30. Maradandó

Kitettem egy új szavazást. Ha megkérhetlek rá titeket, akkor légyszi szavazzatok.Nagyon szépen köszönöm az előző részhez írt kommenteket és szavazatokat!! Remélem nem okozok majd csalódást ezzel a résszel... Jó olvasást!

Zayn szemszöge

Semmi sem tudná most elrontani a kedvemet. A családom aranyosnak találta Chels-t és örülnek, hogy egy ilyen lánnyal jöttem össze, a húgomat pár napon belül kiengedik a kórházból és a hazafelé úton történt kis balesetből sem lett nagy baj, hála az égnek. Bár Chelsea ujja eltört, amiért bűntudatom van, de örülök, hogy nem történt nagyobb baj.

Most éppen egy reggeli műsorban vagyunk interjún. Elég unalmas. Az egyetlen pozitívum, hogy belátok a színfalak mögé és látom Chels-t.

-         Zayn, mostanában egyre többször hoznak téged hírbe Niall húgával, Chelsea-val. Mi van köztetek? Van valóság alapjuk a cikkeknek? – ébresztett fel elmélkedésemből a műsorvezető.

-         Igen, van valóság alapjuk. Chels és én együtt vagyunk – válaszolok büszke mosollyal, mire a közönség különbözőképp reagál. Vannak, akik mosolyogva tapsolnak, sírnak vagy éppen fújoznak, de nem érdekel, mert ebbe még ők sem szólhatnak bele.

-         A stúdióban lévő rajongóitok elég vegyes véleménnyel vannak erről, mit mondanál az utálkozóknak? – kérdezte a műsorvezető.

-         Csak annyit, ha igazi rajongók, akkor örülnek annak, hogy boldog vagyok, és nem bántják Chesea-t - mondom a közönséget nézve majd mosolyogva fordulok a színfalak felé, Chels-hez, de mikor meglátom őt, azonnal arcomra fagy a mosoly.

A falnak dőlve próbálja megtartani magát. Elejti a kezében lévő tárgyat és lábai nem bírják tovább megtartani súlyát, összeesik. Nevét kiáltva azonnal felpattanok helyemről és odarohanok hozzá, nem érdekel, hogy élő adásban vagyunk. Mikor a többiek is észreveszik, hogy baj van, rögtön idejönnek ők is. Próbálom felkelteni, de nem sikerül. Eszméletét vesztette. Hatalmas félelem uralkodik el rajtam. Mi történhetett? Mi baja lehet?

A kamerások idejönnek, és az arcunkba tolják a kameráikat. Dühösen lököm félre az egyiket, aki éppen Chelsea-t veszi. Az egyik stábtag már hívja a mentőket én pedig rettegve szorítom barátnőm kezét. Mikor pár perc múlva megérkeznek, a mentősök akkor sem engedem el egy pillanatra sem. Velük megyek az autóval. A fiúk pedig utánunk jönnek. Egész úton csak nézem, ahogy az orvosok próbálnak javítani a helyzeten, de amikor meghallom, hogy a keringése összeomlott, kétségbe esek.

Mikor megérkezünk a kórházhoz, gyorsan szedik ki a hordágyat az autóból és tolják be. Végig mellettük loholok, és még mindig nem engedem el Chels kezét. Aztán egyik ajtó előtt az egyik nővér visszatart.

-         Engedjen be, mellette akarok maradni – próbálom kikerülni.

-         Sajnálom, de ide már nem mehet be, csak hátráltatná az orvosokat. Ezt maga sem akarhatja – mondja, mire belátom, hogy igaza van és leülök az egyik folyosón lévő székre.

Mitől lett ilyen hirtelen rosszul? Reggel még minden rendben volt, sőt mikor a stúdióban elbúcsúztunk az adás előtt még akkor is jól volt. Kicsit ideges volt és félt a rajongók véleményétől, de jól volt. Nem értem mi történt. Istenem, csak ne legyen nagy a baj. Nem akarom elveszíteni. Nem is tudom, mit tennék, akkor, ha elveszíteném. Hogy lehetek ilyen hülye? Miért kell egyből a legrosszabbra gondolnom. Lehet, hogy csak a sok idegességtől van. Igen, attól van, nincs semmi komoly baj. Ekkor telefonom csörögni kezdett.

-         Hol vagy? – kérdezte Liam.

-         2. emeleten az 5-ös műtőnél – válaszoltam. Erre már nem mondott semmit, csak letette a telefont.

-         Mi történt? Mondtak már valamit? – kérdezősködött idegesen Niall azonnal, mihelyst megérkeztek.

-         Nem tudok semmit, csak betolták azon az ajtón, engem pedig megállítottak, hogy oda nem mehetek be. Nem mondtak semmit – válaszoltam.

-         De még is mitől lehetett rosszul? – kérdezte Harry.

-         Nem tudom! Érted? Nem tudom! Halványlila gőzöm sincs, hogy mitől lett rosszul. Ha nem vetted volna észre én is ott ültem melletted a stúdióban – förmedtem rá.

Ezek után senki sem szólt egy szót sem. Mindenki csendben várta a fejleményeket. Tudom, hogy nem Harry-n kéne levezetnem a feszültségem, de kiakadtam és most nem pont azzal fogok foglalkozni, hogy kit bántok meg vagy kit nem. Hiába töröm a fejem, ötletem sincs, hogy mi váltotta ki ezt nála és ettől még rosszabb az egész. Ilyenkor nincs felemésztőbb dolog, mint a véget nem érő várakozás miközben semmiről nem tudsz semmit.

**

Lassan két órája várunk és még mindig semmi. Legszívesebben falba verném a fejem, hogy levezessem a feszültséget és valami értelmesebbet csináljak az ujjam tördelésénél. Kedvem lenne sikítva elrohanni, még akkor is, ha ez nem túl férfias dolog. Ha ez még nem lenne elég akkor itt a paparazzi is. Ellepték a kórház területét. Szerencsére még nem jutottak be, de ez szerintem csak idő kérdése.

-         Önök Chelsea Horan hozzátartozói? – kérdezte egy orvos mire mindenki felkapta a fejét.

-         Igen, a testvére vagyok – szólalt meg Niall – ugye minden rendben van vele?

-         A kórházba szállítás során a keringési rendszere összeomlott. Nagy mennyiségű mérget találtunk a szervezetében. A vizsgálatok során kimostuk a gyomrát és vérátömlesztést kapott. Mivel még nem tért magához, nem tudjuk, hogy szenvedett-e maradandó károsodást. Ha felébred, akkor még elvégzünk néhány vizsgálatot és, ha minden rendben, akkor holnap délután akár már haza is mehet. Viszont a vérátömlesztés nagyon megviseli a szervezetet, ezért sokat kell majd pihennie – tájékoztatott az orvos, mire mindenki fellélegzett egy kicsit, ugyanakkor meg is rémült, mert nem baleset volt – Viszont, tájékoztatnom kell önöket, hogy kötelességünk volt szólni a rendőrségnek, a mérgezés miatt. Ha Ms. Horan felébredt, akkor be fognak hozzá menni és kikérdezik.

-         Be lehet hozzá menni? – kérdeztem türelmetlenül.

-         Igen, jöjjenek utánam – intett egyet és bekísért Chels kórtermébe.

Mikor megpillantottam, megijedtem. Bőre hófehér volt, mint egy hullának, sőt szerintem még attól is fehérebb, ha ez lehetséges. Bár gondolom ez a vérátömlesztés miatt van.

-         Ki mérgezhette meg őt? És miért? – tette fel a bennem is felvetődött kérdéseket Louis.

-         Ki tudja? Lehet, hogy Perrie volt… - nézett rám Niall dühösen.

-         Ezt most miért úgy mondod, mint, ha az én hibám lenne? HA Perrie tette, nekem ahhoz semmi közöm – mentegetőzöm.

-         Már hogyne lenne! Azért tette, mert féltékeny, mert Chelsea-vel vagy – vádaskodott továbbra is.

-         Nem én tehetek arról, ha féltékeny! Ha nem emlékeznél, akkor ő volt az, aki kihasznált engem és nem fordítva, semmi joga féltékenynek lennie – dühödtem be most már én is.

-         Srácok, hagyjátok abba! Azzal nem megyünk semmire, ha egymást hibáztatjuk – nézett nyugtatólak Liam először Niall-re, majd rám.

Órákkal később, olyan négy óra felé, mindenki nagy megkönnyebbülésére, Chels ébredezni kezdett. Körülálltuk az ágyat és néma csendben vártuk, hogy kinyissa a szemét, de mikor megtette, sajnos rá kellett jönnünk, hogy nincs minden rendben.

Chelsea szemszöge

Halk pityegést hallottam. Mi történt velem? Mitől lettem rosszul? Vajon meddig voltam eszméletlen?

Megmozdítottam a jobb kezemet, ami elég nehezen ment. Nagyon gyengének éreztem magam. Lassan felnyitottam szemeim és a várt napsütés elmaradt. Teljes sötétség. Olyan sokáig lettem volna eszméletlen, hogy már éjszaka van? Hiába nézek akármerre, mindenhol korom sötét van. De annak a csipogó valaminek, ami a szívverésemet mutatja világítania kéne, nem? Ijedten kezdtem el ismét körbepásztázni a szobát, de ismét semmi.

-         Chels, minden rendben? – kérdezte Zayn aggódva, mire ijedtem összerezzentem.

Nem válaszoltam, nem bírtam a döbbenettől. Az nem lehet! Nem, nem, nem. Biztos csak valami hülye álom az egész. Nem lehet, hogy… Még gondolatban sem bírom kimondani. Szemem megtelt könnyel és patakkén folyt végig arcomon.

-         Chelsea, mi a baj? – hallottam testvérem ijedt hangját.

-         Nem… nem lát..tok – mondtam. majd felzokogtam.

-         Hogy mit mondtál? – kérdezett vissza Liam.

-         Meg… megvakultam!...