4. Veszekedés

Nagyon szépen köszönöm ismét a komikat. Nagyon jó esik, hogy írtok, így legalább tudom, hogy olvassa egyáltalán valaki. :D Kérlek ehhez is írjatok komit, hiszen abból tudok tanulni, ha esetleg leírjátok nektek mi tetszik vagy mi nem tetszik benne. Szeretnék bocsánatot kérni amiért nem vasárnap hoztam, de nem volt időm írni mert sok volt a dolgom... Köszönöm megértéseteket. Jó olvasást!

Tudom, hogy viccből kérdezi és bele is, megyek a játékba, de nem, úgy ahogy ő gondolja…

- Mondanák igent, de el vagyok jegyezve – mutattam fel a bal kezem ahol a gyűrűs ujjamon ott virított egy gyűrű. Ekkor mindenki arcára ráfagyott a mosoly és döbbenten néztek rám.

- Most csak viccelsz ugye? – kérdezte Niall mikor már szóhoz tudott jutni. Na jó azt hiszem nem kéne a szívbajt hoznom rá.

- Igen vicceltem – válaszoltam nyugtatva.

- Huh… már azt hittem még mindig azzal a köcsög, szemétládával vagy – na most nagyot koppant az állam. Nem szóltam semmit csak felálltam az asztaltól majd felmentem a szobámba. Tudom, hogy utálja őt, egyszer ezen annyira összekaptunk, hogy egy hétig hozzá sem szóltam. Akkor megígérte, hogy többet nem fog róla előttem olyat mondani, ami engem bánt. Hát most megszegte az ígéretét. Na jó az azért mellette szól, hogy két hónappal ezelőtt úgy volt, hogy szakítunk, és nem mondtam még el, hogy megbocsátottam neki. Mindegy ezen most nem akarok agyalni, jobb lesz, ha inkább kipakolok. Pár perc múlva kopogtatást hallottam az ajtómon.

- Gyere – mondtam miközben még mindig pakoltam át a bőröndökből a gardróbba.

- Mi a baj? Talán megbántottalak valamivel? – kérdezte bátyám féltő tekintettel.

- Igen, rosszul esett, amit Jeremy-ről mondtál – válaszoltam.

- De hát már két hónapja nem is vagytok együtt – ráncolta homlokát.

- Ami azt illeti igen is, együtt vagyunk, csak féltem eddig elmondani neked – megálltam a pakolással és félve fordultam felé.

- Ugye most ezt nem mondod komolyan? – kérdezte dühösen.

- De komolyan mondom. Megbocsátottam neki. Nem értem mi bajod van – mondtam én is dühösen.

-  ÁÁ… végül is csak felpofozott egy buli kellős közepén. Ez tényleg nem olyan nagy bűn. A helyedben én is megbocsátottam volna neki – gúnyolódott.

- Be volt rúgva, nem tudta mit tesz – védtem.

- Ó… és ez ugye mindenre mentség. Én is rendszeresen megverek másokat, ha be vagyok rúgva… Hova tetted az eszed? Gondolkoztál egyáltalán? Miért bocsátottál meg neki? – kelt ki magából.

- Azért mert szeretem. Érted?? Szeretem és egyébként is semmi közöd ahhoz, hogy én mit teszek – ekkor közelebb jött hozzám és úgy beszélt.

- Már, hogy ne lenne közöm hozzá? A húgom vagy! Az a dolgom, hogy megvédjelek az ilyen erőszakos állatoktól – elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem, de ő kezével maga felé fordította.

- Igen, az a dolgod? Akkor még is miért nem jöttél el fél éven keresztül? Ha annyira védeni szeretnél, akkor nem mennél el hónapokra! – tudom, hogy szemétség volt tőlem ezt felhozni. Tudom, hogy nem ő tehet róla, és mihelyst kimondtam meg is, bántam ugyan is láttam szemében a bűntudatot és én, ezt nem akarom, még akkor, sem ha most veszekedünk. Nem akartam még a legkisebb mértékben sem megbátntani, de most akarva-akaratlanul, sikerült…

- Ne legyél igazságtalan. Te is nagyon jól tudod, hogy szívesen lennék veled, de nem tehetem, mert ez a munkám és a fiúkat sem hagyhatom cserben – mondta halkan, bűntudattal teli hangon majd kiment a szobámból.

- Niall én nem… - nem mondhattam végig, mert becsapta a szobám ajtaját mire én összerezzentem.

Csodás, ezt jól megcsináltad Chelsea. Mérgemben felnyögtem és belerúgtam a hozzám legközelebb álló tárgyba, ami ez esetben nem más volt, mint az ágy. Hatalmas hibának bizonyult, ugyan is akkorát belerúgtam, hogy fájdalmamban ráestem az egyik bőröndre. Jobban mondva inkább bele. Ha most valaki benyitna, azt hinné hülye, vagyok. Fetrengtem egy ideig a ruhákon majd bepakoltam a maradék cuccomat is. Mikor végeztem még mindig ideges voltam ezért úgy döntöttem, inkább kitáncolom dühömet, és nem rugdosom tovább a tárgyakat, saját káromra. Megkerestem az mp4-esem és már mentem is a próbaterembe. A lejátszót rácsatlakoztattam az ott lévő hangszórókra és elindítottam. Beálltam a terem közepére behunytam a szemem és vártam. Vártam, hogy egész testemet átjárja a zene aztán táncolni, kezdtem. Minden érzésemet beleadtam és éreztem, hogy egyre nyugodtabb leszek. A tánc mindig is megnyugtatott. Többek között ezért is kezdtem el táncolni. Mikor kicsi voltam, sokszor csúfoltak és ezért különcnek éreztem magam, de amikor táncolok akkor nem, akkor vagyok igazán önmagam, és nem érdekel, ki mit gondol rólam. El sem tudom képzelni az életemet tánc nélkül. Belehalnék, ha többet nem táncolhatnék.

Mikor a zene végig ment már kezdődött is a következő én pedig folytattam tovább a táncolást. Ebbe is beleadtam mindent és próbáltam kihozni magamból a maximumot. Mikor vége lett a számnak valaki megszólalt mögöttem.

- Aszta, ez jó volt – mondta elismerően. Ijedten kaptam oda a fejem ahonnan a hang jött.

- Mióta nézel? – kérdeztem ijedten.

- Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, nagyszerű táncos vagy. Gondolkoztál már azon, hogy táncos légy? – kérdezte érdeklődve én, pedig közben kikapcsoltam a zenét.

- Hát, tudod, azért jelentkeztem táncművészeti főiskolára, hogy táncos legyek – mosolyogtam rá – de gondolom, nem azért jöttél, hogy ezt most megvitassuk… Szóval ki vele, mit szeretnél?

- Mi volt az előbb ez a veszekedés? Niall nem hajlandó kijönni a szobájából és be sem enged minket – mondta aggodalmasan.

- Nem lehetne hanyagolni ezt a témát? – kérdeztem.

- Miért? Tudod, nem lehet olyan kis dolog. Niall-t még soha nem hallottam kiabálni és belőled sem néztem volna ki… És amit hallottunk… Ki ütött meg? – folytatta a kérdezősködést és éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa.

- Ez magánügy és nem szeretnék róla beszélni. Ha csak ennyit akartál, akkor… - itt félbehagytam a mondatot, úgy is érti, mire célzok. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak és szerencsére használt is.

- Igazából lenne még valami… - mondta félénken.

- Ki vele Liam – bíztattam.

- Hát… tudod a hónap elején, csatlakozik hozzánk Danielle, a barátnőm és Eleanor, Louis barátnője. Szeretném elvinni valahova, de nincs ötletem, vagy is van, de azok nem elég jók. Mivel te lány vagy gondoltam talán tudnál nekem segíteni – mondta szégyenlősen. Ez olyan aranyos dolog tőle.

- Mesélj róla egy kicsit… mi a hobbija? Mi a munkája? Mit szeret csinálni? – kérdezősködtem.

- Mind a háromra a tánc a válasz – mondta elgondolkozva és közben mosolygott, ahogy eszébe jutott.

- Mit is mondtál, mi a neve? – nem lehet, hogy ő legyen az…

- Danielle Peazer – válaszolt.

- Na nee… ez most komoly? Tényleg ő a barátnőd? – kérdeztem izgatottan.

- Igen, miért? – látszik rajta, hogy meglepődött lelkesedésemen.

- Ohh, hát csak, azért mert imádom őt… Egyébként van egy jó ötletem, hogy hova vidd – mosolyodtam el.

- Komolyan? – csillantak fel szemei.

- Komolyan. Szóval vidd el vacsorázni aztán táncolni, de ne egy disco-ba. Olyan helyre vidd, ami elegáns és ott van a helyszínen zene, ahol lehet táncolni vacsora után. Na szóval érted mit akarok kinyögni… - hadartam össze-vissza.

- Jó ötlet, de van ezzel egy aprócska gond. Nem tudok táncolni – szomorodott el.

- Azon könnyen tudunk segíteni… majd én megtanítalak, ha akarod, akkor akár most rögtön is – ajánlottam fel segítségem.

- Köszi, életmentő vagy, de nem ma, inkább holnap, ha lehet – látszik rajta, hogy bárit megtenne azért, hogy örömet szerezzen barátnőjének és én, ezt nagyon tudom benne tisztelni. Vajon Jeremy is megtenne értem bármit? Ő is szeret annyira engem, hogy ilyeneken törje a fejét? – hahó – Liam lengette előttem a kezét. Gondolom, elbambultam.

- Persze, holnap jó lesz – mondtam gyorsan.

- Még egyszer köszönöm – mondta majd elindult, de útközben meggondolta magát és visszafordult – ja és még valami. Szerintem beszéljétek ezt meg. Nem jó így látni titeket és ne arra menjen el a nyár fél év után, hogy nem szóltok egymáshoz – komolyan nézett rám majd megölelt és utána már tényleg egyedül hagyott. Igazából teljesen igaza van. Nem kéne ilyen hülyeségekre pazarolni azt a kis időt, amit itt töltök. Bocsánatot kell tőle kérnem. De először is lezuhanyozok, mert megizzadtam a táncban. Visszamentem a szobámba, hogy összeszedjem a szükséges dolgokat. Az óra már 22:11 percet mutatott. Nem gondoltam volna, hogy már is ennyi az idő. Visszatettem az előszedett ruhákat és inkább a pizsamámat vettem ki. Húsz perc múlva már készen is voltam és átmentem Niall-hoz. Halkan bekopogtam, hogy ha esetleg alszik, már akkor ne ébredjen fel. Nem jött válasz ezért óvatosan benyitottam. Az ágyán feküdt és aludt. Nem akartam bocsánatkérés nélkül elmenni, de felébreszteni sem akarom. Becsuktam magam után az ajtót és odamentem hozzá. Befeküdtem az ágyába és mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig magához ölelt.

- Sajnálom – suttogtam bűnbánóan.

- Én is sajnálom, amit mondtam, de értsd meg, féltelek – szorított ölelésén.

-  Egyezzünk meg. Ha akár csak egy kis hibát is ejt én, akármennyire is fájni fog, de szakítok vele. Rendben? – kérdeztem. Én tényleg szeretem Jeremy-t, de a családom fontosabb. Niall fontosabb!

- Rendben – mondta vidámabban.

- Lehetne, hogy itt aludjak? – kérdeztem félénken.

- Persze – mosolyodott el.

Nyomtam arcára egy cuppanós puszit, majd visszadőltem mellkasára és elaludtam…