21. Reggel

Először is azt szeretném elmondani, hogy ebben a részben segített nekem MissLocsiFecsi, mégpedig azzal, hogy egy nagyon jó ötletet adott nekem. Ez úton is szeretném neki megköszönni!!! :) Köszönöm a rengeteg kommentet, nagyon jól esik, hogy írtok nekem!!! :) Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást!! 

 

Ez biztos, hogy Zayn műve. Kinyírom, megfojtom! Hogy mert bemenni a szobámba, kutakodni és még el is lopni a saját szivatós cuccomat? Igen, mivel ez az én kellékeim egyike. Hogy fogom ezt lemosni magamról? Így csak nem mehetek el a felvételire. Elzártam a vizet és a törölközőért nyúltam. Gyorsan megtörölköztem, és fel vettem VOLNA a ruháimat, de nem voltak ott. Pedig úgy emlékeztem, hoztam be magammal. Kimentem a szobámba onnan pedig a gardróbba, de egyetlen egy ruha sem volt ott.

-         Zayn! Csak kerülj a szemem elé, és esküszöm, kicsinállak! – kiabáltam miközben a nappali felé vettem az irányt egy szál, törölközőben.

Mindenki ott ült és mikor megláttak kitört belőlük a nevetés. Megértem őket mivel, ha nem én lennék az áldozat, akkor én is röhögnék. Úgy nézhetek ki, mint az Avatar-ban azok a kék lények.

-         Tudod most teljes mértékben, úgy nézel ki, mint törpilla – viccelődött Louis, de erre most nem voltam vevő. Mit fogok csinálni holnapig, hogy lejöjjön?

-         Oké, értem én! Bosszút akartál állni. Nincs ezzel bajom, mert jogos, de az, hogy bemész a szobámba, kutakodsz majd a saját tulajdonomat, elsajátítod, és azt használod fel, na az már nem indokolt dolog. A ruhákat még megbocsátanám, de ezt? És gondoltál arra, hogy mivel fogom én ezt leszedni magamról? Hogy-hogy megyek így el a felvételire? – üvöltöttem, mint egy elmebeteg vadállat. Mindenki abbahagyta a röhögést, és ijedten néztek rám.

-         Én… nem… vagy is… nem – dadogott össze-vissza Zayn. Talán jobb lesz, ha visszaveszek magamból mielőtt még hisztérikus libának, titulálnak. Vettem egy hatalmas levegőt nyugtatásképp, majd kifújtam azt és újra megszólaltam.

-         Tudod mit? Hagyjuk! Megérdemeltem és most már kvittek vagyunk – ez volt a végszavam.

Felmentem az emeletre, egyenesen be a szobámba. Az ágyamról kezembe vettem a párnát, az arcomhoz nyomtam és belesikítottam. Meg kell mondanom ez most nagyon jól esett. Le is nyugodtam valamelyest. Akkor most jön az a rész, amikor lesikálom magamról a kék színt. Visszadobtam az ágyra a párnát, bementem a fürdőbe és ezúttal a kádat vettem célba. Majdnem teleengedtem és mindenféle tusfürdőt és egyéb dolgokat tettem bele. Belemásztam a kádba, és őrült módjára kezdtem sikálni magam.

**

Már a víz is kihűlt lassan, de még mindig látszott rajtam, hogy valami nem stimmel a színemmel, és ha ez még nem elég, vörös is lett néhol a bőröm a sok dörzsöléstől. Leginkább a végtagjaimról és a nyakamról próbáltam eltűntetni mivel az látszik ki a ruha alól. Még szerencse, hogy az arcomat nem a tusfürdővel szoktam mosni.

**

Na jó, én feladom. Nem érdekel. Majd azt mondom, hogy a fényviszonyok miatt látszok kicsit furcsa színűnek. Ha pedig a szabadban leszünk, akkor buktam, ennyi.

Kimásztam a kádból, megtörölköztem és visszamentem a szobámba. Az óra szerint csupán csak három órát és negyvenegy percet voltam a fürdőben. Nézzük a jó oldalát a dolgoknak, legalább nem unatkoztam. Igaz inkább unatkoztam volna a tévé előtt ülve, mint, hogy ezt csináljam.

A gardróbból motoszkálást hallottam ezért odamentem és óvatosan kinyitottam. Zayn volt bent és a ruháimat tette vissza a helyére. Megköszörültem a torkom mire felém kapta a fejét.

-         Elég lett volna, ha az ágyamra ledobálod őket – törtem meg a beálló csendet.

-         Sajnálom. A kékre festés tényleg nem volt a legjobb ötlet – kért bocsánatot.

-         Igazából ez egy elég jó kis szivatás, csak legközelebb az ilyeneket olyankorra tervezd, amikor nem kell kimozdulnom a házból - mosolyogtam rá.

-         Akkor… szent a béke és tűzszünetet kötünk? – kérdezte.

-         Igen. Ezennel hivatalosan is vége a bosszúhadjáratoknak – mikor kimondtam odajött hozzám és megölelt. Kicsit kellemetlen volt egy szál, törölközőben ölelgetni őt meg úgy egyáltalán előtte lenni egy szál semmiben – azt hiszem én, most inkább felöltözök – húzódtam el tőle.

**

Reggel arra ébredtem, hogy fázok és az ágyam helyett valami hideg, és kemény dolgon fekszem. Felültem és körülnéztem. Az erkélyen vagyok. Tehát alva jártam. Pedig azt hittem már leszoktam eme szokásomról. Megindultam az egyik ajtó felé és be akartam menni, de be volt zárva. Oké, akkor a másikon jöttem ki. Odamentem hát a másikhoz is csakhogy azt sem lehetett kinyitni. Valószínűleg a huzat becsapta az ajtót és most kint rekedtem. Kit keltsek fel? Harry-t vagy Zayn-t? Bár ha igaz, hogy Harry meztelenül alszik, akkor jobban járok Zayn-vel. Egyébként ez így nagyon nem biztonságos. Úgy értem, csak egy elszántabb paparazzó kell, és mindent lát az erkélyről. Na, de ez maradjon az ő problémájuk, ha esetleg bekövetkezik.

Kopogni kezdtem az üvegajtón. Mocorogni kezdett az ágyban, de különösebben nem izgatta, hogy mi lehet a zajforrás. Erőteljesebben kezdtem dörömbölni mire végre felém fordult. Arcán értetlenség suhant át majd nevetésbe kezdett. Hát… kösz. Ezzel tényleg sokat segített most rajtam. Karjaimat mellkasom előtt összefontam és dühös tekintettel meredtem rá. Mikor végre befejezte a röhögést odajött az ajtóshoz és megállt előtte. Oh Istenem… az a felsőtest. Vaj milyen lehet megérinteni? Vagy is… hülye vagyok, mikre gondolok én? Koncentrálj!

-         Nyisd már ki, mire vársz még? – kérdeztem.

-         Jelszó? – ezt most komolyan mondja?

-         Na ne szivass! – rivalltam rá - Honnan tudjam? – kérdeztem, mikor láttam, hogy nem fog megmozdulni.

-         Nem nehéz kitalálni, gondolkozz egy kicsit – mondta vigyorogva.

-         Muszáj ezt pont most? – bólintott – Kérlek, nem lehetne ezt máskor eljátszani?

-         Olyan nehéz volt kimondani, hogy kérlek? – nyitotta ki az ajtót.

Erre nem mondtam semmit csak kimentem a szobájából. De az ég is ellenem, van, mert akkorát estem, hogy szerintem a hangja felébresztett mindenkit. Zayn kijött a folyosóra, és amikor meglátott a földön fekve, ismét röhögni kezdett.

-         Csak nem elestél? – kérdezte a nyilvánvaló tényt.

-         Nem, csak megnéztem, hogy működik-e a gravitáció – gúnyolódtam. Odajött hozzám és a kezét nyújtotta, mikor meg fogtam segített lábra állni.

-         Egyébként, hogy kerültél az erkélyre – kérdezte még mindig a kezemet fogva.

-         Alva jártam – adtam meg kérdésére a választ. Már éppen szólásra nyitotta a száját, de valaki megelőzte.

-         Mi folyik itt? – jött ki Harry a szobájából szemét dörzsölve.

-         Semmi – mondtam s közben kirántottam kezem Zayn-éből – csak elestem. De most megyek is öltözni, nehogy elkéssek.

Hátat fordítottam nekik és bementem a szobámba. Bementem a gardróbba és egy olyan összeállítást kerestem, ami nem korlátoz majd a mozgásban. Végül pár perc keresgélés után egy fehér és egy fekete atléta mellett döntöttem, egy farmer rövidnadrággal meg egy fehér cipővel.

Felvettem a ruhákat, majd a fürdőszobába mentem és fogat mostam. Mikor ezzel végeztem, kerestem egy táskát és bele tettem az irataim, a telefonom, pénzt, 1-2 hajgumit. Lementem kezemben a cipőmmel. Az ajtónál megálltam és felvettem.

-         Indulok – szóltam oda a nappaliban ülőknek.

-         Mikor végzel és mivel mész? – kérdezte Niall.

-         Nem tudom, mikor végzek és metróval – válaszoltam.

-         Majd én elviszlek, úgy is van pár elintézni valóm – ajánlotta Zayn miközben a lépcsőn jött lefelé.

-         Rendben, de légyszi gyorsan készülj el, mert nem akarok elkésni – kértem.

-         Már kész vagyok, mehetünk – mondta.

-         Sok szerencsét – ölelt meg bátyám.

-         Köszi, szükségem lesz rá – adtam arcára egy puszit, majd elhúzódtam tőle és mentünk is.

Az út nem volt túl hosszú, csak húsz perces. Ahogy egyre közeledtünk úgy nőtt bennem az izgalom és a félelem. Félek, hogy kevés vagyok egy ilyen iskolához. Mikor Zayn leparkolt már ott tartottam, hogy rosszul is vagyok, és nem akarok bemenni. Kezem-lábam remegett.

-         Izgulsz? – kérdezte Zayn mire, rákaptam a tekintetem – bocs, hülye kérdés volt. Inkább úgy kérdezem: mennyire izgulsz? – felemeltem a kezem és mutattam, hogy mennyire remeg – mitől félsz ennyire?

-         A visszautasítástól, attól, hogy nem vagyok elég jó, hogy mindenki jobb lesz nálam, hogy elbénázom, és mindenki kinevet – soroltam fel félelmeim – nem fog ez nekem menni.

-         Ilyenekre ne is gondolj. Tudod az x-factor válogatásán én is ennyire féltem, de megpróbáltam csak az éneklésre koncentrálni és arra, hogy élvezzem, amit csinálok. Tehát próbáld elfelejteni azt, hogy mi a tétje a mai teljesítményednek és csak élvezd a dolgot – öntött belém lelket. Azt hiszem igaza, van. Meg kell próbálnom élvezni és nem rágörcsölni erre az egész felvételire.

-         Köszönöm – hálálkodtam s közben megöleltem.

-         Ugyan, nincs mit. Majd telefonálj, ha végeztél és jövök érted – húzódott el.

-         Rendben és köszi a fuvart is – adtam arcára egy puszit majd kiszálltam.

Megvártam, míg elhajt majd a bejárat felé vettem az irányt. Vettem egy mély levegőt és beléptem az épületbe…