2. Bosszú

 Meg is érkezett a második fejezet. Nagyon szépen köszönöm a komikat. :D Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek. Jó olvasást!

Bőröndjeimet az ajtóban hagyva indultam el, hogy keressek egy helyet, ahol bejuthatok. Jobban mondva betörhetek. Megkerültem a házat hát, ha van erkélyük. Mihelyst hátra értem egy hatalmas medencét pillantottam meg. Még a szám is tátva maradt láttán. Hatalmas vágy fogott el, hogy beleugorjak, mert imádok úszni, de most nem ezért jöttem. Pedig annyira szeretnék belemenni… na, jó koncentráljunk a célra. Körülnéztem és tényleg, ahogy gondoltam: van erkélyük és az egyik ajtó nyitva is, van. De, hogy fogok oda feljutni? Biztos, hogy nem érem el túl magasan van. Na, jó akkor most nézzünk szét hát, ha van valami, amire felállhatok. Hm... Talán ha azt az öt napágyat valahogy egymásra tudnám tenni, akkor elérném és felhúzhatnám magam.

Odamentem a legközelebb esőhöz és odahúztam az erkély alá. Meglepően könnyű volt. A többit is oda vittem és nagy nehezen egymás tetejére tettem őket. Elkezdtem rá felmászni. Eléggé megnehezítette a dolgom az, hogy az egész nagyon mozgott. Mikor végre sikerült feljutni, igaz nyújtózkodva, de épp elértem a korlátot. Erősen megfogtam és felhúztam magam. Elég nehezen ment, de a lényeg az, hogy sikerült. Átmásztam a korláton, és mikor körülnéztem, láttam, hogy az egyik ajtó tárva nyitva. Csak szerintem vagy tényleg szerencsés vagyok mostanában? Mindegy erre most nem érek rá. Először csak benéztem az ajtón van-e bent valaki. Az ágyon láttam egy ismerős alakot. Beléptem a szobába és megbizonyosodtam arról, hogy tényleg Zayn alszik éppen a szobában. Ez számomra elég szokatlan mivel már dél is elmúlt. Hogy képes eddig aludni? Bár lehet, hogy koncertjük volt vagy valami… Most valószínűleg hagynom kéne őt aludni… de ismerem magam annyira, hogy tudjam nem ez fog történni. Gonosz terv jutott eszembe, mire gonosz mosolyra húztam számat. Kicsit távolabb álltam tőle és elkezdtem ijedten kiabálni.

-  Zayn! Kelj fel, ég a ház! Ki kell jutnunk, siess! – mire végig mondtam ijedten ugrott fel és mikor felállt volna a takaró rátekeredett a lábára és leesett az ágyról. Nagyon vicces látvány volt nem beszélve az arcáról. Röhögni kezdtem. Annyira röhögtem, hogy térdre rogytam és vertem a földet. A nagy hangzavarra Harry nyitott be ijedten a szobába. Mikor kicsit csillapodott a nevetésem arra eszméltem, hogy Zayn a karjaiban visz le a lépcsőn. Nem tudtam megkérdezni, mit csinál, mert újabb röhögő görcs tört rám. Kivitt egy ajtón (nem a bejárati ajtón) és gyanúsan közeledtünk a medence felé. Van itt egy ajtó? Miért nem vettem ezt eddig észre? Nem kellett volna felmásznom az erkélyre, ha jobban körülnézek… Várjunk csak, minek visz engem a medencéhez? Ekkor a torkomra fagyott a nevetés.

-  Zayn ne csináld. Nem teheted ezt velem – könyörögtem.

-  Valahogy bosszút kell állnom rajtad az ébresztésért – mosolygott most ő gonoszan.

- De nem tudok úszni! Ha bedobsz, meg fogok fulladni – győzködtem.

- Nem hiszek neked – ekkor a medence széléhez értünk. Olyan erősen kapaszkodtam belé, ahogy csak tudtam, de ez sajnos nem volt elég. Hatalmas csobbanással értem a vízbe. Hát igen most megkaptam, amire vágytam: a medencében vagyok. Bár nem, úgy ahogy szerettem volna… Tudom, az lenne a normális, ha elkezdenék felfelé úszni, de én nem tettem. Hogy miért? Azért, hogy ráijesszek. Most bosszút állok rajta, bár ő is épp bosszút áll rajtam. Mindegy a lényeg az, hogy ráijesszek. Úgy csináltam, mint ha próbálnék feljönni, de nem bírnék. Nem tudom mennyi ideje, lehettem lent, mikor éreztem, hogy valaki mellettem, becsapódik a vízbe, majd megragadja a kezem és felhúz a felszínre. Kihúztak a medencéből, és a földre fektettek. A szemem csukva volt.

- Jézusom, Chelsea! Kellj fel, kérlek. Niall megöl, ha megtudja, hogy megöltem a húgát – mondta kétségbe esetten. A második mondata után majdnem elröhögtem magam.

- Szóval tényleg a testvére? – kérdezte Harry döbbenten.

- Most komolyan ez érdekel? – kérdezte dühösen Zayn – mi a fenét csináljunk?

- Talán lélegeztethetnéd szájon át – mondta elgondolkozva göndörke. Éreztem, hogy befogja az orrom. Azt hiszem eljött az ideje, hogy felkeljek, még mielőtt elkezd lélegeztetni… Kinyitottam a szemem és megszólaltam.

- A helyedben nem tenném – mondtam vigyorogva.

- Eszednél vagy? Tudod, hogy meg ijesztettél? – kérdezte felháborodva az előttem ülő srác.

- Ja persze, inkább azon aggódtál, hogy mit szól majd Niall – gúnyolódtam – ja és kösz a fürdetést, de jobb szeretek fürdőruhában medencézni.

- Szívesen máskor is – vigyorodott el – egyébként hogy-hogy itt vagy? – érdeklődött.

- Niall hívott a nyárra, de úgy látom nem szólt még neked sem… - biztos, hogy kicsinálom bátyámat.

- Most, hogy mondod említett valamit, de nem mondta, mikor jössz, és meddig maradsz – tájékoztatott. Talán mégsem csinálom ki…

- Ha zavarok, akkor elmegyek – mondtam szégyellősen.

- Te? Zavarni? SOHA – mondta majd megölelt – rég találkoztunk már… Mi újság felétek?

-  Ez mind szép és jó srácok, de beavatnátok végre abba, hogy mi is folyik itt? – szólt közbe Harry értetlenkedve.

- Ja igen, el is felejtettem. Chelsea Horan vagyok Niall féltestvére – nyújtottam kezet neki, amit meg is fogott – mielőtt megkérdeznéd, azért nem tudtál rólam, megjegyzem a többiek sem, mert csak akkor akartuk, hogy megtudjátok, ha személyesen is találkozunk. Ja és szeretnélek megkérni, hogy erről ne beszélj senkinek – mosolyogtam rá.

- Harry Styles vagyok. Természetesen nem mondom senkinek, és azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel. Sajnálom, hogy csak úgy rád csaptam az ajtót…

- Semmi baj, megértelek – vágtam a szavába.

- Azt hiszem most meg én nem értem miről beszéltek – szólalt meg rég nem látott ismerősöm.

- Ja hát kopogtam és Harry jött ajtót nyitni, aztán becsapta előttem, mert azt hitte rajongó, vagyok, újra kopogtam és elmondtam, hogy miért vagyok itt, nem hitt nekem és azt mondta, ha még egyszer kopogok, kihívja a rendőröket, ezért úgy döntöttem betörök. Felmásztam a napágyak segítségével az erkélyre, és mivel nálad volt nyitva az ajtó oda mentem. Mikor megláttalak, nem hagyhattam ki, hogy meg ne ijesszelek – mondtam mosollyal az arcomon, ő meg csak bólogatott.

- De ti honnan ismeritek egymást? – mutogatott Harry kettőnk között.

- Ja, hát emlékszel, amikor te Louis meg Liam elmentetek az állatkertbe? Na akkor én elmentem Niall-höz és Chels is ott volt… - magyarázkodott Zayn.

- Egyébként hol vannak a többiek? – kérdezősködtem.

- Elmentek hozni valami ebédet – válaszolt göndörke. Azt hiszem mostantól így fogom hívni.

- Értem… Azt hiszem én, most átöltözök. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de jobb szeretek száraz ruhában lenni… - mondtam majd elindultam, de alig tettem meg egy lépést már is visszafordultam és mindkét fiút meglöktem, mire beestek a medencébe. Pár másodperc múlva feljöttek a felszínre, és megszeppent tekintettel néztek rám. Nem bírtam visszatartani röhögésem ezért teli torokból rákezdtem. Kimásztak a vízből, és mosolyogva közelíteni kezdtek. Ez nekem gyanús! Futásnak eredtem mire ők követni kezdtek.

- Ugyan már Chelsea, most miért futsz el előlünk? Nem akarunk semmit! – mondta göndörke futás közben,

- Aha, persze… Azt várod, hogy ezt elhiggyem? – kérdeztem. Beléptem az első ajtón, amit találtam és magamra zártam. Körülnéztem. Ez valami próbaterem lehet, mert a falon tükrök vannak és az egyik sarokban egy hifi mellette, pedig babzsák fotelek.

- Gyere ki. Ígérem nem állunk bosszút! – kérlelt Zayn.

- Biztos? – kérdeztem félve.

- Igen, biztos – válaszolt.

- A szavadat adod? – akadékoskodtam.

- A szavamat adom! – győzködött. Vonakodva ugyan, de kinyitottam az ajtót. Ők rögtön letámadtak. Harry a lábamat fogta, míg Zayn a kezeimet és úgy emeltek fel. Tudhattam volna, hogy nem szabad megbíznom bennük. A lépcső felé vették az irányt. Próbáltam kiszabadulni. Mindent elkövettem, kapálóztam, ahogy csak tudtam, de nem használt semmi. Mikor leértünk a lépcsőn kinyílt a bejárati ajtó és három értetlenkedő pillantással találtuk szemben magunkat…