Sziasztok!

Nagyon sajnálom és szégyellem magam, de csak holnap tudok részt hozni, mert nem volt időm írni, mivel ma nem voltam itthon, tegnap meg mivel tudtam, hogy ma nem leszek ezért előre tanultam és azért nem volt időm... Azt hittem ma előbb fogok haza érni és lesz időm írni, de sajnos nem így lett. Még egyszer nagyon sajnálom!!

35. Hiába hibáztatom őt

Nos, mielőtt elolvasnátok a rész, szeretném nagyon szépen megköszönni MissLocsiFecsi-nek a segítségét, nélküle nem sikerült volna megírnom a részt!! Köszönöm azt is, hogy kommenteltetek és a díjat is köszönöm!! :) Csak ennyit akartam... Jó olvasást!

Angi xx

Ahogy a penge a kezembe mélyedt, először nem is a fájdalomra figyeltem fel. Hanem a hideg fémes érzésre, amitől a karom libabőrős lett. Összeszorítottam a számat, s szememet, hogy elnyomjam a torkom mélyéről feltörekvő sikítást. A szemem sarkából egy apró könnycsepp csordult ki és fojt le az arcomon. A penge egyre mélyebbre hatolt a húsomba, feltépve a puha bőrt s a rózsaszín húst. Éreztem, hogy valami meleg és sűrű folyik le a csuklómról és beteríti az egész tenyeremet, ujjaimat. A fájdalom az egekbe szökött és úgy éreztem, mintha szétszakadna a csuklóm.

Egy pillanatra megálltam és feltettem a kérdést, hogy valóbban ez-e a legmegfelelőbb megoldás. És ekkor emlékképek ugrottak be. Az első találkozásunk, csókunk Zayn-nel, a kaja csata, a tejszínhab, a rosszfiús mosolya… Keserű kacaj hagyta el a torkomat. Szánalmas vagyok. Dühösen rántottam egyet a borotvapengén és tovább vágtam. Ebben a pillanatban eltűntek az emlékképek, a vissza nem hozható pillanatok.

Dühös voltam magamra, a fenyegetőmre, és a világra. Boldogság? Ez a szó tett tönkre. Mindenem meg volt, amire vágytam… Szerető báty, barátok, tánciskola, és nem utolsó sorban Zayn. Zayn, akit szerettem, szeretek. Aki miattam szenved.

A szemem sarkából homályosan láttam, hogy néz ki a csuklóm. Egy hosszú, mély vágásból ömlött a vér, ami már mindent beterített. A lábam előtt egy kis tócsába tömörült. Megbabonázva néztem a vért, amely vörös színe szinte virított a fakó padlón. Furcsa megnyugvással töltött el kavargó vér látványa. Már nem fájt semmi. Az összes lelki bajomat elfeledtem. Mint, ha nem is lettek volna.

Ekkor egy újabb kérdés fogalmazódott meg bennem: vajon jogom van ahhoz, hogy ezt tegyem azokkal, akik szeretnek? Apa belerokkanna, ha megtudná, hogy öngyilkos lettem, Niall pedig hiába haragszik most rám, tudom, hogy szeret és teljesen összeomlana a halálom hírére, hibáztatná magát, hogy nem volt mellettem, amikor szükségem lett volna rá. És ott van még Greg is, aki szintén nagyon szeret engem és törődik velem még ilyen nehéz időkben is.

Nem tehetem ezt velük. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxus, hogy véget vetek szenvedésemnek, most nem!

Elemeltem kezemtől a pengét és beledobtam a mosdókagylóba. A csap alá tartottam a kezem és megnyitottam azt. Az eddig kifolyt véremtől próbáltam tisztogatni és közben elállítani még mielőtt elájulnék a sok vérveszteségtől.

Már kezdtem émelyegni és éreztem, hogy a lábaim is gyengülnek, ha nem állítom el, hamarosan eszméletlenül fogok heverni a csempén és mire Meredith és Jason ideér, már csak az élettelen, kihűlt testemet fogják találni.

Remegő tagokkal kutakodtam a fürdőszobaszekrényben törölköző után és mikor megtaláltam hozzászorítottam a kezemhez. Nekidőltem a falnak és lecsúsztam rajta. A könnyeim most már megállíthatatlanul folytak végig arcomon, a kezemen érzett fájdalom miatt. Olyan érzés volt, mint ha tüzes vasat húzogatnának alkaromon.

Mikor sikerült elállítanom a vérzést, megkapaszkodva a mosdókagylóban, felálltam és az elsősegélydoboz után kezdtem kutatni. Ugyan abban a szekrényben találtam rá, mint a borotvapengére. Kivettem belőle a fertőtlenítőt és lefertőtlenítettem a karom, majd bekötöttem.

Még mindig gyenge voltam és szédültem, de már nem éreztem azt a szívszorító érzést, mint mikor hazaértem. Megnyugodtam és, már nem fájt annyira Zayn, Niall és a többiek hiánya.

A falnak támaszkodva mentem el a felmosórongyért és a vödörért. Engedtem bele vizet és felmostam a fürdőszoba csempéjére folyt, már megalvadt vért. A vödörben lévő, vérvörös vizet a lefolyóba öntöttem, majd visszavittem a helyére és felmentem a szobámba. Mikor beértem, azonnal lefeküdtem, hogy kipihenjem a mai napot.

Egy arénában voltam, ami dugig volt emberekkel, én színpad közepén álltam. Minden ember engem nézett és fujolt.

-         Mit keresel te még az élők közt? Menj és akaszd fel magad – kiabálta fel valaki az első sorból.

-         Tegyél meg egy szívességet nekünk: vesd le magad egy hídról. Hidd el, mindenki örülne neki! – mondta egy másik ember.

-         Ugyan már emberek – szólalt meg Zayn aki szintén az első sorban állt – túl jó lenne az neki, had szenvedjen csak. Megérdemli! – mondta ridegen és végig a szemembe nézve.

-         Zayn, én sajnálom… - kezdtem bocsánatkérésbe könnyes szemekkel.

-         Nem érdekel a magyarázkodásod. Ezzel már elkéstél. Teljes szívemből utállak!

Mikor ezt kimondta zokogni kezdtem, az emberek pedig röhögtek a fájdalmamon és kövekkel kezdtek el dobálni. A tömegben megláttam Niall-t is, aki vigyorral az arcán, boldogan dobott fejen.

A csengő hangja ébresztett fel rémálmomból. Hirtelen ültem fel az ágyamban és átöleltem a térdemet. Miért kell nekem folyton ilyeneket álmodnom? Lassan már ott tartok, hogy nem merek lefeküdni, aludni, mert mindig jönnek a rémálmok.

Ekkor újra megszólalt a csengő. Felálltam az ágyamról és miközben a lépcsőn mentem le, letöröltem könnyeimet. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, megnéztem magam a bejáratnál lévő tükörben és egy álmosolyt vettem fel az arcomra. Kitártam az ajtót és a mosolygó barátaimmal találtam magam szembe.

-         Sziasztok – köszöntem „boldogan”. Jason már nyitotta a száját, hogy köszönjön, amikor karomra siklott tekintete.

-         Mit csináltál a kezeddel? – kérdezte gyanakodva.

-         Ugye nem azt, amire gondolok? – tette fel a következő kérdést Meredith fagyosan. Na, most légy okos Chelsea!

-         Én… – szólaltam meg ijedten – én… csak… gyakoroltam és meghúztam a csuklóm, ezért bekötöttem, hogy ne fájjon annyira – találtam ki egy hozzám képest egész jó kifogást.

-         Rendben, hiszek neked, de figyelni foglak – figyelmeztetett Jason, mire elmosolyodtam.

-         Ha nincs jobb dolgod – rántottam vállat.

-         Akkor indulhatunk? – kérdezte Meredith is most már oldott hangulatban.

-         Persze, csak felveszem a cipőmet – válaszoltam és már ki is vettem az egyiket az ajtó mellett lévő cipős szekrényből.

Az egész délutánt egy cukrászdában töltöttük és jól éreztük magunkat. Legalább is ők… én pedig úgy tettem, mint aki jól érzi magát. Egy idő után kezdett nehezemre esni, hogy eljátsszam, jól vagyok ezért, arra hivatkozva, hogy haza kell mennem, mert késő van, felálltam az asztaltól és elköszöntem.

Gyors léptekkel haladtam hazafelé, hogy minél előbb kisírhassam magam anélkül, hogy az emberek lenéző pillantásokkal vizslatnának. Már csak pár utcányira voltam a házunktól, amikor megakadt a szemem egy újságos standon és azon belül is az egyik újságon. Odamentem, s közben a zsebemből előkotortam az újság árát, majd megvettem. Remegő kezekkel lapoztam a megadott oldalszámhoz és olvasni kezdtem. 

„Úgy látszik, a One Direction szépfiújának, Zayn Malik-nek még nem sikerült kihevernie barátnőjével (Chelsea Horan) való szakítását, ugyan is az utóbbi két hétben többször is lencsevégre kapták őt különböző szórakozóhelyeken, miközben holtrészegre issza magáz. A bandatársai próbálták őt észhez téríteni, de úgy látszik eddig minden próbálkozásuk hiábavaló.

A rajongók abban reménykednek, hogy a Szeptember 3.-án kezdődő turnéjuk észhez téríti őt és elfelejti végre volt barátnőjét, aki hirtelen tűnt el a fiú életéből. Eddig még nem tudtuk kideríteni mi volt az oka, de sok találgatás folyik az ügyről. A legvalószínűbb, hogy egy másik…”

Ettől kezdve nem olvastam tovább, egyszerűen nem ment. Nem akarom megtudni, hogy miképpen tettem még tönkre az életét. De nem is én tettem tönkre, hanem a fenyegetőm. Ő miatta van minden. Miatta veszítettem el azt a két embert, akik nekem a legfontosabbak. Ha ő nem lenne, akkor még mindig együtt lennénk és Niall is szóba állna velem. De hiába áltatom magam, hiába hibáztatom őt. Én hagytam el Zayn-t és nem ő, én engedtem a fenyegetésének és nem ő…

34. Nem akarok élni

Itt is van a következő rész. Szerintem ez most nem lett annyira gáz mint az utóbbi időben voltak, szóval most kicsit tetszik is. Remélem nektek is tetszeni fog! Jó olvasást!

Három nappal később…

Chelsea szemszöge

Három nap telt el mióta apához költöztem. Azóta sok dolog történt velem. Először is kezdjük a jó hírrel… A látásom kezd visszajönni. Még nem látok rendesen, de már körvonalakat igen. Szóval azt látom, hogy van előttem valami csak azt nem, hogy mi is az pontosan. Igazából szívesebben lennék vak és Zayn-vel, mint így, de Zayn nélkül. Minden éjszaka sírva ébredek fel, mert rémálmok gyötörnek Vele kapcsolatban. Hatalmas bűntudatom van azért, mert azt mondtam neki, hogy nem szeretem. Életem legnagyobb hazugsága hagyta el a számat abban a pillanatban, mikor kimondtam. Azóta egyikükkel sem beszéltem. Még Niall-vel sem. Nem veszi fel nekem a telefont, megharagudott rám. Nem csak a szerelmi életemet tette tönkre a fenyegetőm, hanem a családom egy tagjával való kapcsolatomat is. Ha ez még nem lenne elég tegnap még a médiában is szerepelt a szakításunk. Még az is, hogy én hagytam ott Zayn-t és most millió számra kapom a gyűlölködő leveleket a különböző közösségi oldalakon.  

Lássuk csak mi történt még velem… Jah, igen. Felvettek az egyetemre. Nem okozott akkora örömet, mint hittem. De szerintem ez érthető a jelen körülmények között. Már semmi sem derít jobb kedvre. Apa próbálkozik, és sok időt tölt velem, de nem nagyon sikerült eddig mosolyt csalnia az arcomra. Tudom, hogy ezzel neki is fájdalmat okozok, de egyszerűen nem megy. Még egy hamis mosolyt sem tudok magamra erőltetni. Most jól jönne egy kis amnézia, hogy el tudjak felejteni mindent, ami ezen a nyáron történt.

~*~

Ma van az iskola első napja. A látásom már olyan, mint régen, de Niall-vel a kapcsolatunk még mindig a béka segge alatt van. Nem veszi fel nekem a telefont, de nem is hibáztatom érte, hiszen nem csak a többieket hagytam ott rendes magyarázat nélkül, hanem őt is. A gyűlölködő levelek még mindig millió számra jönnek, de megpróbálok nem foglalkozni velük.

Lelkileg kicsit jobban vagyok már, de még közel sem vagyok olyan, mint voltam. De nem számít, mert úgy sem tudja senki sem az iskolában, hogy milyen voltam. Az eltelt három hétben párszol találkoztam Jason-vel és egyszer Meredith-vel is. Egész jóban lettem velük. Legalább nem leszek egyedül az iskolában. Viszont attól félek, hogy a többiek hogyan fognak hozzám viszonyulni a Zayn-vel történtek miatt. Még mindig mindenhol mi vagyunk a téma és folynak a találgatások mi történhetett közöttünk, amiért vége. Van, ahol azt mondják megcsaltam őt vagy egy másik pasiért hagytam őt ott. Félek, hogy elítélnek majd az iskolában, pedig nem is tudják mi is történt valójában. Senki sem tudja csak én apa és a fenyegetőm. Jobb is ez így, nem szeretném, hogy kiderüljön.

Mindegy, mint mondtam ma van az iskola első napja azaz, az évnyitó. Már lezuhanyoztam és megcsináltam a hajam, most a szekrényem előtt állok és gondolkozok, hogy mit vegyek fel. Pár perces keresgélés után végül egy fehér ujjatlan felsőnél, virágos szoknyánál és egy farmerkabátnál maradok, amit egy egyszerű övvel dobok fel.

Cipőnek egy kényelmes balerinacipőt választok. Egy táskába belepakolom az irataimat, telefonomat, zsebkendőt, egy füzetet és tollat, majd levágtatok a lépcsőn és már megyek is. Apa már egy órával ezelőtt elment dolgozni így nem tudtam tőle elköszönni. Szerencsére apa háza nincs messze az iskoláról. Gyalog csak tíz perc az út és Meredith is közel lakik, ezért megbeszéltük, hogy együtt megyünk.

Pár perc sétálás után meg is látom őt amint éppen a kapujukat csukja be, majd mosolyogva köszön nekem. Rögtön arról kezdünk el beszélgetni, hogy mennyire izgulunk és, hogy vajon milyen lesz.  Útba ejtünk egy starbucks-ot és veszünk egy-egy Vanilla Latte-t. A hátralévő úton beszélgetés közben elfogyasztjuk.

Mire odaérünk, az iskola már tömve van boldogan beszélgető diákokkal. Mindenki a nyarát meséli barátainak. Szerencsére alaptalan volt félelmem, mert észre sem vettek. Pár percen belül megpillantjuk Jason-t is aki, mihelyst meglát minket, idejön hozzánk és öleléssel köszönt mindkettőnket.

-         Izgultok? – kérdezte mosolyogva.

-         Ez kérdés? – kérdeztem vissza egy nagy levegővétel után.

-         Dettó, én is izgulok – válaszolta Meredith.

-         De miért? Szerintem tök jó lesz ez a négy év – mondta izgatottan Jason.

-         Ebben nem is kételkedünk, csak furcsa új iskolába jönni – magyarázom.

Egy ideig még beszélgettünk, aztán elkezdődött az évnyitó. Másfél órával később végre vége lett és bemehettünk az osztályunkba. 50-en vagyunk összesen az osztályban. Minden évfolyamon két osztály van. Az egyik a táncosokat foglalja magába a másik pedig a zenészeket, énekeseket.  

Mindenki leült egy padba és hamarosan megérkezett az osztályfőnök is és ismertette velünk a tanév menetét.

-         Először is köszöntelek titeket az iskolában. Nehéz évek előtt álltok, az első pár hónap különösen nehéz lesz és fárasztó, mert még nem vagytok hozzászokva ekkora terheléshez, de ahogy telik az idő, úgy lesz egyre könnyebb – kezdett bele mondanivalójába – Itt ez órák 60 percesek, nem pedig 45, mint a középiskolában. Körbeadom az órarendeket, mindenki vegyen le belőle egyet – odaadta az első padban ülőknek.

Mikor megkaptam az órarendemet olvasgatni kezdtem. Kétségtelenül, nehéz lesz az év. Rengeteg táncóra van, de nem is vártam mást egy ilyen iskolától.

	Hétfő	Kedd	Szerda	Csütörtök	Péntek
8:00-9:00	Balett	Hip-hop	Dráma	Modern táncok
9:10-10:10	Tánctörténet    (elmélet)		Zongora	Modern táncok	Tánctörténet   (gyakorlat)
10:20-11:20	Zongora	Modern táncok	Balett	Ének	Rajz
11:30-12:30	Modern táncok	Ének	Balett	Társastánc	Hip-hop
12:40-13:40	Néptánc	Tánctörténet   (gyakorlat)	Hip-hop	Társastánc	Nép- művészet
13:50-14:50	Hip-hop	Társastánc		Versenytánc	Balett
15:00-16:00		Nép- művészet		Tánctörténet    (elmélet)	Versenytánc

Elmondta, hogy melyik óra, hogy fog lezajlani és, hogy pl. a zongoraórára miért van szükség. Két órával később végre végzett minden mondanivalójával és indulhattunk haza. Mielőtt elváltunk volna megbeszéltük, hogy négyre eljönnek hozzám és elmegyünk valahova. Boldogan indultam haza, de egy csapat paparazzó elrontotta a kedvem. Futni kezdtem előlük, de nem adták fel jöttek utánam és különböző kérdéseket tettek fel nekem.

Miért ért véget a kapcsolatotok Zayn-vel? Kivel csaltad meg? Mikor történt pontosan a szakítás? Kiért hagytad el? Tartod a kapcsolatot Niall-vel vagy ő sem érdekel már téged?

És még sok ehhez hasonlót. Mihelyst beértem a kapun bezártam és beszaladtam a házba. Mikor becsukódott az ajtó, nekidőltem és végigcsúsztam rajta. Kitört belőlem a zokogás. Nem akarom ezt. Minden nap ezt fogják csinálni mostantól? Nem akarok élni. Jobb lenne, ha meghalnék. Igen, ez a legkönnyebb megoldás. Felálltam a földről és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A szekrényben borotvapenge után kutattam. A könnyeim elhomályosították látásom ezért sokáig tartott, míg megtaláltam. Vettem egy mély levegőt majd csuklómhoz emeltem…  

Ui: Köszönöm a segítséget MissLocsiFecsi-nek és tudom, hogy az órarend nem lett jó, nem tudom miért, a táblázat valamiért szar lett...