24. Kimerültség

Legszívesebben elsüllyednék most szégyenemben amiért ennyi ideig nem hoztam nektek részt!!!! Annyira sajnálom! Bocsánat, hogy eddig tartott és egyetlen mentségem csak az, hogy nem volt ihletem. Tudtam mit akarok írni, mégsem tudtam, hogyan fogalmazzam meg... :/ Még most sem vagyok vele megelégedve, de úgy érzem muszáj feltennem, mert jobb úgy sem lesz és a végtelenségig nem várhattok rá. Remélem azért maradt még 1-2 olvasóm. Az előző részhez kapott kommenteket nagyon-nagyon köszönöm. Még egyszer bocsánat, hogy ennyit kellett várnotok! Jó olvasást!

Chelsea szemszöge

Kicsit bűntudatom van, azért amit teszek. De a fiúk úgy is meg fognak bocsátani nekem, mihelyst megtudják a miérteket. Vagy mérgesek lesznek? Áh… egy jót nevetünk majd rajta, ha véget ér ez az egész. Legalább is remélem.

Az egyik rendőrautóban ülök én, Louis és Zayn míg a másikban Harry, Liam és Niall. Nem sokára beérünk a rendőrkapitányságra. Már csak kétutcányira vagyunk tőle. Zayn egész út alatt csak maga elé meredve ül, Louis pedig folyamatosan átkoz engem és káromkodik. Komolyan mondom még életemben nem hallottam senki így káromkodni. Már legalább öt perce mondja, mondja és mondja, de még egyszer sem hangzott el ugyan az a szó. Kíváncsi vagyok, meddig bírná még mondani, de sajnos ebben megzavarta az, hogy megérkeztünk. Az autóból mindannyiinkat bevezettek egy kihallgató szobába. Levették rólunk a bilincseket, és egyedül hagytak, mondván, hogy nemsokára megérkezik, aki ki fog minket kérdezni.

-         Chels még is mit gondoltál? Hogy tehetted ezt? Mióta drogozol? – tette fel kérdéseit Niall szinte kiabálva.

-         Sajnálom, én nem akartalak bajba sodorni titeket – mentegetőztem.

-         Igen? Akkor még is minek tetted a zsebembe azt a szart? – vont kérdőre Zayn.

-         Megijedtem, oké? Nem akartam a hátralévő életemet börtönben tölteni. Elég az is, hogy elütöttem azt az embert – csak nem mondhatom azt, hogy ez volt a dolgom…

-         Szóval, ha jól értem inkább kerüljünk mind börtönbe, mint, hogy csak te – azt hiszem Louis agyvérzést fog kapni, ha nem sietnek. És láss csodát végszóra betoppant Olly [Murs] nyomában néhány kamerás emberkével, az elütött hapsival és a csávesszal akitől, a „drogot” vettem.

-         Mi folyik itt gyerekek? – kiáltotta el magát, mire mindenki észrevette.

A fiúk csak nézték egy darabig, majd szemükben megcsillant az értelem. Végre leesett nekik.

     - Ezt nem hiszem el – mondta Harry megdöbbenten.

     - Pedig elhiheted, mert ez itt a Punk’d és titeket átvertünk – Olly-val lepacsiztunk.

     - Oh… hála Istennek – könnyebbült meg Liam.

A többiek még mindig sokkos állapotban voltak. Aztán mikor feleszméltek, örömujjongásokba kezdtek, azaz üvöltözve ölelgették egymást. Zayn odajött hozzám, két keze közé fogta arcom majd megcsókolt. Nem volt hosszú csók még is elég volt arra, hogy kirázzon tőle a hideg és elpiruljak. Miután elváltak ajkaink a többiek elrángatták előlem és tovább ugráltak örömükben. Aztán mikor sikerült lenyugodniuk felvették, hogy azt mondják: „ Ez itt a Punk’d, mi vagyunk a One Direction és átvertek”. Ez után beszélgetni kezdtek Olly-val, amit én inkább már nem vártam meg. Kimentem az autóhoz és beültem.

Bosszút fognak állni rajtam? Remélem nem. El sem hiszem, hogy kibírtam röhögés nélkül, amikor visszaszálltam a kocsiba. Azok az ijedt tekintetek… Vagy amikor azt mondtam nincs jogosítványom. Bár az sem volt semmi, amikor elütöttük azt a krapekot. Na, akkor tényleg nem bírtam ki nevetés nélkül. Azt hitték sírok, pedig csak nevettem. Mondjuk azért kicsit sajnáltam őket. Eléggé meg voltak ijedve. De ilyen helyzetben ki ne lenne megijedve? Ha nem avattak volna be tegnap, és nem vesznek be, akkor én is féltem volna. Kicsit fáradt is vagyok. Egész éjszaka ezt gyakoroltuk. Vagy ötvenszer végigmentünk mindenen, hogy minden tökéletes legyen. Csak azt csodálom, hogy nem aludtam be vezetés közben. Ha hazaérünk, alszok egy nagyot. Előre hozom a téli álmot és megtartom most.

1 óra 31 perccel, azaz három majdnem kómába esés és két agyvérzés után végre kijöttek a fiúk is az épületből és hazaindulhattunk. Hogy miért nem aludtam a kocsiban, amíg vártam rájuk? Ez egyszerű: akkora zaj van itt a forgalom miatt, hogy szinte lehetetlen, hogy itt valaki is aludni tudjon. Pedig tényleg megpróbáltam, de egyszerűen nem ment.

Na, de hol is tartottam? Ja igen! Végre hazamentünk és meg sem várva, hogy a többiek kiszálljanak, átmásztam Niall-ön és Harry-n. Majdnem közelebbi kapcsolatba kerültem az aszfalttal, de szerencsére Zayn már kint volt a kocsiból és elkapott. 

-         Köszi – köszöntem meg miközben két lábra álltam.

-         Nincs mit. Beszélhetnénk? – kérdezte halkan, hogy más ne hallja.

-         Persze – felmentünk a szobájába. Becsukta maga után az ajtót én, pedig leültem az ágyára.

-         Gondolkoztál a tegnap történteken? – kérdezte miután leült mellém és megfogta kezeimet.

-         Igen – mondtam jelentőség teljesen. Várta, hogy fojtassam, de nem tettem. Igen, direkt húzom az időt. Nem tehetek róla, ha álmos vagyok, akkor előszeretettel játszom az ember idegein.

-         És… mire jutottál? – kérdezett rá.

-         Nem szeretnélek becsapni, ezért elmondom az igazat – nyelt egy hatalmasat – nem vagyok beléd szerelmes, hiszen lehet, hogy itt lakok már egy hónapja, de nem tudok rólad túl sok dolgot. Mindazonáltal hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem érzek irántad valamit. Valamit, ami több szimpla barátságnál. Nagyon tetszel nekem, és úgy érzem ebből több is, lehet. Ha ennek tudatában is szeretnél még tőlem valamit, akkor… én benne vagyok, megpróbálhatjuk együtt – mondtam végig a szemébe nézve.

-         Szeretnék tőled valamit – mondta s közben egyre csak közeledett arcával felém – Lennél a barátnőm? – kérdezte, mikor már csak milliméterek választották el ajkainkat egymástól.

-         Igen – mihelyst kimondtam azt az egy szót, megszüntette az ajkaink között lévő távolságot.

Arcomat két keze közé fogta, s olyan óvatosan csókolt, mint ha porcelánból lennék. Hatalmas boldogsággal töltött el az a tudat, hogy még így is szeret, hogy tudja, nekem még idő kell ehhez. Csókunknak a levegőhiány miatt vetettünk véget.

-         Ti mióta vagytok együtt és miért nem szóltatok? – szólalt meg az ajtóban Niall. Mikor jött ő be ide?

-         Ha nem nagy gond beszéljétek ezt meg ketten, én elmegyek aludni, mert mindjárt kidőlök – adtam egy rövid csókot Zayn-nek, majd felálltam az ágyáról és kimentem a szobájából.

Már éppen benyitottam volna a szobámba mikor a gyomrom akkorát kordult, hogy szerintem azt, egy mérföldes körzetben mindenki hallotta. Tehát irányt változtattam és először a konyhába mentem, hogy egyek valamit. Készítettem magamnak egy szendvicset, leültem az asztalhoz, és enni kezdtem. Elég vicces látvány lehettem. Kezemmel támasztottam a fejem és csukott szemmel ettem. Csak reménykedni tudok, hogy nem jön be a konyhába senki.

Arra ébredtem, hogy a fejem koppan egy hatalmasat az asztalon. Elaludtam evés közben? Ehhez is tehetség kell. Legközelebb akármilyen éhes is leszek nem fog érdekelni, elmegyek aludni, ha álmos vagyok. Felálltam az asztaltól és már épp vittem volna a tányért – amin a szendvics volt – a mosogatóhoz, amikor két erős kar ölelt át hátulról. A tálat visszatettem az asztalra és megfordultam karjaiban. Zayn vigyorgó alakjával találtam szemben magam. (Nem, mint ha nem tudtam volna, hogy ő az.) Arcával közelíteni kezdett enyémhez és megcsókolt.  Nyelvével utat akart törni magának hozzám de én összeszorítottam számat had szenvedjen egy kicsit. Teljesen hozzám simult így éreztem MINDENT. Nem bírtam tovább tartani magam ezért bebocsátást nyert nyelve. Vad csókcsatába kezdtünk. Mind két kezemmel hajába túrtam és úgy vontam közelebb magamhoz. Derekamnál fogva megemelt és felültetett az asztalra. Lábaimmal körülfogtam derekát ezzel még közelebb húzva magamhoz. Ajkaimról áttért a nyakamra, mire belőlem egy jóleső sóhaj tört fel. Kezeimmel megkerestem felsője szegélyét és leszedtem róla azt, majd elhajítottam valamerre. Végigsimítottam felső testén, kitapogattam kockáit. Közben ő sem tétlenkedett és lehámozta rólam a felsőmet…

A csengő hangjára ébredtem. Felkaptam a fejemet és körülnéztem. Jesszusom, tényleg elaludtam a konyhában, a Zayn-es dolog pedig csak álom volt! Nem tudom eldönteni, hogy csalódott legyek vagy örüljek neki. De inkább a második. Nem, mint ha nem lennék benne, csak nem most, még túl korai lenne, hiszen csak most döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk együtt.

Ekkor újra csenegettek. Istenem, hogy lehetnek olyan lusták, hogy nem képesek a kanapétól elmenni az ajtóig? Elindultam az ajtó felé, de félúton meghallottam, hogy valaki kinyitja. Visszafordultam az asztalhoz. Elvettem onnan a tányért és betettem a mosogatóba. Majd később el lesz mosva… na most akkor végre elmegyek aludni. Elindultam az emeletre, ahova az előszobán és a nappalin keresztül vezet az út. Mikor az előszobában jártam volt szerencsém látni, hogy ki is a vendégünk és, hogy ki nyitott ajtót. Tehát az ajtóban Perrie és Zayn állt, éppen csókolóztak. Bár ez inkább nem a legmegfelelőbb megfogalmazás arra, ami ott történt. Megindultam feléjük és mikor odaértem, ellöktem azt a szukát Zayn-től, felpofoztam, kilöktem az ajtón, majd rácsaptam és bezártam azt, hogy véletlenül se tudjon visszajönni. Megfordultam és elhaladva Zayn mellett dühödtem folytattam az utamat a szobámba… 

Ui: Nézzetek be ide:  http://www.mypastisdark.blogspot.hu/