13. Egyszer fent, egyszer lent

Itt is van a következő rész. Mint, ahogy múltkor megígértem ez hosszabb lett. Sőt ez lett eddig a leghosszabb. Azt nem tudom, hogy izgalmasabb vagy sem, de ezt majd ti eldöntitek. :) Nagyon szépen köszönöm a kommenteket a 12. fejezethez!! És te jó Isten!!! Az oldal túllépte az 1000. oldalmegjelenítést!! El sem hiszem... ez nekem egy álomhatár volt és végre átlépte!!! Nagyon szépen köszönöm, ez nekem nagyon sokat jelent! Na de nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást!!

-         Még is, hogy a fenébe képzeltétek ezt? Vagy várjatok csak, kitalálom! Egyáltalán nem gondolkoztatok. Keményen dolgozok, a lelkemet is kiteszem értetek és még annyit, sem érdemlek meg, hogy elmondjátok?! Kötelességetek lett volna elmondani, hogy fel tudjak készülni az ilyen helyzetekre. Erre ti mit tesztek? Eltitkoljátok és nekem egy szennylapból, kell megtudnom! Hát nagyon szép mondhatom. Gratulálok nektek. Mikor megláttam azt hittem, hallucinálok. Aztán mikor rájöttem, hogy nem, majd’ agyvérzést kaptam. Ezek után ne lepődjetek meg, ha én is így állok majd a munkámhoz – egyenesen ijesztő volt, ahogy kiabált. Mindenki csendben volt. Senki, sem mert egy mukkot sem szólni. Most még az is hallatszana, ha leejtenénk egy tűt. Soha sem gondoltam volna, hogy a fiúk képesek ébren ennyi ideig folyamatosan csendben maradni. Na jó viccet félretéve, mindenki be volt tojva Paul haragjától. Tudtuk, hogy igaza van. Még is csak ő a fiúk manager-e, tudnia kellett volna róla – Mennyi igaz ebből az egészből? – kérdezte kicsit higgadtabban.

-         Csak annyi, hogy Chelsea és Niall féltestvérek, a Zayn-es dolog csak kitalált – válaszolt Liam mikor hosszas hallgatás után rájött, hogy ha csak meg nem szólal, akkor senki sem fog válaszolni.

-         Mond csak Niall: megfordult egyetlen-egyszer is a fejedben, hogy talán el kéne nekem mondanod, hogy van egy húgod? Oké, megértem én, hogy titokban akartátok tartani, de el kellett volna mondanod. Nekem minden veletek kapcsolatos dologról tudnom kéne – vett egy mély levegőt majd jó lassan kifújta azt és folytatta – Chelsea, van ötleted, hogy ki mondhatott el mindent és hazudott az újságíróknak? – nevem hallatán megdermedtem.

-         A volt barátom, Jeremy volt az. Ezzel akart bosszút állni a szakításunkért – válaszoltam megszeppenten.

-         Értem – gondolkozott egy kicsit majd újra megszólalt – fél ötre küldök értetek egy autót, addigra legyetek készen. Szervezek egy sajtótájékoztatót és elmondjátok az igazat, eltitkolni már úgy sem lehetne – mondta, majd kinyomta a telefont.

-         Meglepően jól fogadta – szólalt meg pár perc hallgatás után Louis.

-         Te most viccelsz? – kérdeztem - Azt hittem, hogy a telefonon keresztül megfojt minket!

-         Hidd el nekem, volt már rosszabb is! – tette kezét a vállamra Harry.

-         De egyébként ő csak akkor ilyen, ha felhúzzuk valamivel. Alapjáraton tényleg megtesz azért mindent, hogy jó legyen nekünk – mondta másik oldalamról Niall.

-         Ha te mondod… Zayn! Kitaláltad már a feladatot? – kíváncsiskodtam. Már alig várom, hogy megtudjam, mit talál ki és legyőzhessem.

-         Kézen álló versenyre gondoltam, aki tovább bírja, az nyeri a fogadást – válaszolt önelégülten. Látszik rajta, hogy biztos a győzelmében. Tuti, hogy azért ezt találta ki, mert azt hiszi, hogy nem tudok kézen állni.

-         Rendben, akkor kezet rá és onnantól nem változtathatsz a feladaton – nyújtottam felé a kezem.

-         Hé, ácsi-ácsi! Milyen fogadásról beszéltek? – szólt közbe Lou mielőtt még kezet foghattunk volna.

-         A lényeg, ha én nyerek, akkor Zayn leszokik a cigiről, ha pedig ő, akkor nem piszkálom majd őt, amiért cigizik – tájékoztattam röviden.

-         Mi is beszállunk a fogadásba – mondta Harry.

-         Még is mivel? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-         Először is eldöntjük, hogy ki, ki mellett fogad, aztán pedig megbeszéljük, hogy a veszteseknek mit kell csinálniuk – vázolta fel ötletét. Mivel mindenki beleegyezett el is kezdtük.

-         Bocs Chelsea, de Zayn erősebb, biztos, hogy tovább bírja – foglalt állást először Harry.

-         Szerintem pedig Zayn kerül ki vesztesen ebből a fogadásból – állt ki mellettem Niall.

-         Szurkolok neked Chels, mert én is szeretném, ha leszokna végre, de Zayn mellett kell döntenem, mert biztos, hogy ő fog nyerni – fejtette ki álláspontját Louis is.

-         Szerintem, van a’ mögött valami, hogy Niall Chelsea-t választotta. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a testvéri szeretet vezérelte mikor mellette döntött. Tehát én Zayn ellen fogadok – mondta Liam. Igazából teljesen jól gondolta, hiszen csak is Niall ismeri megfelelően a múltamat ahhoz, hogy tudja, nyerni fogok.

-         És mit csináljon a vesztes csapat? – kérdeztem.

-         A vesztesek ma éjfélig bármit megtesznek, amit a győztesek kérnek tőlük – ebbe mindenki beleegyezett tehát már a tét is megvolt.

Mindenki kezet rázott minden vele ellentétes csapatban lévő emberrel és már kezdődhetett is a feladat. Nekirugaszkodtunk és már kézen is álltunk. Kicsit imbolyogtam, majdnem túl nagy lett a lendület, de sikerült talpon (ez esetben kézen) maradnom. Kb. már fél perce, csináljuk. Mikor imbolygok akkor lépek egy-kettőt a kezemmel és minden rendben. Viszont most már kezdenek fáradni a karjaim. Louis és Harry folyamatosan próbálják elvenni a figyelmemet, hogy elessek és veszítsek, de Liam és Niall sem tétlenkedik Zayn közelében. Kezeim kezdtek remegni mikor hallottam egy puffanást, majd rögtön ezután éljenzéseket és ó-zásokat. Végre felállhatok. Kezeim elzsibbadtak a hirtelen erőfeszítés miatt ezért mozgatni kezdtem, hogy vérkeringésem helyreálljon.

-         Nem hiszem el Zayn! Most miattad, kitudja, miket kell majd megcsinálnunk nekik!? – úgy látszik göndörke nem, szeret veszíteni.

-         Kötelességemnek érzem elmondani Zayn védelmében, hogy esélye sem lett volna győzni ellenem – most ez egy kicsit nagyképűen hangzott, de ez az igazság…

-         Ezt meg, hogy érted? – értetlenkedett Lou.

-         Úgy értette, hogy ha Mary, Chels édesanyja, megengedte volna akkor ő már 11 éves korától egy cirkuszban, dolgozhatna akrobataként – válaszolt helyettem Niall.

-         Akkor viszont ez csalás volt – mondta felháborodva Zayn.

-         Sajnálom Zayn, de ez két okból sem számít annak. 1. Nem én tehetek róla, hogy nem tudtál róla, 2. csak is azért választottad ezt feladatnak, mert úgy gondoltad, hogy nem tudok kézen állni, tehát az ugyan úgy nem lett volna igazságos velem szemben – érveltem.

-         Ez sajnos így igaz – törődött bele sorsába Louis.

-         Első feladatkén csináljatok valami kaját, mert éhen halok – adta ki az utasítást Niall – de aztán finom legyen! – szólt utánuk még mielőtt a konyhába értek volna.

**

Tíz perc múlva itt van értünk a kocsi én meg fehérneműben, szobrozok a gardróbom előtt. Nem tudom, hogy mit vegyek fel. Félek a rajongók reakciójától. Jó benyomást akarok kelteni bennük. Nem esne jól, ha utálnának. Tudom, hogy ennek nem kéne érdekelni, mert nem is ismernek engem, de engem mindig is érdekelt, hogy mit gondolnak rólam mások.

Végül aztán még öt perc, tanakodás után, figyelembe véve a borongós időt, egy szürke felsőre és egy világos farmernadrágra esett a választásom.

 Hajamat oldalra fontam, telefonomat bevágtam a zsebembe és lesiettem a lépcsőn, kezembe a fehér cipőmmel. Ekkor kintről dudálást hallottunk. Már mindenki ott állt az ajtóban és engem várt. Gyorsan felvettem az előbb említett cipőt és már mentünk is. Az út nem volt túl hosszú. Az épület előtt, ahova mentünk, rajongók százai várta kedvenceit és mikor meglátták a kocsiban ülni őket hatalmas sikítozásba, kezdtek. És ez csak egy sajtótájékoztató, ahova be sem mehetnek. Akkor milyen lehet egy koncert?

A testőrök segítségével lassan, de biztosan bejutottunk az épületbe. Ott egy férfi várt és hosszú folyosókon vezetett végig minket, mígnem elértünk a megfelelő helyre. Egy kis színpadszerűségen, nevezzük inkább emelvénynek, mert tényleg kicsi volt. Szóval az emelvényen egy hosszú asztal helyezkedett el mögötte hat székkel. Vele szemben pedig az egész terem tele volt székekkel és minden széken ült valaki. Nagyon sokan voltak ott, és mind riporter, újságíró vagy fotós volt. Leültünk az asztalhoz. Ha a „közönség” oldaláról nézzük akkor bal szélre ült Harry mellé Louis aztán Liam, Zayn én és a sort Niall zárta. A vakuk egyből villogni kezdtek ezzel kiégetve retinámat. Az emberek egyszerre kezdtek el mindenféle kérdésekkel bombázni minket, amiből semmit sem lehetett érteni. Liam ezt megelégelve csendre intette őket és beszélni kezdett.

-         Először elmondjuk, hogy mi igaz az újságban leírtakról, majd utána feltehetik kérdéseiket – mondta, majd jelentőségteljesen Niall-re nézett.

-         Én és Chelsea tényleg féltestvérek vagyunk, de nem azért titkoltam el, mert szégyellem őt vagy az édesapám. Azért tartottuk titokban, mert szerettem volna megóvni ettől az egész One Direction őrülettől. Szerettem volna, ha normális élete lehetne és, hogy ne az árnyékomban keljen élnie – miközben bátyám beszélt én csak bólogattam, hogy minden így igaz.

-         Köztünk pedig nincs semmi több barátságnál. Az igaz, hogy kb. egy évvel ezelőtt Niall mutatott be minket egymásnak, de az óta is csak baráti viszonyban vagyunk egymással – mondta Zayn.

-         Igen, ez az egész titokban találkozgatunk dolog csak egy kitaláció – helyeseltem állítását.

Ezek után sok mindent kérdeztek a fiúktól és tőlem is. Mikor ezzel a témával végeztek még sok más dologról, kérdezték a fiúkat. Aztán másfél órával érkezésünk után végre elmehettünk. Mihelyst leértünk az emelvényről és már nem láttak minket, hatalmas kő esett le a szívemről. Akkora megkönnyebbülés végre túl lenni ezen, hogy az leírhatatlan.

-         Nem megyünk el sétálni? Megmutathatnánk Chelsea-nek a várost, még úgy sem volt itt – törte meg a beálló csendet Harry. Biztos vagyok benne, hogy ezzel csak terelni próbálja a figyelmünket a feladatukról. De nem vagyok én semmi jó elrontója…

-         Ez jó ötlet – lelkesedtem.

**

Tehát most már túl vagyok egy városnézésen a fiúkkal. Eléggé elfáradtam így este fél tizenegy felé ezért hazajöttünk. De, hogy ők mit össze nem baromkodtak… Mindegy a lényeg az, hogy nagyon jól elvoltunk. És szerencsére még rajongótámadás sem ért minket. Már lefekvéshez készülődtem mikor megcsörrent a telefonom. A hirtelen hangtól majd’ frászt kaptam. Egy sikeres szívújraindítás után felvettem a telefont.

-         Szia kincsem, bocsánat, hogy ilyen későn hívlak, de nem tudtalak előbb hívni – szólt bele a telefonba egy rég nem hallott hang.

-         Szia apa, semmi baj. Akkor hívsz, amikor csak akarsz – mondtam boldogan, hogy végre ismét hallhatom a hangját. [csak, hogy tisztázzuk: ő Chelsea mostohaapja, édesapját soha sem szólítja „apának”]

-         Azért hívtalak, hogy elmondjam, hogy megvettem Londonban a házat és, hogy holnap Mullingar-ba kéne repülnöd, hogy bedobozold az összes dolgot, amit magaddal akarsz hozni a költözés során. A reptéren foglak várni. Reggel Kilenckor indul a géped, vissza pedig még aznap este hétkor. Tudom, hogy nem az utolsó pillanatban kéne szólnom, de sok dolgom volt és nem volt rá lehetőségem – magyarázkodott.

-         Megértem, akkor megkérem majd Niall-t, hogy vigyen ki reggel a reptérre. Már alig várom, hogy Mullingar-ban legyek, nagyon hiányzol – lelkesedtem.

-         Te is nekem, hidd el és sajnálom, de most mennem kell. Üdvözlöm Niall-t. Szia! – köszönt el. Majd miután én is elköszöntem, letette. Lementem a nappaliba, ugyanis a fiúk éppen valami horrort néztek.

-         Niall, holnap el tudnál vinni a reptérre? – kérdeztem és reménykedtem, hogy igen lesz a válasz.

-         Persze, de miért akarsz te a reptérre menni? – meglepett fején majdnem elnevettem magam.

-         Ja csak, mert hazamegyek – vontam vállat. Erre a mondatra mindenki rám kapta tekintetét és kérdezősködni kezdtek.

-          Miért mész haza? Történt valami? Baj van? Ugye visszajössz? Nem menj el! – azt sem tudtam hol áll a fejem. Olyan volt, mint néhány órával ezelőtt a riporterek között.

-         Nyugodjatok már meg! Csak azért megyek, hogy összepakoljam azokat a dolgokat, amiket magammal akarok hozni a Londoni házunkba. Este jövök vissza – vágtam közbe mielőtt még több kérdést, zúdítanának a nyakamba – 9-kor indul a gépem, és ha nem gond, akkor este is ki kéne jönnöd értem – néztem boci szemekkel bátyámra – ja és apa üdvözletét küldi.

**

Hát itt is lennék. A ház ahol felnőttem. Szerencsére Mary és Bobby már elköltöztek Amerikába, így velük nem kell találkoznom. Először az itthon hagyott ruháimat dobozoltam be. Nem volt olyan sok. A legtöbbet elvittem, amikor a fiúkhoz mentem. Következők a fényképeim voltak. Hát abból rengeteg van. A szobám színe eredetileg narancssárga, de a sok kép miatt, amiket felragasztgattam, nem látszik. Szóval ezzel elleszek egy jó darabig. Minden egyes képet olyan óvatosan szedtem le, mintha valami nagyon törékeny tárgyat tartanék a kezemben. Igazából nekem ezek a képek nagyon fontosak. Minden egyes darabja az életem egy meghatározó pillanatát mutatja. Ott van például az, amikor az első edzésemre mentem, vagy az első táncórám, az, amikor Niall elmondta, hogy annyi unszolás után, végre jelentkezett az x-factor-ba. Ezek a képek mindig mosolygásra késztetnek. Ezért szeretek a szobámban lenni, mert ha rossz kedvem is van, a képekre nézve mindig jókedv fog el. Azt tervezem, hogy az új házban lévő szobámba is kiteszem a falamra ezeket, és persze azokat, amik a nyáron készülnek majd. Bambulásomat a telefonom csengőhangja zavarta meg. A kijelzőn Liam neve állt.

-         Mond, hogy nem törtetek össze semmit a házban és nem csináltatok disznóólat – kérleltem mikor felvettem.

-         Héj, ezt kikérem magamnak! Egyébként azért hívtalak, mert segítség kéne – mondta reménykedve.

-         Miben lehetek a szolgálatodra? – kérdeztem miközben egy újabb fotót tettem a dobozba.

-         Hát a fiúkkal eljöttünk megvenni a szükséges dolgokat a randira, mivel Danielle-ék holnap jönnek, és nem tudjuk eldönteni, hogy kocka vagy henger alakú lampionokat vegyünk – mondta el panaszait.

-         Ez egyszerű, fele legyen kocka, másik fele pedig henger – válaszoltam.

-         Oké, és milyen színű legyen szerinted? – szegezte nekem a következő kérdést.

-         Szerintem, legyen fehér. Az egyszerű, de még is romantikusabb, mint, ha minden kék vagy piros vagy, akármilyen más színben úszna ott a réten – magyaráztam.

-         Értem és köszi a segítséget – ezzel le is tette a telefont én pedig folytathattam a pakolást.

Egész nap pakoltam, ami valljuk be elég fárasztó. A repülőgép felszállása előtt egy órával végeztem, és ezért végre tudtam beszélni apával is. Már nagyon hiányzott. Mióta eldöntötték, hogy válnak az óta elköltözött egy szállodába, amíg nem talál házat. Holnap költözik be az új házba. Sajnos gyorsan elrepült ez az egy óra és én már csak azt vettem észre, hogy ismét a gépen vagyok. Mivel csak egy napra jöttem így csak egy táskám, van, amibe belefér a telefonom és az irataim, esetleg még néhány kisebb dolog. A repülőút másfél órás, amit én zenehallgatással ütöttem el. Miután a pilóták sikeresen végrehajtottak a leszállást az elsők között voltam, aki leszállt. Ha eddig nem említettem volna, még akkor most mondom, hogy félek a repülőkön. Ezért is nem repülővel jöttem két héttel ezelőtt. Szemeimmel Niall után kutattam, de sehol sem láttam. Elfelejtette volna, hogy hány órakor érek vissza? Ekkor valaki megfogta a vállam. Ijedtemben majdnem sikítottam. Úgy érzem mostanában túl ijedős lettem. Megfordultam és mikor megláttam az illetőt hatalmas nevetésben törtem ki. A vállamat Zayn fogta meg, de a többiek is ott voltak. Természetesen álruhában, nem is akármilyenben. A látvány felejthetetlen. Olyan, amit mindenképpen meg kell örökíteni. Ezért hát előkaptam a telefonom és ellőttem pár fotót. Muszáj volt, ezt nem lehetett kihagyni. Az eredmény:

-         Örülünk, hogy ennyire örülsz nekünk, de mehetnénk már? – kérdezte Harry türelmetlenül.

-         Hova ez a nagy sietség? – direkt lassítottam, hogy ezzel is húzzam az agyát.

-         Minél előbb érünk haza és öltözöl át, annál előbb megyünk bulizni – válaszolt a kérdezett.

-         Megünnepeljük, hogy visszatértél közénk – szállt be a beszélgetésbe Niall is mire én csak egy értetlen fejet vágtam.

-         Csak okot kerestek arra, hogy bulizhassanak – súgta Liam.

Innentől kezdve az egész út csendben telt. Mikor hazaértünk siettetni kezdtek. Értem én, hogy nagyon bulizni akarnak, de mire ez a nagy sietség. Előttünk az egész éjszaka. Az még jó pár órát jelent. Addig maradnak, amíg akarnak. A lényeg, hogy mivel idegesített, hogy nem hagynak, tényleg sietni, kezdtem, hogy minél előbb abbahagyják. Negyed óra alatt kész is lettem mindennel. Ez alatt a zuhanyzást, ruhaválasztást és felvevést értem. Nagy örömükre végre elindultunk. Mikor odaértünk rögtön egy jó erős itallal indították a bulit. Mivel Liam nem ihat ő nem ivott én, pedig szolidalításból kitartottam mellette. Amúgy sem vagyok, azaz iszákos fajta. Egy-két számot közösen végigtáncoltunk aztán megint mentek inni, ezúttal Louis sem ivott mondván, hogy nem szeretne másnapos lenni, amikor Eleanor megérkezik.

Egy idő után a három jómadár igencsak be volt már rúgva ezért Liam elment, hogy összeszedje őket. Én addig maradtam Loui-val és táncoltunk. Pár perc múlva Liam kétségbeesett arccal tért vissza.

-         Louis segítenél, nem találom őket?! – kért segítséget barátjától, aki rögtön el is indult – Chelsea segítened kell! Miközben kerestem a többieket odajött hozzám egy csaj és csak úgy hirtelen lekapott. Ezt lefotózta egy fotós és félek, hogy megjelenik az egyik újságban. Ha Danielle ezt meglátja még az is, lehet, hogy szakít velem. És ki tudja még milyen képeket csinált a fiúkról, nincsenek épp beszámítható állapotban – hadarta el az egészet egy szuszra.

-         Rendben, nyugodj meg! Szedjétek össze a fiúkat, és kint várjatok meg, mindjárt megyek. Elintézek mindent – nyugtattam, meg majd megkerestem a fotóst.

**

-         Köszönöm, hogy tegnap segítettél – hálálkodott Liam miközben a rétet díszítettük, mivel pár óra múlva megérkezik Eleanor és Danielle. A többiek mind másnaposan fetrengenek otthon, Loui pedig segít nekik, amiben csak kell.

-         Nincs mit, de szerintem el kéne mondanod Danielle-nek a történteket. Lehet, hogy most sikerült meggyőznöm, hogy ne tegye be, de máskor még felhasználhatja, és nem lenne jó, ha onnan kéne megtudnia – fejtettem ki álláspontom.

-         Igazad van, és el fogom neki mondani, apropó, hogy érted el, hogy ne tegye bele? Ebből nagy hír lehetett volna – kíváncsiskodott.

-         Maradjunk annyiban, hogy sokan kíváncsiak most Niall kis húgára és ezt kihasználva könnyű menet volt. Az újságban úgy is meglátod majd. Hazafelé veszünk egyet – kacsintottam rá.

Mire hazaértünk már sötétedett és Danielle-ék is megérkeztek. Mihelyst Liam-vel megpillantották egymást, egymás nyakába ugrottak. Nagyon aranyosak együtt, akár csak Louis és Eleanor. Miután megejtettük a bemutatkozást és beszéltünk egy kicsit, már mentek is a randira. Mind két pár. Bár eddig nem is tudtam, hogy Lou is tervez valamit. Én pedig felmentem a szobámba egy kicsit pihenni. Hosszú volt a mai nap.

-         Chelsea Heidi Horan – üvöltötte magából kikelve Niall. Soha sem szokott a teljes nevemen szólítani csak, ha valami rosszat tettem. Lementem a nappaliba, mivel onnan jött a hangja. Ott állt dühösen kezében az újsággal, amit hazafelé vettünk. Hát igen úgy látszik ő nem emlékszik az estére – ez még is mi a fene? – mutatott a cikkre, amiben volt vagy hat kép és minden képen másik férfivel csókolóztam.

-          Egy újság? –viccelődtem, de úgy látszik nincs olyan hangulatban.

-         Tudod nem gondoltam, volna, hogy ilyeneket teszel. Ezek alapján tegnap úgy viselkedhettél, mint egy szajha – üvöltötte a súlyos szavakat.

-         Niall ez nem az ami… - próbáltam elmagyarázni de nem hagyta.

-         Nem az, aminek látszik? Akkor még is mi? Nem csókolózol talán hat idegen fiúval is? Nagyot csalódtam benned – miért nem lehet végig hallgatni a mondandómat?

-         Niall! Emlékszel te egyáltalán a tegnap estére? Egyetlen-egy cselekedetedre is? Nem hiszem! És még te mondod, hogy csalódtál bennem… Tudod mit? Nem is magyarázkodok, úgy sem hinnél nekem – ezzel a végszóval hátat fordítottam neki és a mellettünk álló két döbbent fiúnak majd elszaladtam.

 Ki a házból. Minél messzebbre innen. Igazából nem, haragszom rá csak rosszul, esik, hogy kinéz belőlem ilyet. Pedig tudja, hogy nem vagyok olyan, aki minden ismeretlennel összeáll.

Mire dühömből feleszméltem már a Temze partján sétáltam. Elég messze vagyok a házunktól. De jobb is így. Néha kell egy kis magány, főleg most.

Niall szemszöge

Chelsea már órák óta elment. Kezdek aggódni érte. Talán nem kellett volna úgy lerohannom. De annyira dühös voltam. Nem bírtam visszafogni magam. Jól megcsináltam. Most valószínűleg haragszik rám, de én is rá. Hogy tehette? Egyáltalán nem ilyen volt. Bár fél év alatt sokat változik az ember. Talán, ha ott lettem volna vele, akkor nem változik meg ennyire. Az én hibám, hogy ilyen lett. A bejárati ajtó nyitódott és én abban reménykedtem, hogy Chels jött vissza, de hiába. Csak Danielle és Liam jöttek vissza.

-         Hát itt meg mi történt? Mi ez a gyászos hangulat? – kérdezte Danielle.

-         Összevesztünk Chelsea-vel és rájöttem, hogy megváltozott – válaszoltam kedvtelenül.

-         Csak nem a cikk miatt? – szállt be a vallatásomba Liam. Én csak bólintottam, nem volt kedvem most beszélgetni – ugye nem vágtál a fejéhez hülyeségeket?

-         Miért? – mi köze van hozzá egyáltalán? Azt teszek, amit akarok.

-         Azért, mert azok, amik a képen láthatók, csak meg vannak játszva. Készült rólam egy kép, amin egy csaj megcsókol és nem akartam, hogy újságba kerüljön ezért megkértem, hogy segítsen. Később kiderült, hogy a fotós rólatok is készített jó pár olyan képet, ami nem tenne jót a hírnevünknek. Chelsea megegyezett a fotóssal, hogy, ha nem teszi újságba a rólunk készült képeket, akkor csinálhat róla olyanokat, amivel botrányosnak mutathatja be a viselkedését – magyarázta a történteket Liam.

Kicsit furcsálltam, hogy a csókos dolgot Danielle előtt mondja, de gondolom, megbeszélték a dolgot, ha ezt tette. Te jó ég, végig kellett volna hallgatnom Chels-t. Hogy lehetek ekkore barom, állat?

Chelsea szemszöge

Későre jár már, de semmi kedvem visszamenni. Átmásztam a korláton és közelebb mentem a Temzéhez. Leültem a fűbe és csak figyeltem a folyón tükröződő fényeket. Gyönyörű volt a város kivilágítva. Ha innen ilyen szép, vajon milyen lehet felülnézetből? Ekkor zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett. Gyorsan kivettem onnan majd megnyomtam a fogadás gombot.

-         Hála Istennek! Jól vagy? Hol vagy? Miért nem jöttél még haza? – halmozott el kérdéseivel Niall.

-         Nyugodj meg semmi bajom. Itt vagyok a Temze partján, és nem tudom, hogy… - ekkor valaki hátulról befogta számat majd egy szúrást, éreztem a nyakamnál. Telefonom kiesett a kezemből. Szédülni kezdtem majd elsötétült minden…

12. Az újságcikk

Hát ez lett életem legrövidebb és legunalmasabb része... :( Nem nagy mentség, de nem volt ihletem. Remélem azért itt maradtok. :/ Legközelebbre megpróbálok egy hosszabb és izgalmasabb részt összehozni! Köszönöm az előzőrészhez írt kommenteket! :) Jó olvasást!

Levegőért kapkodva vágtam be a bejárati ajtót. A hangos csattanásra összerezzentem. Talán nem volt a legjobb ötlet hazasprintelni. A levegőhiány miatt szédülni kezdtem ezért kénytelen voltam leülni a nappaliban az egyik kanapéra. Az újságot még mindig a kezemben szorongattam. Nem merem megnézni. Egyszerűen nem megy, félek. Hogy mitől?  Niall Horan megdöbbentő titka. Zayn Malik új barátnője? Ez a cím engem valahogy aggaszt. Mi mást titkolhat még Niall rajtam kívül? Mert szerintem semmi mást nem titkol. Na jó, nyugalom. Biztos nem jöttek rá, hogy kivagyok, hiszen kitől is tudták volna meg? A szüleimtől biztos nem, a srácoktól sem, más meg nem is tud rólam. Vagy is… Nem, biztos, hogy ő sem köpött volna be, annyira azért még ő sem lehet szemét. Végül is az újság borítóján csak Niall és Zayn van. Én nem vagyok rajta. Ez csak jót jelenthet számomra, nem? A fenébe is, ha nem nézem, meg soha sem fogom megtudni, mi van abban a cikkben. Bátorság, nagylevegő és kinyit.

Remegő kezekkel lapoztam a megadott oldalra. Az előtte lévő oldalon behunytam a szemem és úgy lapoztam a cikkhez. Rendben, akkor háromra kinyit. 1… 2… Talán inkább az lenne a legjobb, ha meg sem nézném. Amiről nem tudok, az nem fáj nekem. Nem igaz? Hogy lehetek ennyire beszari? Nem vagyok sztár, nem fognak paparazzók követni mindenhová. Legfeljebb csak a fanatikus 1D rajongók fognak felismerni. Semmit sem fog változtatni az életemen… 3

Kinyitottam végre a szemem és megláttam a cikket. Két oldalas, de csak, mert több kép is van.  Először azokat kezdtem el tanulmányozni. Az első kép a kórháznál készült, amikor tolószékben toltak az autóhoz. A második, tegnap és ezen éppen Zayn-t húzom kézen fogva a telefonos üzlet felé. Volt még ott két másik kép is, mind kettő családi fotó. Honnan szerezték azt a két képet? Na jó inkább elolvasom, mit írnak, hát, ha abból kiderül, honnan vannak.

„Néhány nappal ezelőtt lencsevégre kaptuk a One Direction-t London egyik kórházának parkolójában, ahogy egy szőke lányt tolószékben visznek az autójukhoz. Mivel a lány arca el volt takarva – mint, ahogy a képen is látszik – lehetetlenség lenne felismerni. Tegnap délelőtt pedig az egyik bevásárlóközpontban láthattuk egy szintén szőke ismeretlen lányt Zayn Malik-val amint kézen fogva, vásárolgatnak. Felmerült a kérdés: vajon ő ugyan az a személy, aki a kórháznál volt? Sok keresgélés után megtaláltuk a lány egyik közeli ismerősét, aki minden kérdésünkre készségesen válaszolt.

-         Igen, egy és ugyan az a személy.

-         Hogy hívják és milyen kapcsolat fűzi Zayn-hez?

-         A neve Chelsea. Ő és Zayn már hetek óta találkozgatnak titokban. Mindent megtettek annak érdekében, hogy kapcsolatuk ne kerüljön napvilágra. Rendszerint mindig egyikük lakásán találkoztak, hogy még véletlenül se lássák meg őket. Viszont most úgy látszik, nem vigyáztak eléggé.

-         Hol, mikor és hogyan ismerkedtek meg?

-         Kb. úgy egy éve találkoztak először Niall-nél. Zayn éppen akkor látogatta meg őt, amikor Chelsea is ott volt. Niall bemutatta őket egymásnak és az óta jóban voltak. Az utóbbi időkben viszont a barátságtól mind ketten többet éreztek egymás iránt, így randizni kezdtek.

-         Niall honnan ismeri Chelsea-t?

-         A teljes neve Chelsea Heidi Horan. Az a helyzet, hogy ugyan az a személy az édesapjuk, tehát féltestvérek.

Megkértük, hogy mutasson bizonyítékot, amit meg is tett. Több családi fotót is mutatott róluk, amelyekből kettőt láthattok is. Mit szólhat ehhez Perrie, Zayn volt barátnője? Lehet, hogy még amikor együtt voltak is Chelsea-val találkozgatott a One Direction rosszfiúja? Vajon mi okból titkolhatta ezt el a nagyvilág elől Niall? Vajon szégyelli, hogy apja félrelépett? Vagy a húgát szégyelli a rajongók előtt? Mindenesetre a válaszokra sajnos várnunk kell, míg az érintettek nyilatkoznak az ügyről. A rajongók pedig okkal lehetnek felháborodva e hír láttán.”

Olvasás közben egyik megdöbbenésből estem a másikba. Jól tudom, hogy ki az a „közeli ismerős”, de nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt tenné. Oké elmondta az igazságot rólam és Niall-ről. Ezzel még képes lettem volna megbékélni, hiszen előbb vagy utóbb úgy is kiderült volna. De miért kellett hazudnia Zayn-vel kapcsolatba? Mire jó ez neki? Mi volt ezzel a célja? Így akar bosszút állni rajtam? De az ég szerelmére, nekem lett volna okom bosszúra nem neki! A pofán leszakad! És én még egy ilyen alakkal jártam majd’ két éven át. Tudatomon kívül cselekedve kezdtem el bepötyögni telefonomba a telefonszámát. Igen, fejből tudom. Csörög… Csörög… Csörög…

-         Haló? – szólt bele álmos hangon.

-         Tudd meg, hogy egy mocskos disznó vagy. Vagy várj csak! Ne sértegessük a disznókat ilyenekkel… Hogy tehetted? Mire volt neked ez jó? Hogy lehet valaki ekkora paraszt? Most gondolom boldog, vagy és azt hiszed sikerült tönkretenned az életem, de el kell, hogy keserítselek. Nem érdekel, hogy mit hazudoztál össze-vissza az újságoknak! Nem fogom megadni azt az örömöt, hogy emiatt kiakadok – mondtam ridegen. Csak az a baj, hogy már kiakadtam. De ugye erről neki nem kell tudnia.

-         Ohh… nyugodj meg drágám! Ez még csak a kezdet. Senki sem szakíthat velem következmények nélkül – mondta kárörvendően, majd kinyomta a telefon és én már csak azt a fülsüketítő sípolást hallottam.

Ezt még is, hogy értette? Ezt vegyem fenyegetésnek? Áhc… biztos csak azért mondta, hogy ezzel idegesítsen. Most szépen elmegyek zuhanyozni és lenyugszok. Nem fogom hagyni, hogy sikerüljön neki elérni a célját. De azért az felháborító, amit az újságban írnak. Még, hogy Niall szégyelli az apja félrelépését. Nem is nevezhető annak tekintve, hogy éppen külön éltek Maura-val. Minek írnak olyan dologról, amiről nem is tudnak semmit? A rajongók pedig okkal lehetnek felháborodva? Már megbocsássanak, de szerintem mindenkinek alapvető joga a magánélet. Ebbe pedig nem fér bele az, ami itt történik. Niall nagyon ki fog akadni emiatt a „szégyell” dolog miatt.

**

Mind az öt fiú döbbenten ül a kanapékon. Mármint a Zayn és én féle sztorin lepődtek meg, mivel az teljes mértékben kitaláció.

-         Paul agyvérzést kap, ha ezt meglátja. Ebből hatalmas botrány lesz, vagy is már van – eszmélt fel döbbenetéből először Liam.

-         De legalább megtudtuk Chels második nevét – próbálta elviccelni a dolgot Louis, mire mindenkitől csak egy lesújtó pillantást kapott.

-         És mit fogunk most csinálni? – jelen pillanatban csak ez az egy dolog foglalkoztatott.

-         Gondolom Paul összehív egy sajtótájékoztatót, ahol elmondjátok Niall-el, hogy miért titkoltátok el és mi, pedig azt, hogy nincs köztünk semmi – válaszolt Zayn. Ekkor Louis telefonja csörögni kezdett.

-         Paul az – mondta, miután megnézte, ki hívja – ki veszi fel? – erre mindenki rázni kezdte a fejét, hogy ő bizony nem – rendben, akkor kihangosítom.

Felvette a telefont, majd kihangosította. Mindenki szorongva várta mikor kezdődik a jó alapos fejmosás…

11. Rajongó roham

Sziasztok! Nem tudom van-e még fent ilyenkor valaki, de meghoztam a következő részt. :D Meglepődve és nem kis örömmel láttam, hogy már 6 rendszeres olvasóm van!! :D Oké tudom máshol vannak sokkal többen is, de nekem ez is nagyon sokat jelent és nagyon szépen köszönöm!!!!! Le sem tudom írni mekkora boldogsággal tölt el azt látni, hogy vannak olyanok akiknek tetszik akár egy kicsit is az amit írok! A részről annyit, hogy nem ez lett a leghosszabb és legjobb rész, de remélem azért olvasható lett! Jó olvasást!!!

 

Lehet, hogy nem kéne odamennem. De Zayn olyan szomorú fejet vág. Talán ő lenne az a csaj, aki kihasználta őt? Akkor viszont nem hagyhatom kettesben vele, Niall is megmondta, hogy még mindig kivan miatta.  Odamegyek, ha pedig úgy látom, hogy felesleges vagyok majd kettesben, hagyom őket. Abból nem lehet baj, nem? Megindultam feléjük. Mikor közelebb értem már azt is hallottam, hogy miről is beszélnek.

-         … és hát tudod nagyon boldogok, vagyunk együtt. Gondolom neked nem sikerült olyan szerencsétlent találnod, aki elviseli a hiúságodat, vagy ha még is a biztos egy fanatikus rajongó - gúnyolódott a szőke boszorkány. Ekkor odaértem hozzájuk.

-         Visszatértem – mondtam mosolyogva, mint, ha nem is hallottam volna, hogy-hogy beszélt Zayn-nel pedig belülről elöntött a méreg. Hogy lehet valaki ennyire beképzelt, bunkó? Főleg lány létére…

-         Te meg ki vagy? – kérdezte lenézően.

-         Ő itt Chelsea – előzött meg szomorú barátom.

-         Te pedig? – kérdeztem kedvesen, mire ő megsértődött. Gondolom, azt hiszi mindenkinek ismernie, kellene őt.

-         Hát látom még is csak sikerült találnod egy lányt. Bár ahogy elnézem ő még beképzeltebb, mint te. Nagyon is összeilletek – én megpróbáltam! Senki sem mondhatja, hogy nem próbáltam meg normálisan viselkedni vele, de itt azért elszakadt a cérna. Ahhoz nem volt sok közöm, hogy Zayn-t sértegeti, azt elismerem, de ez már személyes.

-         Már megbocsáss, de nem én gondolom azt magamról, hogy én vagyok „Miss tökély a világközepe, akinek mindenki tuja a nevét ”. Nem én nézek ki 19 éves létemre úgy, mint egy 30 éves és tudod veled ellentétben én nem értékelem túl magam, és nem dörgölném soha a volt pasim orra alá, hogy mennyire boldog vagyok egy másik pasival, azért, hogy fájdalmat okozzak neki – talán egy picit túlságosan is belelendültem a kritizálásba. - Ha már itt tartunk, akkor elmondanám, hogy nem értem miért viselkedsz úgy, mint, ha Zayn lenne a hibás, azért mert szakítottatok. Te akartad kihasználni őt és nem fordítva. Ne sírjon a szád, azért mert nem lett a szánalmas kis bandádnak nagyobb rajongótábora. Inkább megköszönhetnéd neki, hogy nem verte nagydobra, mert akkor még az a pár rajongótok is elpártolt volna tőletek és… - nem hagyta, hogy tovább mondjam, ő is besokallt.

-         Még, hogy én köszönjem meg neki. Inkább ő örülhetne annak, hogy egyáltalán szóba álltam vele – erre akkora röhögő görcs tört rám, hogy percekig nem bírtam abbahagyni.

-         Hogy te milyen szánalmas vagy – mondtam levegő után kapkodva még mindig a nevetéstől rázkódva.

-         Ezt nagyon meg fogod még bánni – mondta mérgeset, lábával egyet dobbantva, mint egy hét éves kislány majd elviharzott. Mikor eltűnt az ember rengetegben Zayn felé fordultam, aki döbbent arccal nézett rám.

-         Valami rosszat mondtam? – kérdeztem félénken.

-         Nem, éppen ellenkezőleg – mosolyodott el – nem néztem volna ki belőled, hogy ilyet is tudsz – mondta elismerően.

-         Hát most már tudod, hogy ilyet is tudok – kacsintottam rá.

-         Igen. Azt hiszem én, most kimegyek, elszívok egy cigit, te, addig vedd meg a telefont, vagy amire még szükséged van, és majd kint találkozunk a parkolóban – mondta és már indult is volna, de nem hagytam.

-         Még mindig cigizel? Nem azt mondtad, hogy leszoksz róla? – értetlenkedtem, bár nem értem minek, hiszen most mondta, hogy kimegy cigizni, ez nyilván nem azt jelenti, hogy elmegy egy hajótúrára…

-         Próbáltam… csak aztán sokat idegeskedtem és szükségem volt rá így letettem arról, hogy valaha is leszokok – magyarázkodott és közben elő is vette a dobozt.

-         Ezen könnyen segíthetünk – kikaptam a kezéből és a legközelebbi kuka felé vettem az irányt.

-         Hé-hé-hé, állj csak meg! Nem kértem a segítséged és nem is fogom, ugyan is nem fogok leszokni – elkapta a kezem és visszarántott a kukától mielőtt bele, dobhattam volna.

-         Naaa, légyszii – kérleltem – tedd meg a rajongóidért – megrázta a fejét – akkor magadért – ismét csak megrázta a fejét – akkor a srácokért, értem és a családodért.

-         Hiába kérlelsz, nem fogok leszokni – mondta magabiztosan.

-         Rendben, akkor fogadjunk! Ha nyerek, akkor leszoksz, ha te nyersz, akkor nem piszkállak a leszokással – ajánlottam.

-         Már miért fogadnék, ha fogadás nélkül is azt teszem, amit akarok? – kérdezte.

-         Hát jó, ha ennyire félős vagy ahhoz, hogy fogadj velem akkor természetesen, nem kell – mondtam unottan, mint ha nem is érdekelne.

-         Nem vagyok félős és éppen ezért benne, vagyok a fogadásban – tudtam, hogy ez beválik – de mit kell csinálni?

-         Azt döntsd el te – mondtam és próbáltam visszatartani a diadalittas vigyoromat.

-         Rendben akkor majd otthon elintézzük, de addig is kérem vissza a cigimet – nyújtotta érte a kezét én, pedig kelletlenül vissza adtam neki.

-         De most eljössz velem telefont venni – mondtam majd a kezénél fogva rángatni, kezdtem egy üzlet felé.

Hosszas gondolkozás és érvelések után egy szürke Iphone mellett döntöttem.

 Azért tartott majd’ 20 percbe, mert nekem mindegyik tetszett, amit elém tettek, de ugye minek nekem 6 telefon? Zayn mellettem már majdnem agyvérzést kapott, amikor 10 perc után sikerült kiválasztani egyet, amit biztos nem kérek. Be kell vallanom, nagyon élveztem, hogy húzhattam az agyát, még ha nem is az volt a célom. Végül aztán kiválasztottam az egyik készüléket, aminek mostantól boldog gazdája lehetek. :P

Nevetve indultunk meg a plázában lévő egyik gyorsétterem felé, de mint ahogy egy mondás is kimondja: „ami elromolhat az el is romlik” Zayn-t felismerték a rajongók, amivel nem lenne gond, csakhogy nem egy-két rajongóról beszélhetünk ez esetben. Nem volt mit tenni, futni kezdtünk. Megragadtam Zayn karjánál és berántottam a női mosdóba, ott pedig az egyik fülkébe zártam be magunkat. Sajnos nem volt szerencsénk és ide is követtek minket. Az ajtón dörömböltek és én komolyan félni, kezdtem. Mi lesz, ha betörik?

-         Hogy fogunk kijutni innen? – kérdeztem kétségbeesetten.

-         Felhívom Paul-t, majd ő megmondja, mit tegyünk – próbálta túlkiabálni a tömeget.

Nem hallottam mit beszélt mikor telefonált. Csak is a tömeget hallottam. Rettegtem attól, hogy betörik az ajtót, hiszen elég vékony, nem arra tervezték, hogy tini lányok tucatjai teljes erőből azt üsse.

-         Idehívja a biztonsági őröket, nem sokára ideérnek, nyugodj meg – próbált nyugtatni és magához ölelt.

Negyed órája vagyunk bezárkózva egy WC fülkébe, de nekem már ez is napoknak tűnik. Hol vannak már a biztonsági őrök? Miért nem tudnak sietni? Még is mennyien lehetnek kint?

-         Zayn jól vagytok? – kérdezte egy ismeretlen férfihang az ajtó túloldaláról.

-         Igen, jól vagyunk – kiáltott vissza. Gondolom megérkeztek végre, legalább is nagyon remélem.

-         Nyissátok ki az ajtót – adta ki az utasítást egy másik férfi.

Zayn elhúzta a zárat, majd lassan kinyitotta az ajtót. Ekkor a rajongók még nagyobb sikításokba kezdtek. Négy nagydarab férfi állta el az útjukat és tartották őket vissza attól, hogy megrohamozzanak. A testőrök körbeálltak minket és úgy indultunk el a kijárat felé. A rajongók jöttek utánunk és összenyomtak minket. Arcomat Zayn vállába temettem, hogy még véletlenül se látszódjon, ő pedig átölelt és segített, hogy ne essek el. Éreztem, hogy valaki belemarkol a hajamba, és rángatni kezdi. Közben pedig olyanokat kiabáltak, hogy: „vedd le róla a kezed, ő az enyém” vagy „menj a közeléből te ribanc vagy én, rángatlak el onnan, de abban nem lesz köszönet”. Fájdalmamban felsikítottam. Addig-addig rángatta, míg ki nem tépte. Szerintem mondanom sem kell mennyire fájt. Sírni kezdtem és lassan halálfélelmem volt, ahogy Zayn is egyre jobban kétségbe esett. Annyira szorított a tömeg, hogy levegőt is alig tudtam venni.

 (Ilyennek képzeljétek el a helyzetet)

Pár perc múlva végre a mélygarázsba értünk ahol el tudták zárni az utat a rajongók elől. Amilyen gyorsan csak tudtunk beszálltunk a kocsiba és elhajtottunk a helyszínről. Próbáltam megnyugodni. Mind a ketten ledöbbenve ültünk az autóban. Nem szólaltunk meg, az egész hazaút néma csendben telt. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Ilyet még soha életemben nem éltem át és nem is akarok többet.

**

Nagyon jót fog tenni a futás. A szokott út helyett most inkább az ellenkező irányba indultam. Még mindig a tegnapi nap hatása alatt vagyok. El sem tudom, hinni, hogy ez velem történt meg. Ha nem lett volna ott Zayn, hogy biztosítson arról nem csak egy rémálom volt, kételkednék abban, hogy ez valóban megtörtént. Még mindig remegek a félelemtől, ha a történtekre gondolok.

Már nem tudom, mióta futhattam mikor feleszméltem és egy erdei ösvényen találtam magam. Körülnéztem és a közelben egy piciny, napos rétet láttam telis-teli virágokkal. Elképesztő látvány volt. Tökéletes helyszín lenne egy randihoz, méghozzá Liam és Danielle randiához. Előkaptam zsebemből a tegnap szerzett készülékemet és lefényképeztem, majd megfordultam és visszaindultam. Hazafelé elhaladtam egy újságos stand mellett és megakadt a tekintetem az egyik újság címlapján. Baj van! Nagy baj van! Rájöttek…

Bocsánat!!/Köszönöm!!

Bocsánat, hogy nem hoztam a részt! Rossz a gépem ezért nem tudtam írni. Mihelyst hosszabb időre el tudom kérni tesómtól a gépet már írom is a részt! Lehet, hogy már kedden fel tudom tenni a részt. Minden esetre én próbálok sietni és még egyszer bocsánat!!

Köszönöm a kommenteket és a feliratkozást!! És azt is, hogy olvassátok a blogomat! Nagyon jól esik, hogy itt vagytok és biztattok. Remélem ezután is így marad. :D

10. Nem tennéd!

Sziasztok. Meghoztam a 10. fejezetet. Mivel nyaralni leszek és legközelebb legfeljebb csak vasárnap tudok részt hozni ez most sokkal hosszabb lett mint az eddigiek. Ezzel szeretnélek kárpótolni titeket. Továbbá kitettem három "rubrikát" (Következőt azonnal, Tetszik, Nem tetszik) megköszönném, ha azokat használatba vennétek. ;) És természetesen a kommenteknek is nagyon örülnék!! Köszönöm amit az előző részhez írtatok!! És ha gondoljátok akkor iratkozzatok fel rendszeres olvasónak. :D
Nézzetek be ide, ha van kedvetek:   http://www.wonderfulgirldream.blogspot.hu/   Ez egy The Wanted-es fanfiction!
 Nem is rabolom tovább az időtöket. Jó olvasást!!!

Felültem az ágyon és hirtelen, azt sem tudtam, hol vagyok. Chelsea felé kaptam a fejem, aki álmában újra felsikított.

- Chels, kelj fel – kezdtem el rángatni vállait, mire felnyitotta szemeit és ijedten nézett rám, majd sírni kezdett – semmi baj, csak egy álom volt. Nyugodj meg, nincs semmi baj – csitítgattam miközben átöleltem.

- Olyan borzalmas volt, olyan valóságosnak tűnt – mondata közben kétségbeesetten nézett rám.

-  Meséld el, mit álmodtál – arra gondoltam, ha elmondja talán hamarabb, megnyugszik.

- Nem szeretném elmondani – rázta a fejét – de kérlek, ígérj meg nekem valamit – nézett rám könyörgőn – ígérd meg, hogy soha nem hagysz magamra!

- Ígérem – mondtam, majd nyomtam egy puszit homlokára.

Ezek után végre sikerült megnyugodnia valamelyest és újra álomba szenderült. Én már nem voltam ilyen szerencsés. Nem bírtam visszaaludni, csak forgolódtam. Aztán végül fél három körül sikerült elaludni.

Chelsea szemszöge

 Fél hét… Még iskola időben is később szoktam kelni, de akármit teszek, nem bírok visszaaludni. Már csak azon csodálkozom, hogy a rémálmom után sikerült. Még soha sem volt ilyen ijesztő és kétségbeejtő álmom, de ezt inkább hagyjuk is. Azt hiszem a tegnapi nap után jót fog tenni egy kis futás. Legalább kiszellőztetem a fejem és elterelem a gondolataimat. Óvatosan, hogy még véletlenül se keltsem fel Niall-t, keltem ki az ágyból és mentem ki a szobából. Felvettem egy melegítő alsót és egy atlétát. Megkerestem az mp4-esem és már indultam is. Ugyan arra mentem, mint tegnap. Igaz másfele nem is igazán tudnék menni, mivel eltévednék.

**

A péksüteményeket – amit visszafelé vettem a fiúknak – letettem a konyhaasztalra és felmentem a szobámba. Magamra zártam az ajtót, jobb ilyenkor egyedül lenni, még a végén, a többieken vezetném le a dühömet. Most már inkább dühös vagyok, mint csalódott.

Összeszedtem néhány ruhát és elindultam zuhanyozni. Most így utólag már azt gondolom mielőtt benyitottam jó lett, volna, ha kopogok. De mentségemre szóljon, hogy nem számítottam arra, hogy ilyen korán fent lesz. Zayn – egy szál törölközőben – a tükör előtt állva igazgatta a haját. A meglepődöttségtől lefagytam. Mikor meghallotta, hogy benyitottam felém kapta a fejét és kérdőn nézett rám. Tekintetem arcáról kockás hasára tévedt. Nem tudom mennyi ideig, nézhettem, de egy halk torokköszörülésre végre feleszméltem. Teljesen elpirultam, egy paradicsom is megirigyelhetné pirosságomat. Ez de ciki…

- Bo… bocsánat, én… nem gondoltam, hogy itt vagy – nyögtem ki nagy nehezen, majd megfordultam és kisiettem a fürdőszobából.

  Mostantól kezdve biztos, hogy mindig be fogok kopogni, mielőtt bemennék. Nem, mint, ha nem tetszett volna a látvány, sőt talán túlságosan is… Erre a gondolatra ismét elpirultam. Miket is beszélek én itt?! Sokszor láttam már kockás hasat, de még sem voltam ennyire zavarban. Biztos csak a meglepettségtől volt, igen, minden bizonnyal!

Ekkor nyitódott a fürdőajtó és Zayn jött ki felöltözve. Kár pedig nézegettem volna még egy ki… vagy is dehogy is.

- Csak azért jöttem, hogy szóljak, most már mehetsz, mert végeztem – mondta vigyorogva. Minek örül ez ennyire?

- Oké és bocsi, hogy csak úgy benyitottam, de nem gondoltam volna, hogy te ilyen korán is fel tudsz kelni – kértem újra bocsánatot, most már jobb állapotban, mint először.

- Semmi baj, bár ha jó láttam te sem sajnáltad annyira – mondta szemöldök húzogatva.

- Ezzel meg mire akarsz célozni? – igazából biztos vagyok benne, hogy arra céloz, hogy nem kis ideig néztem őt.

- Hát biztos nem arra, hogy úgy bámultál, mint borjú az újkapura… - válaszolt vigyorogva – és a színed sem hasonlított a paradicsoméra…

- Csak azért voltam piros, mert futni voltam – védekeztem.

- Ezt most higgyem el? – kérdezte még mindig letörölhetetlen vigyorral.

- Igen, légy szíves. Most pedig ha megbocsátasz, fürdeni szeretnék – tolni kezdtem a fürdőszobán át a saját szobájába.

- Mi akadálya? Kezd el nyugodtan – megállt és hiába erőlködtem nem bírtam tovább tolni.

-  Látom vicces kedvedben vagy, de ha nem csak keresztapa akarsz lenni ezek után, akkor most kimész – mosolyogtam rá angyalian.

- Nem tennéd – mondta elbizonytalanodva.

- A helyedben nem lennék ebben olyan biztos – erre védekezően maga elé emelte kezeit és kihátrált.

**

Egész nap a szobámban voltam, próbáltak kicsalni, de nem sikerült nekik. Kellett egy kis idő, míg mindent átgondoltam, most, hogy sikerül már egész tűrhető állapotban vagyok. Viszont a telefonomról ez már nem mondható el. Vennem kell egy újat. Lehet, hogy nem volt jó ötlet a falnak hajítani, de most már mindegy. Ekkor kordult egy hatalmasat a gyomrom. Igen, ha már a fiúk nem tudtak kicsábítani, akkor majd a gyomrom tesz róla, hogy kimozduljak a szobámból. Lementem hát a lépcsőn és hallottam, hogy beszélgetnek a nappaliban. Mikor megláttak, abbahagyták a beszélgetést, és csak néztek.

- Van rajtam valami? – kérdeztem, és végig néztem magamon, de semmi szokatlan nem volt. Mikor visszanéztem rájuk még mindig engem, néztek – Miért néztek? – nem szóltak semmit – oookééé… akkor én most elmegyek a konyhába készíteni valami kaját magamnak, ti addig… csináljátok azt, amit eddig.

Átmentem a konyhába és kutakodni kezdtem a hűtőben. Mikor mentek el ezek vásárolni? Eddig alig volt benne valami, most meg tele van. Na mindegy szóval nézelődtem, hogy még is mit lehet ebből összehozni aztán arra gondoltam, hogy csinálok palacsintát. Végül is azt mindenki szereti. Elővettem a hozzávalókat és elkezdtem összekeverni a „masszát”. Ekkor Niall jelent meg a konyhaajtóban.

- Segítsek? – kérdezte, mint aki tényleg segíteni akar, de tudom, mire megy ki a játék, túl jól ismerem már.

- Niall a nélkül is kapsz belőle, hogy segítenél – mosolyogtam rá.

- Jó, csak nem akartam, hogy úgy látsszon, mint ha ki akarnálak használni – oktatott ki.

- Így is, úgy is tudom, hogy ki akarsz használni – vártam, hogy erre mit reagál.

- Ó, szóval ezt gondolod? – rosszat sejtek.

- Igen – mondtam már cseppet sem határozottan. Elővett a szekrényből egy bontatlan tejszínhabot és elkezdte rám fújni tartalmát – ezt nem kellett volna – mondtam fenyegetően és elővettem én is egyet.

Addig fújtuk, míg ki nem fogyott. Mivel ő előbb kezdte el neki előbb is fogyott ki. Ekkor lendültem támadásba, de örömöm nem tartott sokáig, mert elővett egy ketchup-ot.

- Nem tennéd – mondtam, de ő csak ördögien mosolygott rám.
Ekkor az én tejszínhabom is kifogyott, ezért visszavonulót fújtam. Eldobtam a flakont, és sikítva futni kezdtem. Mikor a nappaliba értem a többiek hülyének néztek, majd mikor meglátták a nyomomban Niall-t nevetni, kezdtek.

- Zayn védj meg – kértem mikor megláttam, hogy lefelé tart a lépcsőn és beálltam mögé. Eltakart támadóm elől ezért helyettem ő kapott a ketchup-ból.

- Ha harc, hát legyen harc – szólalt meg és elszaladt a konyhába valamiért, amivel bosszút tud állni.

Én tovább futottam, mert Niall még mindig nem állt le. Zayn éppen akkor jelent meg egy csoki szirupos dobozzal a kezében mikor már sikerült a sarokba szorítania. Amíg egymással foglalkoztak én addig visszaszaladtam a konyhába és elővettem egy doboz tojást majd elbújtam a pult alá. Pár perc múlva lépéseket hallottam, amik egyre közelebbről jöttek. Felkészültem a legrosszabbra. Mikor felnéztem, megláttam mindkét fiút, akik éppen akkor kezdtek „lőni” engem. Már mindenhol olyan voltam, még a melltartómban is éreztem. Ne kérdezzétek oda, hogy került, mert én sem tudom. Mikor kifogyott a lőszerük én lendültem támadásba a tojásokkal. Egy-kettő a falon kötött ki, de a többség eltalálta őket. Miután elfogyott a 10 db tojás abbahagytuk. Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Eszméletlenül hülyén néztek ki. Mind kettejük hajából tojás darabok lógtak és a tojásfehérje olyan volt, mint ha takony lenne rajtuk. Zayn arca egészen piros volt a Ketchup-tól és a fehér pólója sem úszta meg. Niall arca tejszínhabos volt így, úgy nézett ki, mint, ha szakálla lenne, de nagyon hullana neki és ettől hiányos és hát csoki szirupból sem volt rajta hiány. De ha jobban belegondolok én rosszabbul, nézhettem ki.

- Ki fog feltakarítani? – kérdeztem.

- Nem én – mondták egyszerre.

- Ez nem ér!! Kő, papír, ollóval eldöntjük. Aki veszít, az takarít – ajánlottam és mindketten belementek. Niall-el egymásra néztünk és már mind ketten tudtuk, hogy mit fogunk mutatni. Tudom, hogy ez csalás, de ha takarításról van szó, akkor megengedett. Szóval lejátszottuk a menetet. Zayn ollót mutatott mi pedig papírt. Hát igen, kicsit elkalkuláltuk magunkat. Diadalittasan elmosolyodott.

-  Úgy látszik rátok, marad a takarítás – mondta kárörvendően majd ki is ment a konyhából.

- Ez a te hibád, tudtam, hogy követ kéne mutatnom – mondta vádlón bátyám, de persze nem gondolta komolyan.

- Persze, fogd csak rám… miért is ne? Egyébként meg kezed járjon ne a szád – szóltam rá és a kezébe nyomtam egy rongyot, hogy azzal törölje le a falat.

 Én pedig egy felmosóval a padlót mostam fel. Niall már egy ideje nagyon nevetett valamin ezért hátra néztem. Ennyit arról, hogy mindkárt végzek… Nem mást láttam, mint a saját lábnyomaimat szirupos formában. Jobban jártam volna, ha előtte a talpamat tisztítom meg, most kezdhetem elölről.

- Nem nevetni, együtt érezni – mondtam durcásan – igazán segíthetnél az édes kicsi húgodnak!

- Jól van, azért le ne harapd a fejem – mondta még mindig nevetve – menj átöltözni majd én, megcsinálom.

Nem kellett kétszer mondania már mentem is. Volna! Csakhogy Louis megállított. A háta mögül előkapta a fényképezőgépét és lefotózott.  Ment volna tovább, hogy Niall-t is lekapja, de én eléálltam.

- Gyere ide egy ölelésre szívem – mondtam neki, és mielőtt felfoghatta volna, amit mondtam, megöleltem és teljesen összekentem.  A hatás kedvéért kezemmel az egész arcát kikentem.

- Kösz asszony, csak erre vágytam egész életemben – vigyorgott rám. Beállt mellém és csinált kettőnkről egy képet.

Ez után felmentem átöltözni és lezuhanyozni. Zayn még bent volt ezért várnom kellett. Gondoltam hasznosan töltöm el azt a kis időt, amíg várnom kell ezért elővettem a kamerámat és bekapcsoltam.

- Tudom, hogy hülyén nézhetek ki, bár még nem láttam magam, de most éltem túl egy kajacsatát… - kezdtem a mesélésbe.

Elmeséltem azt is, hogy mi történt tegnap este és kb mindent, ami tegnap óta történt. Aztán mikor hallottam, hogy Zayn kimegy a fürdőszobából, befejeztem a beszámolót és elmentem lemosni magamról a sok kaját. Rögtön a tükörhöz szaladtam és mikor megláttam magam majdnem hanyatt estem. Miután túl voltam a sokk fázison jött a nevetőgörcs. Szőke hajam csomókban lógott és piros volt. Arcomra tejszínhab volt száradva, amitől olyan voltam, mint egy málló zombi. A ruhámról pedig ne is beszéljünk, szerintem, az mehet a kukába. Lekapkodtam magamról a ruháimat és beálltam a zuhanyzórózsa alá.

Negyed órával később már tiszta ruhában léptem be a szobámba. Niall az ágyamon ült – szintén tisztán – és várt.

- Köszi, hogy eltakarítottad a nyomaimat – mentem oda hozzá és arcára nyomtam egy cuppanóst.

- Szívesen máskor is - mosolygott rám majd újra komoly lett az arca – elmondanád mi is volt pontosan a tegnapi? – ettől már is vége lett a jókedvemnek.

- Megtudtam, hogy nem csak én vagyok neki. Fél éve van egy másik barátnője is – meséltem könnyes szemekkel. De most nem sírtam el magam. Nem érdemli meg.

- Szóval szakítottatok? – hangjában a sajnálat és az öröm keveredett – bocsi, de én ennek örülök, mert végre nem vagy azzal a seggfejjel!

- Igazából még nem szakítottunk, mert…– mondtam.

- Csak azt ne mond, hogy megbocsátasz neki – persze, végül is, miért is hallgatnál végig?

- Dehogy is, csak széttörtem a telefonom, és még nem hívtam fel – magyaráztam.

- Itt az enyém – nyújtotta felém – de hangosítsd ki, hallani akarom, mit reagál, amikor kidobod – mosolyodott el. Meg kell mondanom, tetszik ez az ötlet. Kivettem kezéből a telefonját és tárcsáztam a számát. Második csörgésre fel is vette én, pedig kihangosítottam.

- Haló?! – szólt bele unott hangon.

- Szia, Chelsea vagyok – mondtam kedvesen, mint ha mi sem történt volna.

-  Szia szívem! Miért nem vetted fel a telefont, amikor hívtalak? Aggódtam érted! – persze gondolom mennyire… hogy szakadna a nyakába egy mázsa szar!

- Tudod hallottam pár érdekes dolgot. Nem akarsz esetleg elmondani nekem valami? – kíváncsi vagyok, be-e vallja magától.

- Nem tudok semmiről, amiről tudnod kéne – a kis ártatlan, hogy oda ne rohanjak – mire gondolsz?

- Áhc… csak arra, hogy fél éve van egy másik barátnőd is rajtam kívül – mondtam unottan.

- Ez hülyeség! Ki tömte tele a fejedet ilyen hülyeséggel? – és még ő van felháborodva. A pofám leszakad.

- Ez most komoly? Nincs benned annyi férfiasság sem, hogy beismerd? Még, hogy hazugság… ahhoz képest egész jó kis képet kaptam. Akarod esetleg, hogy elküldjem? Nagyon szívesen megteszem – most telt be az a bizonyos pohár.

-  Szívem, kérlek, ne haragudj. Sajnálom, hibát követtem el, én csak is téged szeretlek – tényleg ennyire hülyének néz?

- Persze, én meg a Dalai láma vagyok. Hogy van képed még mindig hazudni? Ezt mondtad Amelia-nak is, amikor rájött, hogy becsapod? Mond csak: van még egy harmadik vagy esetleg negyedik lány is? Még is hány lánnyal jártál egyszerre? – most már nem bírtam ki, felemeltem a hangom, nem is kicsit.

- Nincs senki más, kérlek, bocsáss meg – könyörgött továbbra is – nem akarlak elveszíteni, te vagy az életem!

- Gondoltál volna erre, amikor megcsaltál. Ha nem esett volna le, akkor most elmondom, hogy végeztünk, és soha többé nem akarlak meglátni a közelemben – mondtam, majd kinyomtam. Hát ez most nagyon jól esett. Azt hiszem már sokkal jobban is, vagyok. A rossz kedvem is elmúlt.

- Ügyes voltál – dicsért meg bátyám majd magához szorított. A családi „idillt” Harry törte meg.

-  Gyertek enni! – nyitott be a szobába.

Elengedtük egymást majd egymásra, néztünk és bólintottunk. Harry-t félrelökve rohantunk le a konyhába. Én értem oda előbb.

- Nyertem – kiáltottam fel majd örömtáncot lejtettem, amit a többiek furcsállva néztek végig – egy lajhár vagy James! – csak is azért szólítottam, így mert tudom, hogy nem szereti.

- Szóval ezt most vegyem úgy, hogy szólíthatlak a második neveden? – húzta ördögi mosolyra ajkait.

- Ha megteszed halott ember vagy! – fenyegettem.

- Neked mióta van második neved? – kérdezte Harry mire mindenki egy „ugyeeztmostnemkomolyankérdezted” fejjel nézett rá.

- Mondjuk, mióta megszülettem? – kérdeztem gúnyosan.

-  És mi az? – érdeklődött tovább, mint ha az előbb nem valami hülyeséget kérdezett volna. Niall nyitotta a száját, de közbeszóltam.

-  Ha megteszed, megverlek! – tudom nem valami hatásos, de most csak ez jutott eszembe.

- Szívesen néznénk, meg ahogy verekedtek, de éhen halok, szóval, ha megtennétek, hogy leültök végre azt nagyon megköszönném – szólt közbe Louis. Engedelmesen leültünk végre az asztalhoz.

- Ki sütötte a palacsintákat? – kérdeztem meglepődve, hogy ilyet is tudnak.

- Én – szólalt meg büszkén Liam.

- Mielőtt belekezdünk, az istenítésébe meg kérdezném, hogy ki jön el velem holnap vásárolni? – nézett körbe a társaságon Zayn.

- Én szívesen mennék, de vissza kell vinnem a kórházba a tolókocsit – mondta Harry.

- Én meg elkísérem – szólalt meg Loui is.

- Én pedig biztos, hogy nem megyek el veled vásárolni, még a végén éhen halnék – mondta hasát simogatva Niall.

- Én elmegyek úgy is, kell új telefon meg pár ruha is – mosolyogtam rá.

**

Éppen a fürdőben a tükör előtt álltam és fésülködtem mikor Zayn bejött és vigyorogva arrébb tolt, hogy megcsinálja a haját.

- Nem mondod komolyan, hogy nem bírtál volna két másodpercet várni, amíg végzek?! – kérdeztem felháborodva.

- Eltaláltad – vigyorgott a képembe.

- Hát jó, te akartad… - kikaptam a kezéből a hajzselét, és futni kezdtem.

Már a lépcsőnél jártam, amikor hallottam, hogy utánam, indul. Gyorsabbra vettem a tempóm. A nappaliban nagyot kellett fékeznem mivel majdnem neki mentem a kanapénak. Elég szerencsétlen dolog lett volna. Gondolatmenetemet az szakította félbe, hogy Zayn már nem volt olyan szerencsés, mint én ezért átborult a kanapén. Amivel nem is lett volna baj csak, hogy engem is letarolt így együtt terültünk el a kanapé előtt. Jobban mondva ő terült el rajtam, mivel alulra kerültem. Hát mit ne mondjak, nem egy pehelykönnyű egyed.

- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? – aggodalmaskodott.

- Azon kívül, hogy kilapítottál nincs semmi baj – néztem fel rá. Mikor szemeibe néztem nem bírtam elfordítani tekintetemet. Teljesen elvesztem. Percekig vagy talán órákig nézhettünk egymás szemébe, amikor arca közeledni kezdett felém. Tudtam, hogy mi következik most, de én nem akartam. Most lett vége a majd’ két éves kapcsolatomnak. Nem akarok egy másikat.

- Megtennéd, hogy leszállsz rólam? – kérdeztem még mielőtt ajkaink összeértek volna.

- Persze – mondta zavarodottan majd felállt és felsegített. Leporoltam magam (nem, azért mert piszkos volt a parketta, csak megszokásból) ekkor észrevettem, hogy rám folyt a hajzselé. Csodás.

- Te kifolyattad az utolsó hajzselémet? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Az semmi, de a ruhámra ment – mutattam végig magamon.

- Még is, hogy fogom megcsinálni a hajam? – kérdezte.

- Nem mindegy? Úgy is sapka lesz rajtad – forgattam meg a szemem.

Erre már nem mondott semmit csak felment készülődni. Pár másodperc múlva én is felmentem és átöltöztem. Egy egyszerű fehér pólót és rövidnadrágot vettem fel, fölé pedig egy barna kardigánt. Egy krémszínű táskába belepakoltam minden szükséges dolgot, felvettem egy napszemüveget és már kész is voltam.

Mikor leértem már Zayn is kész volt. Rajta egy fekete farmer nadrág volt egy szürke pólóval. Fején egy baseball sapka díszelgett és egy napszemüveggel takarta arcát. Elköszöntünk a többiektől és már indultunk is.

Rengeteg boltot végigjártunk és már majd’ leszakad a lábam.

- Bejössz, vagy kint megvársz? – mutattam egy női ruha üzletre.

- Inkább kint megvárlak – válaszolt, majd leült a legközelebbi padra.

Bementem az üzletbe és nézelődni kezdtem. A kirakat alapján jobb cuccokra számítottam, de azért sikerült egy csini felsőt találnom. Kifizettem majd visszaindultam Zayn-hez. Csakhogy nem egyedül volt. Ott ült vele szembe fordulva egy szőke, göndör hajú lány. Arcán egy kilo vakolat volt és kinézett vagy 26-27 évesnek. Ha jobban megnézem talán egy kicsit ismerős is…