3. Születésnapi emlék

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket! Remélem ez a fejezet is fog majd annyira tetszeni, hogy megint írjatok egyet. Bár igaz ez most sajnos nem olyanra sikerült mint szerettem volna...

A két támadóm nem foglalkozott az éppen belépő barátaikkal. Vészesen közeledtek velem továbbra is medencéhez. A többiek mihelyst feleszméltek döbbentségükből követtek minket az udvarra. Már csak egy esélyem maradt, hogy megússzam az újabb csobbanást.

- Niall! Ne hagyd, hogy bedobjanak – kérleltem kétségbeesetten.

- Na jó azt hiszem, eleget szórakoztatok, most tegyétek le – mondta bátyám kérésemre.

- Na de… - próbált ellenkezni Harry, de testvérem közbeszólt.

- Nincs semmi de, most szépen leteszitek – erre végre letettek.

- Kösz bátyó, életmentő vagy – köszöntem meg miközben odamentem hozzá és megöleltem. Visszaölelt és felemelt. Aztán már csak azt vettem észre, hogy nevetve a vízbe dob. Na erre tényleg nem számítottam. Ez nagyon sunyi húzás volt tőle. Mikor feljöttem a felszínre, láttam, hogy mindenki nevet. Gyorsan kimásztam a vízből.

- Niall James Horan! – mondtam mérgesen és mutatóujjamat feltartva közeledtem hozzá. Ekkor mindenkinek a torkára fagyott a nevetés és félve néztek rám – ez egy nagyon alattomos és kegyetlen húzás volt tőled – folytattam, majd elmosolyodtam, és hangnemet váltva folytattam – gratulálok! Ez tök jó csel volt – oda mentem hozzá és megpusziltam. Ekkor megint röhögni kezdett mindenki kivéve Harry és Zayn.

- Na persze. Ha Niall dob be a vízbe, akkor kap egy puszit, de ha Zayn akkor belöksz még engem is a medencébe – tettetett sértődöttséget göndörke.

- Őt még sem lökhetem be a vízbe még a végén, kitagadna – érveltem valami hülyeséggel vigyorogva – de most már komolyan át kéne öltöznöm, mielőtt megfázok – mondandóm közben kicsavartam hajamból a vizet és elindultam befelé. Ki akartam menni a bőröndjeimért, de meglepetésemre azok már ott voltak a nappaliban – ki hozta be a cuccaimat? – kérdeztem meglepetten.

- Ja, én voltam. Egyébként Louis Tomlinson vagyok – mutatkozott be egy kék szemű, barna hajú, magas srác.

- Én Chelsea Horan vagyok – fogadtam el kezét, amit időközben felém nyújtott.

- Tehát te és Niall rokonok vagytok? – kérdezte a másik számomra ismeretlen srác – Én pedig Liam Payne vagyok.

- Igen, ő a húgom – előzött meg a válasszal bátyám mire a két fiú, kérdőn nézett rá - Zayn megmutatjátok Chels-nek Harry-vel a vendégszobát, hogy át tudjon öltözni, amíg én elmagyarázom a srácoknak a dolgokat?

- Persze – azzal mind a hárman megfogtunk egy-egy bőröndöt és már mentünk is – az emeleten van Niall, Harry és az én szobám továbbá a vendégszoba és a próbatermünk, amit már láttál. Lent pedig Louis és Liam szobája a nappalival és a konyhával együtt. Mivel a vendégszoba az enyém mellett van, így közös fürdőszobánk van, csakúgy, mint Niall-nek meg Harry-nek és Louis-nak meg Liam-nek– tájékoztatott Zayn. Ekkor megálltunk egy ajtó előtt – ez lesz a szobád.

Kitárta előttem az ajtót és előre engedett. Egy hatalmas szoba tárult elém. Igaz inkább fiús szoba, de nagyon tetszik. Lehet, hogy ők már hozzászoktak az efféle luxushoz, de én nem. Ez nekem egy palota, sőt az egész ház maga egy palota. Azt hiszem fel kéne kaparni az állam a padlóról…

A szoba csodálásából Harry hangja zökkentett ki.

     - Akkor mi most megyünk is, hogy át tudj öltözni – válaszomat meg sem, várták már ott sem voltak.

Kinyitottam a hozzám legközelebb eső bőröndöt és kikaptam, belőle az első kezembe akadó ruhát. De talán mielőtt átöltözök nem ártana lezuhanyozni… elkezdtem keresni a tusfürdőmet. Hát persze, hogy ott volt ahol utoljára néztem, ráadásul legalul. A szobában a bejárati ajtón kívül két ajtó volt. Elindultam az egyik felé és benyitottam. Hát igen, ennyit a megérzéseimről. Nem a fürdőbe nyitottam be, hanem egy hatalmas gardróbba, tele üres ruhafogasokkal. Visszacsuktam az ajtót majd elindultam a másikhoz. Mivel más választási lehetőség nem volt végre a fürdőben kötöttem ki. Bezártam Zayn szobájából nyíló ajtót is és a sajátomat is. Még véletlenül sem szeretném, ha benyitna valaki. Gyorsan levetkőztem, levettem a nyakláncomat és beálltam a zuhany alá. Szívesen időztem volna ott akár órákat is, de a többiek már várnak… gondolom. Szóval olyan gyorsan fürödtem, ahogy csak tudtam. Megtörölköztem majd felvettem a ruháimat. A nyakláncomért nyúltam, de az nem volt ott. Nagyon megijedtem. Megnéztem az összes levetett ruhám zsebében, de nem volt ott. Végső kétségbeesésemben a földön kezdtem el keresni. Hatalmas kő esett le a szívemről mikor megláttam. Sajnos mihelyst ránéztem a nyakláncra eszembe jutott a nap is, amikor kaptam. Azt hittem az lesz életem legjobb napja, de nem így lett…

Március 11. (Chelsea születésnapja)

Boldogan pattantam ki az ágyból mihelyst felébredtem. Ma van a 18. születésnapom, végre eljött ez a nap is. Ma minden tökéletes lesz. Mindenki itt lesz velem, akit szeretek. Gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Lementem a nappaliba majd a konyhába, de nem találtam senkit. A hűtőn két papír fecni éktelenkedett. Odamentem és megnéztem mi is az valójában. Két üzenet, az egyik apától a másik pedig anyától. Leültem az egyik székre, és olvasni kezdtem.

„ Szia kicsim. Be kellett mennem egy megbeszélésre, ne várj meg este, későn jövök.

Puszi, Anya!”

Könnyek gyűltek a szemembe. Már meg sem kéne lepődnöm, hiszen három születésnapom kivételével az összest kihagyta és soha még csak annyit sem mondott, hogy: Boldog születésnapot kislányom! A versenyeimről meg ne is beszéljünk, mert egyre sem jött el, soha. Hiába tudtam előre, hogy ez lesz én még is, reménykedtem és bíztam benne, hogy legalább most itt lesz velem, és végre nem felejti el, de nem így lett. Fáj a tudat, hogy a saját anyám felejti el mindig a születésnapomat. Még csak fel sem tűnik neki, hogy mennyire bánt ez engem. Mindegy erre inkább nem is szeretnék többet gondolni. El kezdtem olvasni a másik cetlit.

„Sajnálom kislányom, de korán reggel behívtak a kórházba egy baleset miatt. Hidd el szívesebben, lennék veled és ünnepelném a születésnapodat, de életveszélyes az állapota. Érezzétek jól magatokat Niall-el és ígérem, hogy holnap kárpótollak, és oda megyünk, ahova csak akarsz.

Szeretlek és még egyszer boldog születésnapot, Apa”

Erre már nem csak könnyeztem, hanem bőgtem, mint egy újszülött csecsemő. Anyától már szinte megszoktam, hogy ilyenkor nincs velem, de apa még soha nem hagyott egyedül ezen a napon. Egyszer még akkor is itthon maradt, amikor nem kapott szabadságot. Majdnem kirúgták miatta, de végül nem tették, mert ő a legjobb orvos. De mindazonáltal most az egyszer elnézem, hiszen tudom, hogy ő bizonyára mindent megtett, hogy itthon maradhasson. Egy haldoklót meg még sem hagyhatott ott, hogy szenvedjen. Az egyetlen dolog, amiért még nem omlottam össze teljesen az-az, hogy Niall nemsokára megérkezik, és együtt töltjük a napot. Már karácsony óta nem láttuk egymást. Nagyon hiányzik. Ekkor a csengő hangja zökkentett ki gondolkozásomból. Gyorsan letöröltem könnyeimet és mosolyogva nyitottam ajtót ugyan is, ez nem lehet más, mint az én éhenkórász bátyám. Mihelyst megláttam az ajtóban álló személyt arcomról lefagyott a mosoly.

- Hello, Chelsea Horan-t keresem – olvasta fel a nevem egy papírról a kifutófiú.

- Én vagyok az – válaszoltam zavarodottan. Elém tolt egy papírt és egy tollat.

- Itt írd alá, kérlek – mutatott a papírra. Gyorsan aláírtam ő pedig ide adta a két csomagot.

- Köszönöm – mondtam, majd becsuktam az ajtót.

Kíváncsian nyitottam ki az első dobozt. A tetején egy levél volt. Levettem róla és megnéztem, mi van alatta. Egy kicsi, fekete ékszeres dobozt pillantottam meg. Izgatottan nyitottam ki, hogy végre meglássam mi is van benne. Egy gyönyörű nyakláncot pillantottam meg. Azonnal beleszerettem.

Kibontottam a borítékot és olvasni kezdtem a levelet.

„Drága Hugi!

Tudom, hogy most nagyon csalódott leszel, és haragudni fogsz rám ezért előre is, szeretném elmondani, hogy nagyon sajnálom. Sajnálom, de nem tudok hazamenni hozzád, akármennyire is szeretnék. Mert hidd el nagyon el akartam menni hozzád, de nem mehetek, mert kiderült, hogy a menedzserünk berakott egy koncertet a születésnapod napjára. Megkértem, hogy halassza, el vagy hozza előrébb, de már nem lehetett. Tudom, hogy most nagyon haragszol rám, de kérlek, értsd meg. Tudom, hogy ezzel tönkretettem a 18. születésnapodat és hidd el, hogy hatalmas bűntudatom van miatta, de kérlek, bocsáss meg!

Szeretlek, idióta bátyád”

Hát, ha az előbb azt hittem ennél már nem lehet rosszabb ez a nap, akkor tévedtem. Most már tényleg egyedül maradtam. Azt hittem ez lesz életem legjobb napja. Azt hittem mindenki itt lesz, akit szeretek. Azt hittem semmi sem teheti tönkre ezt a napot. Tévedtem! Talán ideje lenne végre felfognom, hogy az élet nem olyan, mint egy tündérmese. Soha nem is volt és soha nem is lesz olyan. Az élet csalódások sorozata melyet a barátok enyhítenek. De miket is beszélek? Hiszen nekem nincsenek is barátaim. Még így, lelkileg teljesen összetörve is piszkálta a fantáziámat, hogy mi lehet a másik dobozban és, hogy kitől jöhetett, ezért megnéztem azt is. De most mielőtt az ajándékot megnéztem volna a levelet, olvastam el.

„Kedves Chelsea!

Úgy hallottam most lesz a születésnapod, ezért természetesen nem hagyhattam ki, hogy ajándékot küldjek. Tudom, hogy nem rég ismerjük egymást, de késztetést éreztem, hogy meglepjelek valamivel, ezért fogadd szeretettel ajándékom.

Zayn”

Meglepődtem, mikor elolvastam a nevet és igazából nem is hittem a szememnek, ezért újraolvastam. Mikor meggyőződtem róla, hogy nem olvastam félre, megnéztem mit küldött. Mikor megláttam az ajándékom, felnevettem.

 Lehet, hogy mások azt gondolnák, hogy milyen beképzelt, hogy ilyet küldött, de én tudom, hogy ezt viccnek szánta és be is jött. Még a legrosszabb állapotomban is fel tudott vidítani…

Az emlék hatására egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Még ha Zayn nem is tud róla, de aznap ő öntött belém lelket. Miután megláttam az ajándékát nem süllyedtem el az önsajnálatban, hanem elmentem sétálni és egész jól éreztem magam. A nyakláncot, pedig amit Niall-tól kaptam, soha nem veszem le csak és kizárólag fürdéskor. Igaz nagyon fájt, hogy nem tudott eljönni, de nem haragudtam rá, mivel tudtam, hogy nem ő tehet róla, hogy nincs ott. Apa betartotta, amit ígért és másnap megünnepeltük a születésnapom. Anya pedig… mint mindig, azt sem tudta, hogy aznap lettem 18 éves. Nem értem, minek tartott meg egyáltalán, ha nem is foglalkozik velem? Mondjuk még mindig jobb, mint Bob (édesapám). Ő havonta kétszer látogatott egészen addig, amíg meg nem mondtam neki, hogy inkább ne is jöjjön. Igaz utána még próbálkozott párszor, de mikor látta, hogy nem érdekel a próbálkozása, abbahagyta végre és nem jött többet. Most pedig, hogy anyával megint együtt vannak, vagy is lesznek a válás után, úgy tesz, mint ha mi sem történt volna, az elmúl 18 év alatt, és minden rendben lenne. Mint ha végig itt lett volna mellettem. Pedig nem is ismer engem igazán, azt sem tudja, hogy milyen vagyok.

- Chelsea, mi tart már eddig? – kopogtatott az ajtómon bátyám. Felvettem a nyakláncom és kimentem hozzá – na végre. Már húsz perce várunk.

- Jól van, na. Nem tehetek róla, hogy eddig tartott, én is csak nő vagyok – mondtam, mint ha ez mentség lenne, erre ő csak elmosolyodott.

Mikor leértünk a többiek éppen próbálták kitalálni, hogy ki melyik kaját kérte. Pár perces civakodás után végre eldöntötték, hogy melyik kié, én persze ezen csak nevetni tudtam.

- Kéred a köretet? – kérdezte Niall. Hát igen az én édes testvérkém elfelejtette, hogy ma jövök ezért csak öt személyre, hoztak ebédet. Éppen megszólaltam volna, de Louis megelőzött.

- Csak nem beteg vagy?  Még soha nem láttunk tőled olyat, hogy felajánlanád akárkinek is az ételed egy részét – jegyezte meg vigyorogva – de persze akkor jobban meglepődnék, ha még a csirkecombot is odaadnád.

- Hát tudod azon én is, meglepődnék, mivel vegetáriánus vagyok – mondtam – és nem kell, nyugodtan megeheted. Van itt valami zöldség vagy gyümölcs?

- Jelenleg csak Louis répái, és vagy kettő banán van itthon – válaszolt Liam.

- Hm… akkor csinálok répaturmixot – mondtam mire Lou szemei felcsillantak.

- Te tudsz olyat csinálni? – kérdezte izgatottan.

- Persze, nagyon egyszerű. Gondolom, kérsz te is!? – néztem rá kérdőn mire ő csak bólogatott – Még valaki esetleg? – erre mindenkitől nemleges választ kaptam.

Megkerestem mindent, ami szükséges az elkészítéséhez és neki is láttam. Tíz perc múlva már készen is voltam vele. Elővettem két üvegpoharat és beleöntöttem, tettem bele két szívószálat és már mentem is vissza a többiekhez.

 Az egyik poharat oda adtam Louis-nak aki, egyből rá is vetette magát. Az első korty után felállt az asztaltól és megkerülve az asztalt közeledni kezdett felém. Megijedtem. Talán elrontottam valamit? Rosszul csináltam? Nem volt időm tovább gondolkozni ezen mert megfogta az egyik kezemet és letérdelt elém.

- Leszel a barátnőm?...