volt időm foglalkozni. Az erdő felé kezdtem futni. A talaj nyirkos és csúszós volt még a tegnap éjszakai eső miatt. Nem törődtem semmivel – még a szúrós bokrokkal sem melyek felsértették bőrömet – futottam, ahogy csak bírtam, ami jelen esetben nem volt olyan gyorsnak nevezhető. A fák lombkoronája eltakarta azt a kis fényt is, ami még volt, így csaknem teljes sötétség uralkodott. Kb. fél méter messzire, látok el, ami annyira elég, hogy ne rohanjak neki egy fának. Még is örülök ennek, mert ez megnehezíti Jeremy dolgát.

-         Hiába futsz úgy is meg foglak találni, de akkor esküszöm, megbánod még azt is, hogy a világra jöttél – hallottam meg dühös hangját.

Futás közben megbotlottam egy kiálló gyökérben. Magam elé tettem kezeimet, hogy felfogja az esést, de arra nem gondoltam, hogy egyik tenyeremben még mindig ott van a szilánk. Mikor tenyerem találkozott a talajjal, hatalmas erőfeszítésembe tellett, hogy fel ne sikítsak ezzel elárulva tartózkodáshelyemet. Felültem és megpróbáltam kihúzni a szilánkot a kezemből. Nagyon fájt és mivel elég mélyen volt csak úgy tudtam kihúzni, ha belenyúlok a sebbe. Miután sikerült, talpra álltam és futottam tovább.

Az idő teltével egyre sötétebb lett és már csak tapogatózva tudtam haladni, ha nem akartam nekirohanni egy fának. Nem túl messziről hallottam, hogy megreccsen egy faág. Arra fordultam amerről a hangot véltem hallani, de nem láttam semmit, csak szuszogást hallottam, ami egyre közelebbről jött.

Niall szemszöge

A rendőrségen ülünk, ismét. Kaptak egy hívást a segélykérő központban és valószínűleg Chels volt a hívó. Nekem kell azonosítania a hangját, de igazából én már nem is reménykedem abban, hogy ő az. Nem akarok csalódni. Szeretném, ha ő lenne az, de annak kicsi az esélye. Akárki mást is hívhatnak úgy, hogy Chelsea, ettől még nem lesz ő az.

-         A helyet már bemértük és elindult egy kommandós osztag, már csak azt kell tudnunk, hogy a maguk által keresett személy volt-e a segélykérő vagy valaki más – tájékoztatott a rendőr majd elindította a felvételt.

-         Segélyhívó központ, miben segíthetek?

-         Kérem, segítsenek! Elraboltak, nem tudom, hol vagyok. El akarok menni innen, nem akarok tovább itt maradni.

-         Nyugodjon meg és mondjon el mindent az elejéről, tehát hol tartózkodik most?

-         Maga tetteti vagy csak szimplán hülye? Az előbb mondtam el, hogy nem tudom, hol vagyok!

-         Így nem tudok segíteni! Mi a neve? Az elrablója nevét tudja?

-         A nevem Chelsea Horan. Aki pedig elrabolt, Jer…

Itt megszakadt a vonal az én szavam meg elállt. Ő volt az! De, ha megszakadt a vonal az nem jelent jót. Lehet, hogy bántotta őt, azaz állat. Te jó ég, Jeremy rabolta el.

-         Nos, felismerte az illetőt? A maguk által keresett személy az? – zökkentett ki gondolatmenetemből az őrmester.

-         Igen ő az – válaszoltam hatalmas lelkesedéssel és örömmel.

-         És esetleg meg tudja mondani, hogy kit takar az a „Jer”? - kérdezte.

-         Igen. A neve Jeremy Colemann. Chelsea volt barátja, de szakítottak, mert megcsalta egy másik lánnyal – meséltem.

-         Értem. Esetleg tudna adni egy személyleírást? – bólintottam mire elővett egy jegyzettömböt és egy ceruzát.

-         Szőke haja és barna szeme van. Kb. 178-180 cm magas. Van egy kereszt alakú tetoválása jobboldalt a mellkasán – hát igen, sajnos csak ennyit tudok róla.

-         Felhívom a kollégáimat és elmondom nekik, hogy-hogy néz ki, aztán már csak várnunk kell – én csak bólintottam.

Ahogy körbenéztem mindenkin látszott a megkönnyebbülés, hogy van róla hír. Végre újra velünk lesz. Remélem, elkapják azt a szemétládát és lecsukják élete végéig. Másra sem vágyok csak arra, hogy bűnhődjön. Sőt legszívesebben megölném, csak sajnos az törvénybeütköző. Ekkor csörögni kezdett a telefon.

-         Igen?! – szólt bele az őrmester.

-         …

-         Értem – vajon mit mondhatnak?

-         …

-         Kutassanak tovább, hátha hátrahagyott valami nyomot! – adta ki a parancsot majd letette. Mindenki feszülten várta, hogy megszólaljon – Nem találták meg őket a helyszínen. Elmentek a helyszínről…