28. Ugyan mi lenne?

Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt kommenteket. Nagyon örültem nekik!!!! Tényleg nagyon boldoggá tesz a tudat, hogy vannak olyanok akiknek tetszik az amit írok!!! :) Jó olvasást!

-          Mi történt, mi a baj?

-          Waliyha-nak volt egy kis balesete, legurult otthon a lépcsőn és agyrázkódása lett, kórházba szállították. Haza akartam utazni, de a management nem engedi, mert holnap még fel kell venni pár jelenetet a klippbe, holnap után interjúnk lesz, utána való napokban pedig stúdiózunk az új lemezzel. Hiába győzködtem, hogy a srácok meglesznek nélkülem is 2-3 napig és majd az ő részüket veszik fel először a lemezre, nem ment bele, hogy hazamenjek, pedig most ott lenne a helyem mellette. Egyébként is régen láttam már a családomat és úgy gondoltam legalább akkor hazamehetek hozzájuk, ha baj van - tört ki Zayn-ből a szóáradat.

-          Nyugodj meg, Zayn, Waliyha meg fogja érteni, hogy most nem mehetsz oda hozzá – nyugtattam.

-          Még is, hogy nyugodjak meg, amikor a húgom kórházban van? – förmedt rám.

-          Megértem, hogy aggódsz miatta és ideges vagy, de ne rajtam vezesd le a dühödet – szóltam rá.

-          Akkor ne beszélj hülyeségeket, igazán megköszönném. Tudod, megérthetnél, hiszen neked is vannak testvéreid – oktatott ki.

-          Tudod mit? Én most a te érdeked úgy teszek, mint, ha ez a beszélgetés meg sem történt volna és elmegyek. Ha már képes leszel a normális beszédre, akkor keress meg – hátat fordítottam neki és egyedül hagytam.

Értem én, hogy aggódik a testvéréjért és, hogy rég látta már a családját, de akkor se rajtam töltse ki a dühét, amikor én csak segíteni akarok neki. Mindazon által cseppet sem haragszom rá, hiszen csak a düh beszélt belőle.

Azt hiszem most az lesz a legjobb, ha nem szerez tudomást a fenyegetésekről. Nincs éppen megfelelő lelki állapotban, hogy még ezt is rázúdítsam és egyébként is, úgy sem fog semmit sem tenni ellenem, legalább is nagyon erősen reménykedem benne. Ha tenne ellenem valamit, akkor börtönbe kerülne. Nem hiszem, hogy annyira el akarna távolítani a fiúk közeléből, hogy vállalja a kockázatot. Igazam van, ugye? Ha nincs is igazam, mit tud tenni ellenem? Megtámadni nem tud, mert sosem vagyok egyedül; az újságoknak nem tud rólam semmi rosszat mondani, mert nincs bizonyítéka, mivel nem tettem semmi olyat, ami botrányos lenne; annyira meg csak nem elvetemült, hogy a szeretteimet bántsa. Minél tovább agyalok ezen annál rosszabb lesz. Jobb lesz, ha lemegyek a többiekhez.

**

Miután megtörölköztem felvettem a pizsamámat és visszamentem a szobámba. Mikor benyitottam Zayn-t láttam meg az ágyamon feküdni. Békésen aludt. Tényleg annyira sokáig fürödtem, hogy nem bírta ki ébren, míg kijövök? Mindegy, most már nem fogom felébreszteni, majd holnap megbeszéljük a délután történteket.

Szerencsére ő már előttem fürdött és pizsamában, azaz egy boxerben és egy pólóban - amit szerintem csak azért vett fel, mert átjött hozzám – van, így már csak a takarót kell kiráncigálnom alóla. Kis nehézségek árán, de sikerült kiszednem alóla és ráterítenem. Lekapcsoltam a villanyt, majd mellék feküdtem. Perceken belül elnyomott az álom.

Reggel a karjaiban ébredtem. Szorosan ölelt magához és simult hátamhoz. Mosolyogva fordultam felé és nyomtam egy puszit szájára, mire ő is elmosolyodott és könnyedén formált a pusziból csókot. Sajnos hamar fulladás veszély következett be a levegőhiány miatt, ezért kénytelenek voltunk abbahagyni ezt a felettébb élvezetes tevékenységet.

-          Sajnálom, hogy tegnap bunkó voltam veled, csak ideges voltam – kért bocsánatot.

-          Semmi baj, előfordul – adtam egy puszit arcára, ekkor támadt egy megvalósítható ötletem – Mi lenne, ha azt mondanánk, lebetegedtél ezért ma nem tudsz bemenni a forgatásra? Már úgy is csak pár jelenet van, azt meg a többiekkel fel tudják venni, te pedig hazamész, és megnézed, mi van Waliyha-val, holnap pedig már itt is leszel és el tudsz menni az interjúra. Senki sem fogja észrevenni, hogy hazamentél – vetettem fel ötletem azonnal.

-          Jó lenne, de figyelik a bankkártyáinkat, azonnal kiszúrnák, ha repülőjegyet vennék – mondta reményvesztetten.

-          Akkor menj autóval – mondtam.

-          Autóval több, mint négy óra az út – vetett fel ismét egy ellenérvet.

-          Azt hittem látni akarod a húgodat… - célozgattam.

-          Igazad van. Megyek is öltözni – nyomott a homlokomra egy csókot és már ott sem volt – ja és jössz te is! – jött vissza a szobámba, majd ismét magamra hagyott, most már véglegesen.

Mikor felfogtam, hogy mit mondott ijedten ugrottam ki az ágyamból. Besiettem a fürdőszobába és gyorsan fogat mostam, majd, mint egy hurrikán söpörtem végig a szobámon és a gardróbomon. Kétségbeesetten kezdtem el keresni valami olyan ruha után, ami megfelel a kórházba és egy esetleges találkozásra a barátom édesanyjával. Mivel 99,9%, hogy ott lesz Zayn anyukája is a kórházban.

-          Készen vagy? – jött be a szobámba Zayn, teljesen felöltözve, én pedig még mindig ruha után kutattam.

-          Még nem, nem találok egy normális ruhát sem – válaszoltam oda sem nézve.

-          Ugye most csak viccelsz? Tele van a gardróbod! Hogy nem lehet ennyi ruha közül kiválasztani egyet, és ha egyik sem normális, akkor minek vetted meg?  – erre én csak egy lesújtó pillantással jutalmaztam.

-          Akkor pontosítok: egyik sem jó arra, hogy találkozzak a húgoddal és mivel valószínűleg ott lesz anyukád is még rosszabb a helyzetem – magyaráztam döntésképtelenségem.

-          Ugyan már, ha egy szakadt krumpliszsákban mennél is kedvelnének! – ölelt át hátulról – De akkor majd választok én neked – kitaszigált a gardróbból és másodpercekkel később ő is kijött, kezében néhány ruhadarabbal.

-          Köszi – nyomtam egy rövid csókot ajkaira mikor elvettem tőle a kiválasztott ruhákat.

Ő lement szólni a többieknek, hogy hol leszünk és, hogy mit mondjanak én pedig felöltöztem. Negyed óra múlva már úton is voltunk Bradford-ba.

**

Minél közelebb értünk úti célunkhoz, annál jobban rettegtem a találkozástól Zayn családjával. Kizártnak tartom, hogy ne lennének ott Waliyha-val a kórházban.

-          Mitől is félsz pontosan? Nem fognak felfalni, ahhoz túl kevés a hús rajtad – viccelődött.

-          Ez egyáltalán nem vicces – vágtam be a durcát és az ablak felé fordultam.

-          Ugyan már, tetszeni fogsz nekik. Még akkor is szeretnének téged, ha látnák, hogy boldog vagyok veled, ha kopasz és fogatlan lennél és olyan szagod lenne, mint egy csövesnek, aki a szemétben hempergőzött – viccelődött tovább.

-          Tudod egy pillanatig azt hittem, hogy végre komolyan veszel, így utólag már nem is értem, hogy gondolhattam, hogy így van… - mosolyogtam rá ártatlanul.

-          Ez igazán szíven ütött, nem is tudom, meg-e tudok neked valaha is bocsátani, amiért azzal vádolsz, hogy komolytalan vagyok – dramatizált. Azt hiszem, Louis rossz hatással van rá…

-          De most komolyan, mi lesz, ha nem kedvelnek majd? – váltottam komolyra.

-          Akkor természetesen szakítunk, és nem találkozunk többet – erre ijedten kaptam rá a tekintetemet – jaj Chels, ugyan mi lenne? Akkor nem tetszel nekik, és akkor mi van? Én még ugyan úgy szeretni foglak. Ebbe ők nem szólhatnak bele. De ez a veszély nem áll fent, mert te egy kedves, okos, megértő és széplány vagy, oda meg vissza lesznek tőled – egy pillanatra rám nézett, aztán figyelmét újra azt útnak szentelte, de egyik kezével megfogta az enyémet és úgy vezetett.

Ez után csendben telt az a fél óra, amíg odaértünk abba a kórházba, ahol Waliyha van. Mielőtt kiszálltunk volna az autóból Zayn felvett egy napszemüveget és fejére húzta a süsüjét, rajtam már eddig is volt egy napszemüveg így nekem nem kellett semmit felvennem pluszba. Bementünk az épületbe és egyből a recepciós pulthoz siettünk. Mivel egy nagyon fiatal lány ült ott, nem mertünk kockáztatni, hogy felismerje Zayn-t, hiszen akkor lebuknánk a management előtt, így én beszéltem.

-          Jó napot! Meg tudnád mondani, melyik szobában találjuk Waliyha Malik-ot? – kérdeztem. Elég érdekes pillantásokat vetett Zayn felé. Remélem nem ismerte fel.

-          Persze – pötyögött valamit a számítógépén majd ismét felénk fordult – a 47-es teremben van – mihelyst kimondta Zayn már el is indult.

-          Köszönjük – köszöntem meg gyorsan, majd barátom után siettem.

Az ajtó előtt értem utol.  Rám nézett, megfogta a kezem és biztatóan megszorította, majd benyitott a szobába…