Meg is hoztam a következő részt. Nem lett a legjobb és nem is valami vidám, de azért remélem tetszeni fog nektek... Köszönöm, hogy mindig ír legalább egy valaki kommentet, nagyon jól esik! Remélem ehhez is kapok legalább egyet. :) Jó olvasást!!
- Nos, hát két perccel ezelőtt úgy döntöttem, hogy csinálok egy videó naplót erről a nyárról, hogy mindenre emlékezzek, és túl éljem a fiúk hülyeségeit. Tegnap előtt érkeztem meg és mivel Harry nem engedett be, be kellett „törnöm”, aztán a medencében kötöttünk ki. Aztán délután már is sikerült összekapnom Niall-el. Este bocsánatot kértünk egymástól és vele aludtam… – kezdtem a mesélésbe az első napomról és egész eddig a pillanatig mindent elmeséltem – és hát most valószínűleg benne leszünk az újságokban. Nem örülök neki, de addig nem is fogok dühöngeni és balhézni, amíg meg nem tudják ki is, vagyok – ekkor a telefonom csörögni kezdett – Jeremy az. Nem merem felvenni, hiszen mi van, ha igazam van és megcsal? Viszont, ha nem beszélek vele, akkor soha sem fogom megtudni, hogy igazam van-e vagy sem. Fel kell vennem. De, ha beszélnék is vele, lehet, hogy letagadná… Most mit tegyek? – néztem kétségbeesetten a kamerára, mint, ha attól várnám a választ. Természetesen nem attól várom, nem őrültem még meg, EGYELŐRE. Hatalmas megkönnyebbülésemre a telefon abba hagyta a csörgést – Most inkább megnézem a fiúkat, hogy mit csinálnak. Csak halkan, nehogy észrevegyék, hogy felveszem őket – becsuktam magam után az ajtón majd leosontam a lépcsőn és a fal mögül kukucskáltam a kamerával együtt.
A fiúk még mindig a konyhában voltak és a pult körül kergetőztek. Most Harry ült a tolószékben és Louis tolta őt, míg Niall és Liam kergették őket. Számat be kellett fognom, hogy ne nevessem el magam hangosan. De hol van Zayn? A válaszon gondolkozni sem volt időm.
- Mit csinálsz? – szólalt meg mögöttem a keresett személy mire én annyira megijedtem, hogy majdnem felsikítottam. Kamerámat gyorsan magam mögé rejtettem és kitapogatva a megfelelő gombot, kikapcsoltam.
- Semmit – vágtam rá ijedten.
- Hát persze… mi van a hátad mögött? – kérdezte mosolyogva, mert tudta, hogy tudom, hogy lebuktam. De végül is miért ne tudhatná, hiszen nem titok?! Miért bonyolítanám túl a dolgot azzal, hogy tagadok?
- Csak a kamerám – húztam elő hátam mögül.
- Miért vetted fel a többieket? – kérdezősködött tovább.
- Videó naplót csinálok – válaszoltam egy vállrántással majd felmentem a lépcsőn egyenesen a szobámba.
A telefonom ismét csörgött és hirtelen jött jókedvemnek már annyi is volt. Vajon megint ő az? Csak álltam a szoba közepén és néztem az éjjeliszekrényemen lévő telefonomra, ami kitartóan csörgött tovább mélázásom közben. Félős nyúl vagy! Az sem biztos, hogy ő hív de te megmozdulni sem mersz. Pedig ez egy telefon az Isten szerelmére!! Kiabáltam magammal gondolatban és végre sikerült rávenni magam, hogy odamenjek és megnézzem ki is hív. Ismeretlen. Megnyomtam a fogadás gombot majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Haló?! – szóltam bele félénken.
- Chelsea-t keresem – szólt bele egy számomra ismeretlen lány hang.
- Én vagyok az – mondtam még mindig megszeppenten.
- Amelia vagyok. Nem ismerjük egymást, de kötelességemnek éreztem, hogy felhívjalak ugyan is egy cipőben, járunk – kezdett a magyarázkodásba én pedig semmit sem értettem.
- Megtudhatnám miről is, beszélsz pontosan? – kérdeztem.
- Bár nem ismerlek, sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de Jeremy megcsal téged, már fél éve egyfolytában, méghozzá velem – ledöbbentem. Nem hiszem el, hogy sejtésem beigazolódott - Én tényleg sajnálom, de engem is becsapott. Nem tudtam, hogy van barátnője. Ma tudtam meg és mielőtt kivertem volna a balhét, kilestem a telefonjából a számodat, hogy szólni tudjak – várta, hogy válaszoljak valamit, de jelen esetben nem nagyon tudtam megmukkanni sem. A könnyek megállíthatatlanul folytak végig arcomon. Talán még van remény, talán a csaj csak hazudik, hogy szakítsak vele!
- Tudnád bizonyítani valamivel az állításodat? – nyögtem ki megsemmisülve.
- Igen, mindjárt küldök egy képet – válaszolt majd letette a telefont és pár pillanat múlva az már jelzett is, hogy jött egy üzenetem.
Leültem a földre és hátamat az ágyamnak vetettem, csupán elővigyázatosságból. Könnyeim hadával küszködve, remegő kézzel nyitottam meg. Mihelyst megláttam a képet, felzokogtam, és alig kaptam levegőt. A képen minden kétséget kizáróan Jeremy és (feltehetőleg) Amelia voltak amint éppen boldogan csókolóztak. Fáj, túlságosan is. A szívem pillanatok alatt tört több millió darabkára. Dühömben teljes erőmből a falnak dobtam a telefonom, ami alkotóelemeire hullott. Igen dühös vagyok. Dühös vagyok, mert átvert, dühös vagyok, mert hagytam magam átverni, dühös vagyok, mert ilyen naiv voltam, dühös vagyok, hogy egyáltalán szóba álltam vele az első találkozásunkkor. Kezeimmel átkaroltam mindkét lábam, fejem a térdemre hajtottam és ringatózni kezdtem remélve, hogy nem hullok darabokra. Hogy lehettem ekkora idióta? Hogy nem vettem észre? Én bíztam benne és ő ezzel visszaélt. Én hülye meg még azt is megbocsátottam neki, hogy megütött. Már akkor szakítanom kellett volna vele. Niall-nek igaza volt. Ő nem más, mint egy görény, szemétláda, seggfej, barom. Mint egy kislány, hittem abban, hogy a mi szerelmünk igaz és örökké fog tartani. Azt hittem együtt fogunk megöregedni. Hogy lehettem ennyire naiv? Minden szava, minden érintése, minden csókja, minden együtt töltött pillanat egy nagy hazugság volt és ez fáj. Elmondhatatlanul fáj, éget. Nem bírom ki, a tudat, hogy talán sosem szeretett, összeroppant. Még a halál is kellemesebb lenne, mint elviselni ezt a szavakkal le nem írható fájdalmat. Tudom, hogy egy miatta hullatott könnycseppemet sem érdemli meg, de ez a dolog lassan felemészt és túlnő rajtam.
- Chelsea nem jössz… - nyitott be Zayn és mihelyst meglátta, hogy a földön ülve, összegubózva zokogok odafutott hozzám – Mi történt, mi a baj? – kérdezte ijedten, de nem tudtam válaszolni. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Megpróbált felsegíteni az ágyra, de megmakacsoltam magam és maradtam, ahogy voltam – Niall! Gyere gyorsan – kiáltott kétségbeesetten mikor belátta, hogy nem tud mit kezdeni velem. Hogy tehette ezt velem? Miért hittem el minden egyes szavát? Ezek és még sok hasonló kérdés zakatolt a fejemben.
- Mi történt? – jött be a szobámba Niall nyomában a többiekkel és mikor meglátott engem odarohant mellém és magához szorított – Fiúk kimennétek? – kérdezte mire már csak egy ajtócsukódást hallottam.
Tudja. Biztos vagyok benne, hogy ő már tudja ki miatt sírok. Erre a gondolatra még nagyobb zokogásba kezdtem, hiszen ő megmondta, hogy hagyjam ott, de nem hallgattam rá. Nem kérdezett semmit csak nyugtatólak simogatta a hátamat. Tudja, hogy akár mit is mondana az semmit sem segítene. Hogy lehet valaki ekkora szemétláda? Én soha sem lennék képes ilyen aljas módon játszani az emberek érzelmeivel. Ebből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák. Még is minden emberben ott van az önzés. Mindenki csak is azt tarja figyelemben, hogy saját magának mi a jó. Nem törődve a többi ember érzelmeivel törnek előre céljuk érdekében és közben észre, sem veszik, hogy szép lassan mindenkit elveszítenek maguk mellől és csak is érdekbarátságok, maradnak neki. Mikor aztán már nem látnak benne hasznot, ott hagyják, és egyedül marad azzal a tudattal, hogy őt is csak kihasználták, csakúgy, mint előtte önmaga is sok másik embert. Ekkor döbben rá igazán, hogy mind az, amit tett hiába való volt, hiszen hiába érte el a célját, ha nincs mellette senki, aki vele együtt ünnepelne. Igen, jól gondoljátok, én sem vagyok kivétel ez alól. Volt idő, hogy nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Ekkor veszítettem el minden barátomat, ezért nem volt kitől elbúcsúznom senkitől mikor idejöttem. Évekkel ezelőtt történt és én még is csak most döbbenek rá, hogy én sem vagyok különb nála. Bár én nem ilyen ocsmányságot tettem az még is elég volt a barátaim elvesztéséhez. Most, hogy minderre rádöbbentem már nem csak Jeremy miatt volt okom sírni.
Niall szemszöge
Zayn felment Chelsea-hez, hogy megkérdezze nem jön-e le enni, hiszen a kórházban még azt mondta éhes. És meg kell, hogy mondja én is, mindjárt éhen halok. De szerencsére mindjárt elkészül a vacsora. Végre.
- Niall! Gyere gyorsan – hallottuk meg Zayn kétségbeesett kiáltását az emeletről. Ereimben megfagyott a vér és egy pillanatra ledermedtem, majd pár pillanat múlva már futottam is az emeletre a többiekkel a nyomomban. Chels szobájának ajtajába érve borzalmas látvány fogadott. Húgom a földön ülve hangosan zokogott.
- Mi történt? – kérdeztem és már rohantam is a keservesen síró lányhoz, hogy magamhoz ölelhessem. Még soha sem láttam ennyire rossz állapotban. Csak is egy valami jobban mondva valaki miatt lehet ennyire kiborulva – Fiúk, kimennétek? – néztem rájuk kérdőn mire csak bólintottak egyet és kimentek.
Esküszöm, ha egyszer találkozom azzal a mocskos állattal, megölöm, de előtte jól megkínzom. Akár mit is tett, megkeserüli! Chelsea szorosan ölelt magához és egyre csak sírt, én pedig csak nyugtatólak simogattam a hátát. Megöl a tehetetlenség. Fáj, hogy így kell őt látnom, összetörten. Szívesen mondanám neki, hogy minden rendben van, és hamarosan megjavulnak a dolgok, de nem tehetem, és ez idegesít.
**
Másfél óra kitartó sírás után végre elaludt. Felvettem a földről és a karjaimban vittem át saját szobámba. Óvatosan letettem az ágyamra és betakartam. Most olyan nyugodnak, néz ki, mint ha mi sem történt volna. Az egyetlen árulkodó jel az, hogy szemei feldagadtak a sok sírástól és az orra piros.
Ekkor gyomrom hangosan jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit. Kisurrantam a szobámból és lementem a konyhába. A többiek a nappaliban voltak és mikor láttak átsietni a helységen. Kérdő tekintettel, követtek. Gyorsan enni kezdtem, hogy minél előbb vissza tudjak menni.
- Mi történet? Mitől borult ki ennyire? – törte meg a csendet Liam.
- Nem tudom pontosan, nem kérdeztem, de biztos vagyok benne, hogy a barátjához van köze. Szerintem szakítottak – erre a mondatomra Zayn szemei felcsillantak, ami kicsit meglepett, de inkább nem szóltam semmit csak gyorsan befejeztem az evészetet.
Vacsora után gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem Chels mellé. Meglepően gyorsan elnyomott az álom. Az éjszaka közepén egy vérfagyasztó sikolyra ébredtem.
Hát igazad van nem lett egy túlságosan vidám rész de nekem nagyon tetszik!;) remélem hamar jön a folytatás! :D
VálaszTörléskritikát vártál,de dicséretet kaptál!
VálaszTörlés