36. Szeretném elmesélni nektek a történetemet...

Sziasztok! Még egyszer bocsánat a késésért és köszönöm megértéseteket! Jó olvasást!

December 11.

     -…és remélem, minden utálómat sikerül ezzel boldoggá tennem – fejeztem be a csaknem egy órás beszédemet. Leállítottam a kamerát és előkerestem az USB kábelt hozzá. Rácsatlakoztattam a gépre és feltettem rá. Ez után a videót feltettem a YouTube-ra és megosztottam minden közösségi oldalon. Mikor készen lettem, kikapcsoltam a gépem és átültem az ágyamra. Elvettem az éjjeliszekrényemről a poharat és a kilenc kicsi bogyót. Hogy mit is teszek most? Véget vetek a szenvedésemnek. Mivel apa orvos, nem volt nehéz találnom itthon olyan gyógyszeresek, amiből már az is veszélyes, ha hármat veszel be egyszerre, de én biztosra megyek, ezért tízet veszek be. Nyugodtan le lehet nézni engem és megvethettek, amiért eldobom magamtól az életemet, holott mások éppen küzdenek azért is, hogy csak egy perccel tovább élhessenek, de elegem van. Nem akarom már tovább csinálni ezt. Mindenkinek sokkal jobb lesz így.

Egyesével vettem be őket, majd lefeküdtem az ágyamra és vártam a megváltó halált, amit senki sem akadályozhat már meg. Apa késő estig dolgozik, Jason a húgára vigyáz, más pedig már nem maradt…

Niall szemszöge

Imádok turnézni, de most a könyökömön jön ki. Semmi kedvem hozzá, pedig eddig szerettem a rajongóinknak énekelni, beszélgetni velük és aláírást osztogatni. De ez az utóbbi hónapokban megváltozott. Mióta Chels elment és csak egy levelet hagyott maga után, ami nem magyaráz meg semmit, nem vagyok ugyan az. Haragszom rá, azért amit tett, de ez nem változtat azon, hogy szeretem őt és aggódom érte, főleg mióta olvastam róla egy kiakasztó cikket. Nem akartam elhinni, amikor olvastam, ezért felhívtam, hogy megtudjam az igazságot, de nem ő vette fel. A személy, aki felvette, elhordott mindennek és elmondta, hogy felesleges Chels-t hívnom, mert nem érdeklem őt és utál. Ez után inkább nem hívtam fel többet…

Épp próbálunk az esti koncertre, mikor Paul-nak hívása érkezik, így végre tarthatunk egy kis pihenőt. Rögtön megragadjuk az alkalmat és bekapcsoljuk a laptopomat. Azonnal belépek a twitteremre, hogy visszakövessek pár rajongót. Mikor betölt, az oldal meglátom, hogy pár másodperccel ezelőtt Chelsea kiposztolt egy videót. Kíváncsiságom legyőz, ezért rákattintok a megtekintésre és kíváncsian várjuk, hogy mi az…

-         Sziasztok! A nevem Chelsea Horan, bár gondolom, a legtöbbetek már hallotta a nevetet – szólalt meg egy holtsápadt, meggyötört lány, akiben alig ismertem meg Chels-t – Tudjátok, ha fél évvel ezelőtt bemutatkoztam valakinek, az nem tudta egyből, hogy ki vagyok. Senki sem ismert és én boldog voltam úgy, ahogy voltam, ismeretlenül. Soha sem akartam híres lenni. Soha sem vágytam a rivaldafényre, ezért is titkolt el engem Niall. De térjünk is a lényegre. Gondolom most az a kérdés vetődött fel bennetek, hogy mi a fenét csinál ez az elmebeteg idióta… nos, a válasz az, hogy szeretném elmesélni nektek a történetemet. Minden egy újságcikkel kezdődött, emlékeztek még? Akkor tudta meg a világ, hogy ki vagyok – mesélte elmerengve – eleinte minden rendben volt, aztán én és Zayn összejöttünk. Ekkor kezdődtek a bajok… Egyik nap miután hazamentem egy találkozótól az egyik barátommal, egy levél várt rám az ajtó előtt. Valaki megfenyegetett, azt mondta, ha nem szakítok Zayn-vel és megyek el a srácok házából négy napon belül, azt nagyon meg fogom bánni. Megfenyegetett, ha szólok akárkinek is, akkor csúnyán végzem – tartott egy kis szünetet, vett egy mély levegőt majd folytatta – meg ijedtem, hogy ne ijedtem volna meg, de aztán sikerült magam megnyugtatnom, hogy csak szórakozik velem valaki. Ahogy teltek a napok egyre feszültebb lettem. Aztán eljött a határidő napja. Rettegtem, hogy mégsem csak viccel az illető. Aznap délután kórházba szállítottak, ugyanis megmérgeztek. Megvakultam, nem láttam semmit, olyan volt, mint ha folyamatosan éjszaka lenne. Tudtam, hogy azért történ minden, mert nem mentem el a megadott időn belül és azt is tudtam, hogy nincs más választásom, szakítanom kell Zayn-vel – letörölt arcáról egy kósza könnycseppet és folytatta a mesélést – nem voltam rá képes, ezért azt akartam, hogy ő mondja ki, hogy vége, de elég béna módon és rosszul sült el a dolog. Csak annyit értem el, hogy megharagudjon rám, de nem szakított. Nem tudtam mit tegyek és ekkor jött még egy levél. Niall-nak adta át a fenyegetőm és mivel vak voltam, ő olvasta fel nekem. Tiltakoztam ellene, nem akartam, hogy tudomást szerezzen a fenyegetésekről, de naiv voltam, hogy azt gondoltam ilyen könnyen lebuktatja magát a fenyegető. „Kódolt” üzenettel írta meg, hogy négy napom van eltűnni a színről vagy végez apámmal. Ekkor már nem teketóriáztam. Felhívtam apát, hogy jöjjön értem és ne szóljon senkinek. Mivel még mindig nem voltam képes a szemükbe hazudni a srácoknak, mivel el nem mondhattam az igazat, egy levél mellett döntöttem. Mikor apa odaért a kórházba, már siettünk is el, hogy még véletlenül se fussunk össze senki ismerőssel – megállt egy pillanatra, még levegőt sem vett, nehogy elsírja magát – Zayn, Niall, Liam, Harry és Louis, ha látjátok ezt a videót, tudnotok kell, hogy nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el, de meg kell értenetek, hogy nem tehettem. Miután apához költöztem, visszajött a látásom és a választott iskolába is felvettek, de mindez már nem tudott felvidítani. Túl nagy volt a veszteség számomra, ahhoz, hogy ilyen apró-cseprő dolgok felvidítsanak, akár egy percre is. Aztán eljött az első tanítási nap. Minden jól ment mindaddig, míg haza nem indultam. Hazafelé fotósok kezdtek követni és olyan kérdéseket tettek fel nekem, amit nem bírtam hallani. Elfutottam előlük. Mikor hazaértem, olyan dolgot tettem, amit nagyon szégyellek. Megtettem azt, amiről azt gondoltam, hogy soha sem fogom megtenni. De nem volt más választásom, máshogy nem bírtam volna a kínt, ami belülről emésztett. Többé már nem az a mindig vidám lány voltam, mint egykoron – mondta meglepő őszinteséggel – De ez még csak a kezdet volt, innentől kezdve minden még rosszabb lett, ha ez lehetséges…

Megállítottam a videót, nem bírtam tovább nézni és a könnyeimtől amúgy sem láttam sokat. Nem bírom nézni, hogy az a személy, akit a világon talán a legjobban szeretek, így szenved. Nem tudom elhinni, hogy tényleg igazak voltak a cikkek és a kép sem csak szerkesztett volt, tényleg megtette magával.

A többiek sem szólaltak meg, csak meredtek maguk elé. Szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy képes lenne ezt tenni magával.

Vettem egy mély levegőt és továbbjátszottam a videót…