Három nappal később…
Chelsea szemszöge
Három nap telt el mióta apához költöztem. Azóta sok dolog
történt velem. Először is kezdjük a jó hírrel… A látásom kezd visszajönni. Még
nem látok rendesen, de már körvonalakat igen. Szóval azt látom, hogy van
előttem valami csak azt nem, hogy mi is az pontosan. Igazából szívesebben
lennék vak és Zayn-vel, mint így, de Zayn nélkül. Minden éjszaka sírva ébredek
fel, mert rémálmok gyötörnek Vele kapcsolatban. Hatalmas bűntudatom van azért,
mert azt mondtam neki, hogy nem szeretem. Életem legnagyobb hazugsága hagyta el
a számat abban a pillanatban, mikor kimondtam. Azóta egyikükkel sem beszéltem.
Még Niall-vel sem. Nem veszi fel nekem a telefont, megharagudott rám. Nem csak
a szerelmi életemet tette tönkre a fenyegetőm, hanem a családom egy tagjával
való kapcsolatomat is. Ha ez még nem lenne elég tegnap még a médiában is
szerepelt a szakításunk. Még az is, hogy én hagytam ott Zayn-t és most millió
számra kapom a gyűlölködő leveleket a különböző közösségi oldalakon.
Lássuk csak mi történt még velem… Jah, igen. Felvettek az
egyetemre. Nem okozott akkora örömet, mint hittem. De szerintem ez érthető a
jelen körülmények között. Már semmi sem derít jobb kedvre. Apa próbálkozik, és
sok időt tölt velem, de nem nagyon sikerült eddig mosolyt csalnia az arcomra.
Tudom, hogy ezzel neki is fájdalmat okozok, de egyszerűen nem megy. Még egy
hamis mosolyt sem tudok magamra erőltetni. Most jól jönne egy kis amnézia, hogy
el tudjak felejteni mindent, ami ezen a nyáron történt.
~*~
Ma van az iskola első napja. A látásom már olyan, mint
régen, de Niall-vel a kapcsolatunk még mindig a béka segge alatt van. Nem veszi
fel nekem a telefont, de nem is hibáztatom érte, hiszen nem csak a többieket
hagytam ott rendes magyarázat nélkül, hanem őt is. A gyűlölködő levelek még
mindig millió számra jönnek, de megpróbálok nem foglalkozni velük.
Lelkileg kicsit jobban vagyok már, de még közel sem vagyok olyan,
mint voltam. De nem számít, mert úgy sem tudja senki sem az iskolában, hogy
milyen voltam. Az eltelt három hétben párszol találkoztam Jason-vel és egyszer Meredith-vel
is. Egész jóban lettem velük. Legalább nem leszek egyedül az iskolában. Viszont
attól félek, hogy a többiek hogyan fognak hozzám viszonyulni a Zayn-vel
történtek miatt. Még mindig mindenhol mi vagyunk a téma és folynak a
találgatások mi történhetett közöttünk, amiért vége. Van, ahol azt mondják
megcsaltam őt vagy egy másik pasiért hagytam őt ott. Félek, hogy elítélnek majd
az iskolában, pedig nem is tudják mi is történt valójában. Senki sem tudja csak
én apa és a fenyegetőm. Jobb is ez így, nem szeretném, hogy kiderüljön.
Mindegy, mint mondtam ma van az iskola első napja azaz, az
évnyitó. Már lezuhanyoztam és megcsináltam a hajam, most a szekrényem előtt
állok és gondolkozok, hogy mit vegyek fel. Pár perces keresgélés után végül egy
fehér ujjatlan felsőnél, virágos szoknyánál és egy farmerkabátnál maradok, amit
egy egyszerű övvel dobok fel.
Cipőnek egy kényelmes balerinacipőt választok. Egy táskába
belepakolom az irataimat, telefonomat, zsebkendőt, egy füzetet és tollat, majd
levágtatok a lépcsőn és már megyek is. Apa már egy órával ezelőtt elment dolgozni
így nem tudtam tőle elköszönni. Szerencsére apa háza nincs messze az iskoláról.
Gyalog csak tíz perc az út és Meredith is közel lakik, ezért megbeszéltük, hogy
együtt megyünk.
Pár perc sétálás után meg is látom őt amint éppen a
kapujukat csukja be, majd mosolyogva köszön nekem. Rögtön arról kezdünk el
beszélgetni, hogy mennyire izgulunk és, hogy vajon milyen lesz. Útba ejtünk egy starbucks-ot és veszünk
egy-egy Vanilla Latte-t. A hátralévő úton beszélgetés közben elfogyasztjuk.
Mire odaérünk, az iskola már tömve van boldogan beszélgető diákokkal.
Mindenki a nyarát meséli barátainak. Szerencsére alaptalan volt félelmem, mert
észre sem vettek. Pár percen belül megpillantjuk Jason-t is aki, mihelyst meglát
minket, idejön hozzánk és öleléssel köszönt mindkettőnket.
-
Izgultok? – kérdezte mosolyogva.
-
Ez kérdés? – kérdeztem vissza egy nagy levegővétel
után.
-
Dettó, én is izgulok – válaszolta Meredith.
-
De miért? Szerintem tök jó lesz ez a négy év – mondta izgatottan
Jason.
-
Ebben nem is kételkedünk, csak furcsa új iskolába jönni
– magyarázom.
Egy ideig még beszélgettünk, aztán elkezdődött az évnyitó.
Másfél órával később végre vége lett és bemehettünk az osztályunkba. 50-en
vagyunk összesen az osztályban. Minden évfolyamon két osztály van. Az egyik a
táncosokat foglalja magába a másik pedig a zenészeket, énekeseket.
Mindenki leült egy padba és hamarosan megérkezett az
osztályfőnök is és ismertette velünk a tanév menetét.
-
Először is köszöntelek titeket az iskolában. Nehéz évek
előtt álltok, az első pár hónap különösen nehéz lesz és fárasztó, mert még nem
vagytok hozzászokva ekkora terheléshez, de ahogy telik az idő, úgy lesz egyre
könnyebb – kezdett bele mondanivalójába – Itt ez órák 60 percesek, nem pedig 45,
mint a középiskolában. Körbeadom az órarendeket, mindenki vegyen le belőle
egyet – odaadta az első padban ülőknek.
Mikor megkaptam az órarendemet olvasgatni kezdtem.
Kétségtelenül, nehéz lesz az év. Rengeteg táncóra van, de nem is vártam mást
egy ilyen iskolától.
Hétfő
|
Kedd
|
Szerda
|
Csütörtök
|
Péntek
|
|
8:00-9:00
|
Balett
|
Hip-hop
|
Dráma
|
Modern táncok
|
|
9:10-10:10
|
Tánctörténet
(elmélet)
|
Zongora
|
Modern táncok
|
Tánctörténet
(gyakorlat)
|
|
10:20-11:20
|
Zongora
|
Modern táncok
|
Balett
|
Ének
|
Rajz
|
11:30-12:30
|
Modern táncok
|
Ének
|
Balett
|
Társastánc
|
Hip-hop
|
12:40-13:40
|
Néptánc
|
Tánctörténet
(gyakorlat)
|
Hip-hop
|
Társastánc
|
Nép-
művészet
|
13:50-14:50
|
Hip-hop
|
Társastánc
|
Versenytánc
|
Balett
|
|
15:00-16:00
|
Nép-
művészet
|
Tánctörténet
(elmélet)
|
Versenytánc
|
Elmondta, hogy melyik óra, hogy fog lezajlani és, hogy pl. a
zongoraórára miért van szükség. Két órával később végre végzett minden
mondanivalójával és indulhattunk haza. Mielőtt elváltunk volna megbeszéltük,
hogy négyre eljönnek hozzám és elmegyünk valahova. Boldogan indultam haza, de egy
csapat paparazzó elrontotta a kedvem. Futni kezdtem előlük, de nem adták fel
jöttek utánam és különböző kérdéseket tettek fel nekem.
Miért ért véget a
kapcsolatotok Zayn-vel? Kivel csaltad meg? Mikor történt pontosan a szakítás? Kiért
hagytad el? Tartod a kapcsolatot Niall-vel vagy ő sem érdekel már téged?
És még sok ehhez hasonlót. Mihelyst beértem a kapun bezártam
és beszaladtam a házba. Mikor becsukódott az ajtó, nekidőltem és végigcsúsztam
rajta. Kitört belőlem a zokogás. Nem akarom ezt. Minden nap ezt fogják csinálni
mostantól? Nem akarok élni. Jobb lenne, ha meghalnék. Igen, ez a legkönnyebb
megoldás. Felálltam a földről és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A
szekrényben borotvapenge után kutattam. A könnyeim elhomályosították látásom
ezért sokáig tartott, míg megtaláltam. Vettem egy mély levegőt majd csuklómhoz
emeltem…
Ui: Köszönöm a segítséget MissLocsiFecsi-nek és tudom, hogy az órarend nem lett jó, nem tudom miért, a táblázat valamiért szar lett...
Jaj nagyon jó volt ez a rész! De olyan szomorú a vége! Remélem nem végleg nyírod ki :DD Nagyon gyorsan a következőt!!!!!!KÖVETELEM!!!!!!!És olyan kíváncsi vagyok már mi lesz még ebből! :)) xx
VálaszTörlésEmlékszel még mit mondtam a lépcsős felvetésed után? Mert akkor sejtheted mi lesz a kövi részben... :) Nagyon örülök, ha tetszett és még egyszer köszi az órákban a segítséget! :) xx
TörlésSzia! :) Nagyon jó rész lett ez is! :D Remélem rátalál az apja vagy valami és nem esik semmi komolyabb baja. Alig várom már a kövit, puszi! :)
VálaszTörlésVasárnap kiderül. ;) Addig már csak végig kell szenvedni egy hetet a suliban -.-' Köszönöm, hogy írtál! :) xx
TörlésNaneneneneneneeee nem vágdoshatja magát..remélem valaki rátalál mondjuk Zayn :DD Nagyon jó rész lett, imádom ^.^ Legyen már vasárnap! :) ~C.
VálaszTörlésHát, lehet, hogy rátalálnak... de lehet, hogy nem :P Majd kiderül! :)
TörlésAnnyira jó *.* IMÁDOM :DD♥♥ Egyszerűen maga a története is eszméletlen és ez a rész *.* *.* Ninscenek szavaim x'DD Remélem nem lesz baja :// Mert akkor sírok x'DD Már nagyon várom a kövit ^^
VálaszTörlésGondolom,nem ez az első díjad,és talán nem örülsz neki,de én neked szeretném adni :)) http://janoskiansblogfromhungary.blogspot.hu/
Örülök, ha tetszett. :)
TörlésMi az, hogy talán nem örülök neki? Természetesen nagyon örülök és nagyon szépen köszönöm!!!