19. Ébredés

Huhh... hát először is még egyszer köszönöm a díjat!!! :D Másodszor szeretnék mutatni nektek egy blogot. Ha van időtök és kedvetek akkor nézzetek be ide: http://foreverloveyouu.blogspot.hu/ Szerintem ez egy nagyon jó fanfiction, érdemes elolvasni. Egyre jobb és jobb lesz!! :D Nos, MissLocsiFecsi van egy részlet ami csak miattad került bele a fejezetbe, szóval ezt most neked ajánlom!! :) Köszönöm a kommenteket és a 18 rendszeres olvasót! Jó olvasást!

-         Mi történt – rohantam oda az orvoshoz mikor kijött Chels szobájából.

-         Hallucinált, ami jó hír, mert ez azt jelenti, hogy lassan kiürül a szervezetéből a tudatmódosító szer. Viszont ettől pánikrohamot kapott. Benyugtatóztuk, és most ismét alszik. Ha gondolja be, mehet hozzá, de, ha megfogad egy tanácsot, akkor most hazamegy. Egy jó ideig úgy sem fog most felébredni – mondta majd otthagyott.

Megkönnyebbültem, hogy nincs semmi baj. Talán igaza van az orvosnak és haza kéne mennem. Majd reggel korán visszajövök és akkor biztos, hogy itt leszek, amikor Chelsea felébred.  

Kimentem hát a kórházból a parkolóba. Szerencsére megengedték, hogy az orvosoknak fenntartott parkolóba parkoljunk, mivel ide nem tudnak bejutni a paparazzók. Szóval akadály nélkül haza tudtam indulni. Két kocsival jöttünk ide, mivel egybe nem fértünk volna be heten és a srácok, itt hagyták nekem az egyiket.

**

Chelsea szemszöge

Halk, egyenletes „sípolásokra” ébredtem. Egy kényelmetlen ágyban fekszem. Sötét van, nem látok semmit és van valami a számban, ami lemegy a torkomon. Kezemmel meg szeretném érinteni, de visszatart egy szúró érzés a könyökhajlatomnál. A fejem be van kötözve a kezemmel egyetemben. Villámcsapásként ér a felismerés, hogy egy kórházban vagyok. Hatalmas megkönnyebbülés és boldogság lesz rajtam úrrá. El sem hiszem, hogy sikerült. Sikerült megszöknöm. Most már vége van a szenvedésnek.

Hány óra lehet? Milyen nap van ma? És a legfontosabb: Hányadika van? Igen, ez a legfontosabb, mert 12.-én, van vagy volt a felvételi. Na, jó számoljunk egy kicsit. 1-jén jöttek a csajok, aznap rabolt el Jeremy. A 11. nap után sikerült elszöknöm, tehát már esélyem sincs arra, hogy eljussak a felvételire, mivel már volt. Ezt nem hiszem el. Hiába való volt annyi év kemény munkám. 7 éves korom óta arról álmodozom, hogy majd bekerülök, álmaim iskolájába erre meg lekésem? Miért nem tudtam előbb megszökni? Ha nem sajnálom magam, hanem az elejétől kezdve kitartóan próbálkozom akkor már rég otthon, lehettem volna, és nem késtem volna le a felvételit. Csak gratulálni tudok magamnak. Hülye, szerencsétlen liba. Megint sikerült elrontanom minden esélyem. 5 évvel ezelőtt az akrobatikai karrierem, tettem tönkre a figyelmetlenségemmel, most pedig a nem létező tánckarrierem ér véget.

Mélázásomból az ajtó nyitódása ébresztett fel. Egy nővér jött be. Észre sem vettem, hogy már reggel van.

-         Áh… jó reggelt! – köszönt mosolyogva, majd közelebb jött – most, hogy felébredt erre már semmi szükség – a csövet, ami a számban volt, óvatosan kivette és végre rendesen be, tudtam csukni a szám – szólok a kezelőorvosának, addig maradjon nyugton – mondta majd kiment.

Most nem kötekedni akarok, de, ha akarnék, sem tudnék megmozdulni. Az infúzió visszatart. Körülnéztem a szobában. Egész otthonos volt, nem nagyon hasonlított egy kórházra, egyedül csak az ágy volt olyan, mint amilyen egy kórházban szokott. Szemben az ágyammal van egy kis tv. Az ágy jobboldalán egy éjjeliszekrény van, baloldalt egy szék. Az ablaknál van egy kanapészerűség.

Bejött az orvos és elkezdte a vizsgálatokat. Akárhányszor hozzámért sírhatnékom támadt és undorodtam. Ez normális? A szemembe világított azzal a kis lámpával. Na igen, ez elég idegesítő volt és magamban már ordibáltam, hogy dugja fel magának. Ezután segített felülni és a lábamat lelógatni az ágyról. Mondta, hogy lazítsam el, és ütögetni kezdte a térdem, vagy is csak ott valahol, a lábam pedig minden ütésnél megmozdult. Én ezen röhögni kezdtem, ő meg csak nézett rám, mint, ha bolond lennék. Oké, lehet, hogy nem is olyan vicces, mint, ahogy én azt látom, de akkor is. Vagy fél óráig csinálta különböző vizsgálatait, még vért is vett, amitől én majd frászt kaptam. Alapjáraton nincs bajom a vérvétellel, de amikor már negyedszerre szúrta belém azt a kiba*ott tűt, mert nem találta a vénámat, akkor igen csak pipa voltam. Aztán végre végzett én pedig hálát adtam Istennek, hogy azt mondta az orvos több vérvétel már nem lesz.

Kényelembe helyeztem magam az ágyban, és kapcsolgatni kezdtem a tv-t ami - mint időközben kiderült – fekete-fehér képernyős. Igazából nekem tetszett. Sokkal viccesebb volt így nézni a tv-t. De lehet, hogy csak velem van baj és igazából cseppet sem vicces. Viszont, ha így van, akkor ezt most kivételesen el lehet nézni nekem.

Újra nyílt az ajtó, ezúttal Niall jött be rajta és mikor megláttam hatalmas mosoly jelent meg az arcomon. Rajta is látszott, hogy boldog, de a bűntudat is. Csak tudnám, miért van bűntudata!? Közelebb jött hozzám és leült az ágy melletti székre. Meg akart puszilni, de nem hagytam. Egyszerűen undorodom tőle. Nem tudom, mi van velem, de egyszerűen még azt sem bírnám, ha megérintene. De nem csak őt, már az orvostól is futkosott a hátamon a hideg. Talán ezt írhatjuk annak a számlájára, amit Jeremy tett velem. Talán mostantól minden hímnemű érintésétől undorodni fogok életem végéig. Láttam Niall-ön, hogy bántja a dolog és rosszul esik neki, amitől nekem csak bűntudatom támadt.

-         Figyelj, tudom, hogy az én hibámból történt minden, de kérlek, bocsáss meg! – mondta könyörögve. Ez meg miről beszél? Történt valami, amíg távol voltam?

-         Miért, mi történt? – kérdeztem ijedten és most rajta volt a meglepődés sora.

-         Nem emlékszel? – kérdezte döbbenten és ekkor esett le, hogy miről beszél. Hallottátok azt a nagy koppanást? Na, az voltam én!

-          Ne beszélj már hülyeségeket. Egyáltalán nem a te hibád, sőt ez senkinek sem a hibája csak is Jeremy-é. Ha nem akkor rabol el, akkor máskor, de valahogy úgy is talált volna rá lehetőséget! Szóval nincs okom haragra – megkönnyebbülésében megölelt.

Érintésétől rázott a hideg és kellemetlen volt, de megembereltem magam és én is visszaöleltem. Nem fontos, hogy nekem mennyire rosszul esik az érintése, a lényeg, hogy neki jó legyen. Ha neki ettől jobb, akkor egész nap elviselem az öleléseit. A lényeg az, hogy ne okozzak neki több fájdalmat.

Pár órával később a többiek is megérkeztek apa pedig úton volt ide. Sajnos hamar menniük kellett, mert pótolniuk kell az elmaradt koncerteket. Szóval mindenki elköszönt és ment. Zayn maradt bent utoljára.

-         Örülök, hogy végre meg vagy és jól vagy, nagyon aggódtam öhm… vagy is aggódtunk érted – javította ki magát gyorsan. Meg kell mondanom, nagyon jól esett, hogy ezt mondta.

-         Én is örülök, hogy végre vége, hidd el. És hiányoztatok már nekem, nagyon! – mosolyogtam rá.

-         Zayn gyere már! – szólt be az ajtó túloldaláról Harry.

Zayn sóhajtott egy nagyot majd mielőtt még kiment volna odajött hozzám és megpuszilt. Bőröm ajkai nyomán bizseregni kezdett. Még soha sem, váltott ki belőlem egy puszi sem ilyen érzelmeket. Csak nekem furcsa, hogy mindenki érintésétől ráz a hideg az övétől, pedig a mennyekben érzem magam? De most nehogy azt higgyétek, hogy tetszik, mert nem. Egyszerűen csak… csak… jé megjött apa!

**

Letelt az egy hét és végre hazaengedtek a kórházból. Már kezdtem depis lenni a bezártságtól. Komolyan, utálom, ha nem mozoghatok. De van egy jó hírem! Vagy is nekem az. Kiderült, hogy a felvételit elhalasztották, mert tovább tartott az iskola felújítása, mint hitték. Szóval két nap múlva, azaz 23.-án esedékes. Ezt a két napot gyakorlással fogom tölteni és Danielle felajánlotta, hogy segít felkészülni, szóval nagyon reménykedem abban, hogy sikerülni fog a felvételi. Az undoromat leküzdöttem többé-kevésbé. A kék-zöld foltok nagyjából már eltűntek rólam, csak egy-kettő látszik még halványan. Néha eléggé kiborulok a legkisebb dolgon is. Elég kellemetlen, de a többiek nem haragudnak, mert tudják, hogy a drog hatása miatt van. A tenyerem is gyógyulgat. A fejemen lévő seb már nem látszik, de a fejem szokott fájni elég gyakran.

Éppen a zuhanyzóba tartok, mert mára végeztünk a gyakorlással. Összeszedem a ruhákat, amiket fel fogok venni, majd bemegyek a fürdőbe. Mikor belépek hatalmasat, sikítok a félelemtől…

ui: nem tudtam milyen kép illene az elejére ezért inkább nem tettem ki semmit.